Erdogan nem enged a terrortörvényből

Erdogan nem enged a terrortörvényből
Írta: Euronews

A török kormány nem hajlandó átírni a jogszabályt, még az európai vízummentességért sem hajlandóak engedni.

Erős szavakkal közölte Törökország elnöke az Európai Unióval, hogy nem fogja a kis-ázsiai ország megváltoztatni a terrorizmusról szóló törvényt az európai vízummentességért cserébe sem.

Az Európai Bizottság ugyanis azt kérte Ankarától, hogy módosítsa a terrorizmus meghatározását, hogy az ne sértse a szólás szabadságát.

Erdogan Isztambulban azt mondta, hogy Európa megengedi, hogy terroristák – vagyis kurd aktivisták – sátrakat állítsanak fel Brüsszelben, és hogy a demokrácia nevében lehetőségekhez juttatja őket. Mint mondta, Európa megy a maga útján, és Törökország is a sajátján.

Ezt egy nappal Davutoglu lemondása után jelentette ki – a miniszterelnök azért távozott, mert vitája volt Erdogannal az elnöki kormányzás bevezetésével kapcsolatban.

Az elnöki rendszer nem rólam szól – mondta az elnök. Törökország korábbi tapasztalatai mondják, hogy sürgető szükség van új alkotmányra és az elnöki rendszer bevezetésére.

Erdogan elkötelezett a ceremoniális elnöki pozíció végrehajtó hatalommal való felruházása mellett, ami az ellenzők szerint túl sok hatalmat adna az elnök kezébe.

kapcsolódó cikkek