Kétnapos munkahetet vezettek be Venezuelában. A szocialista kormány kedden elrendelte, hogy az állami szektor dolgozói csak hétfőn és kedden járjanak
Kétnapos munkahetet vezettek be Venezuelában. A szocialista kormány kedden elrendelte, hogy az állami szektor dolgozói csak hétfőn és kedden járjanak be dolgozni, hogy ezzel is energiát takaríthassanak meg az egyre mélyebb válságba süllyedő országban.
Előzőleg Nicolás Maduro áprilisra és májusra már szabad pénteket biztosított a 2,8 millió állami alkalmazott többségének, hogy csökkenthessék a villanyáram-fogyasztást a 29 millió lakosú Venezuelában.
A dolgozók az otthon töltött napokra is megkapják a fizetésüket, tekintettel arra, hogy a kormány döntéséről van szó. A kétnapos munkahét nem vonatkozik az olyan érzékeny szektorokra, mint az élelmiszerágazat. Az iskolák mostantól szintén zárva tartanak majd péntekenként.
A venezuelai választási bizottság jóváhagyta kedden, hogy a konzervatív ellenzék vezetői megkezdhessék az aláírásgyűjtést az elnök visszahívását célzó népszavazási kezdeményezésükhöz.
Az ellenzéki koalíció titkára elmondta:
– Le akarjuk váltani a kormányt. A venezuelaiak le akarják váltani a kormányt, de ezt békésen és a békéért akarjuk tenni. Ezért vannak ezek az ívek, hogy összegyűjthessük az aláírások 20 százalékát, vagyis négymillió aláírást. Biztosak vagyunk abban, hogy ezt rekordidő alatt fogjuk megtenni.
Ellenzéki bírálatok szerint a kétnapos munkahét csak tovább fogja csökkenteni a gazdaság termelékenységét, és nem hoz megtakarítást, mert az otthonmaradók áramfogyasztása megnő.