Átfogó korrupció elleni hadjárat Szerbiában

Átfogó korrupció elleni hadjárat Szerbiában
Írta: Euronews

Különböző korrupciós ügyekben Szerbiában letartóztattak 79 embert, köztük egy korábbi minisztert és több volt, magas rangú tisztségviselőt

Különböző korrupciós ügyekben Szerbiában letartóztattak 79 embert, köztük egy korábbi minisztert és több volt, magas rangú tisztségviselőt, polgármestereket és ex-polgármestereket, valamint vállalatok igazgatóit. Ez a korrupció és a pénzügyi bűncselekmények elleni legnagyobb hadjárat az országban évtizedek óta.

A bűncselekményekkel vádolt emberek több mint 100 millió euró értékű kárt okoztak.

- Vádemelés történt az őrizetbe vettek ellen, mert felmerült, hogy 2004-től napjainkig több bűncselekményt is elkövettek, egyebek közt pénzmosást, hűtlen kezelést, okirat-hamisítást, valamint hivatali visszaélést, zsarolást és a közbeszerzésekkel való visszaélést – mondta a belügyminiszter, Nebojsa Stefanovic.

A szóban forgó volt miniszter Slobodan Milosavljevic, az ellenzéki demokrata párt tagja, aki a mezőgazdasági területekért volt felelős 2007 és 2008 között. Hivatali visszaéléssel vádolják.

Az ellenzéki párt vezetője azt állítja, hogy a letartóztatások politikai indíttatásúak. A legtöbb őrizetbe vett a demokrata párt tagja, csak néhányan közülük a kormányzó szocialista párt tagjai. A rendőrség öt gyanúsítottat még köröz. Szerbia december 14-én kezdte meg az Európai Unióval a csatlakozási tárgyalásokat, az egyik legfontosabb kérdés a korrupció felszámolása.

kapcsolódó cikkek