rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Andres Serrano fotói Avignonban

Andres Serrano fotói Avignonban
Betűméret Aa Aa

Június végéig látható Andres Serrano amerikai fotográfus kiállítása az Yvon Lambert által alapított Avignoni Kortárs Művészeti Központban.

Serrano a mai nemzetközi fotóművészet különös, ellentmondásos figurája, aki sokszor igen zavarba ejtő módon ragadja meg a modern világ jelenségeit.

- Ahogy már mondtam, nem vagyok fotós, hiszen a Brooklyn Museum művészeti iskolájában tizenhét éves koromtól kezdve festészetet és szobrászatot tanultam. Néhány év után rájöttem, hogy se festeni, se szobrászkodni nem tudok igazán. Fiatal voltam, és sehogy se találtam a helyem. Akkoriban egy nőnél laktam, akinek volt fényképezőgépe. Elkértem tőle, és elkezdtem fotózni, mégpedig művészi módon. Úgy éreztem, ez az, a kamera az én ecsetem.

Serrano és a galéria alapítója, Yvon Lambert jól ismerik egymást.

- Igaz, hogy az utóbbi 20-25 évben nem sokat kommunikáltunk egymással, de tudom, hogy Yvon szeret engem, mert szereti a munkáimat, és ezt nagyon méltányolom.

A hullaház című sorozat a halállal kapcsolatos képzeteink tanulmánya.

- Rájöttem, hogy nem szeretnék meghalni, egyúttal pedig arra is, hogy az emberek egy része teljesen váratlanul hal meg, és nem éppen oly módon, amilyenre vágyott vagy amit megérdemelt volna. A hullaházban lefényképezett emberek többsége nem volt idős. Baleset, gyilkosság, betegség végzett velük vagy önkezükkel vetettek véget életüknek, nagyon kevés a természetes halál.

A 100 portréból álló Amerika sorozat három évig készült.

A Kínzás is visszatérő téma Serrano művészetében.

- A Kínzás témájával 2005-ben kezdtem foglalkozni a New York Times felkérésére, az Abu Ghraib-ügy kapcsán. Az egyik képem, amelyen egy olyan férfit láthatunk, akinek zsákot húztak a fejére, a címlapra került, de aztán sokáig nem foglalkoztam ezzel a témával. Tavaly azonban többen is felvetették, miért nem folytatom a Kínzás témáját, és úgy döntöttem: rendben.

Andres Serranót a városi hajléktalanok élete is érdekli.

- Néhány évvel ezelőtt volt egy hajléktalanokkal foglalkozó projektünk, amelynek keretében az utcán élő embereket fényképeztem. Azt a címet adtam ennek a munkának, hogy New York lakói. Nem akartam a hajléktalan szót használni, mert az olyan elcsépelt. A New York lakói cím arra utal, hogy a város lakosaiként tekintek rájuk. Michel Draguet, a Belga Királyi Múzeum igazgatója arra kért, hogy készítsek egy brüsszeli sorozatot is.

- Életem során annyit foglalkoztam a művészettel, hogy úgy érzem, már nincs rá szükségem. Nem igazán ismerem a divatos művészeket, a mai fotósokat, a klasszikusokat azonban igen. És tudom, amit tudok, és amit tudok, az elég. És ez a lényeg. Egy idő után már telítődsz a világgal.