NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Meghalt Göncz Árpád

Meghalt Göncz Árpád
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Életének 94. évében meghalt Magyaroszág egykori államfője, az író-műfordító Göncz Árpád.

Göncz Árpád Budapesten született, 1922. február 10-én. Gyermekkorában Budán, a Bors utcában lakott nagyszüleivel. Az Új Iskolába járt elemibe, majd 1932-ben beiratkozott a Werbőczy Gimnáziumba, ahol jelesre érettségizett. 1939-től az Országos Földhitelintézetben volt gyakornok, ezzel egyidejűleg a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult, ahol 1944-ben szerezte meg diplomáját.

A Teleki Pál Munkaközösségnek is tagja volt. Mivel egyetemi felmentéssel rendelkezett, így csak a második világháború végén kapott behívót. A 25. hegyivadász pótzászlóaljhoz vonult be Bélapátfalvára, de 1945-ben megszökött a Németországba vezényelt egységtől. Többször is szovjet fogságba került, ahonnan mindig sikerült megszöknie.

1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol először az ifjúsági szervezet elnöke és a Nemzedék című lap szerkesztője volt. A párt feloszlatásáig parlamenti titkár, majd főtitkár volt.
A kisgazdapárt feloszlatása után segédmunkásként, hegesztőként, csőlakatosként dolgozott. 1952-től négy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre járt.

Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4-e után pedig részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. Májusban letartóztatták, és 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban. 1963-ban amnesztiával szabadult.

Ezután a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet szakfordítója volt, majd a Talajjavító Vállalathoz került. Megpróbálta befejezni Gödöllőn az utolsó egyetemi évet, de kizárták. 1965-től kezdve szabadfoglalkozású író, műfordító.

A Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja. 1988-tól az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-től az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. 1989 és 1990 között a Magyar Írószövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1990 májusától országgyűlési képviselő. 1990. május és augusztus között az Országgyűlés elnöke, május 2-ától augusztus 3-áig ideiglenes köztársasági elnök. 1990. augusztus 3-án (Antall József és Tölgyessy Péter, azaz az MDF és az SZDSZ vezetői közötti kompromisszum értelmében) megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének. Országgyűlési mandátumáról lemondott, párttagságát szüneteltette. 1995-ben újabb ötéves időszakra választották meg, posztját 2000. augusztus 3-áig töltötte be.

Nevéhez fűződik J. R. R. Tolkien Magyarországon 1981-ben kiadott A Gyűrűk Ura című könyve fordításának befejezése. Szintén ő a fordítója Malcolm Lowry A vulkán alatt, Colleen McCullough Tövismadarak, Arthur C. Clarke 2001: Űrodüsszeia, Agatha Christie N vagy M, Mary Shelley Frankenstein vagy a modern Prométheusz, William Makepeace Thackeray Pendennis története című művének, továbbá William Golding, John Updike, Thomas Wolfe, William Faulkner, Ernest Hemingway, William Styron regényeinek, valamint Peter Shaffer Equus című drámájának. 1994 óta a Magyar PEN Club tiszteletbeli elnöke. 1983-ban József Attila-díjat kapott. 2002 óta a Magyar Tolkien Társaság tiszteletbeli elnöke.

2012 novemberében Göncz Árpád négy gyermeke alapítványt hozott létre életének és munkásságának bemutatására, az 1956-os forradalom emlékének, a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolására, valamint művei és róla szóló művek megjelentetésének elősegítésére.

Fotók: MTI, Koszticsák Szilárd

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elhunyt Vajda Mihály filozófus

A német irodalmár, aki újrateremtette Ady legendás törzshelyét Budapesten

Elhunyt Hajnal Gabriella Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész