Egyre kínosabb a brazil elnök helyzete

Egyre kínosabb a brazil elnök helyzete
Írta: Euronews

Több ezren vonultak az utcára Brazília-szerte csütörtökön, hogy támogatásukról biztosítsák a korrupciós botrányba keveredett elnököt. Dilma

Több ezren vonultak az utcára Brazília-szerte csütörtökön, hogy támogatásukról biztosítsák a korrupciós botrányba keveredett elnököt.

Dilma Rousseffet akár el is távolíthatják székéből, ha a Kongresszus úgy dönt, hogy bíróság elé kell állnia illegális kampányfinanszírozás miatt.

A volt elnök, Lula da Silva támogatásáról biztosította a tüntetőket és az elnököt is.

– Az egyik oldalon állnak azok, akik le akarják rohanni a demokráciát, és elfogadni az elnök megvádolását jogi alap nélkül. A jogi alap nélküli vádemelés azonban puccs. A másik oldalon pedig azok állnak, akik hisznek a demokráciában és testükkel és lelkükkel védelmezik azt.

– Politikai fogoly voltam a katonai diktatúra idején, megszöktem a rendőrség elől, és elrejtőztem ebben a templomban. Ezt nem fogadjuk el többé. Azok, akik védik Dilma megvádolását, csak azért tehetik ezt, mert mi kiharcoltuk, hogy ők élhessenek a szólásszabadság jogával.

Dilma Rousseff hívei szerint puccs készül az államfő elmozdítására. Az elnök helyzete egyre kínosabbá válik: Brazília legnagyobb pártja visszavonta minisztereit a kormányból kedden.
Sokak számára az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Rousseff kinevezte kabinetjének tagjai közé Lula da Silvát, hogy annak ne kelljen a bíróságon korrupcióért felelnie.

kapcsolódó cikkek