Obama: a tűzszünet alatt is bombázzuk az Iszlám Állam állásait Szíriában

Obama: a tűzszünet alatt is bombázzuk az Iszlám Állam állásait Szíriában
Írta: Euronews

Barack Obama felszólította az összes szíriai érdekeltet a tűzszünet betartására, ugyanakkor hangsúlyozta, a fegyvernyugvás és a kilövési engedély nem

Barack Obama felszólította az összes szíriai érdekeltet a tűzszünet betartására, ugyanakkor hangsúlyozta, a fegyvernyugvás és a kilövési engedély nem vonatkozik az Iszlám Államra.

A dzsihadisták szombaton támadást indítottak a kurd milíciák kezén lévő Tel Abyad város ellen a török határ mentén.

Az amerikai elnök mégis biztos abban, hogy sikerül megsemmisíteni ezt a “barbár hordát”.

- Ez továbbra is egy nehéz küzdelem. Rendkívül bonyolult a helyzet Szíriában és Irakban. Ahogy mi bombázzuk a kezükön lévő olaj-infrastruktúrát, úgy kénytelenek csökkenteni fegyvereseik zsoldját. A nemzetek összefogásának hála, lelassult a külföldi harcosok utánpótlása Szíriában – közölte az elnök Washingtonban.

Obama szerint a szíriai polgárháború befejezése és a káosz felszámolása az egyetlen út a terrorcsoport megfékezéséhez.

Az amerikai védelmi minisztérium által közzétett felvételeken a Szíriában a dzsihadisták által uralt Dayr Ay Zawr-i olajlétesítmény bombázása látható.

kapcsolódó cikkek