Az al-Kaida szövetséget ajánl az új tálib mollának

Az al-Kaida szövetséget ajánl az új tálib mollának
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Mohamed Aktar Manszúr két hete lépett Omar molla örökébe. Az al-Kaida vezetője arrafelé bújkál, ahol most ő lett az úr.

HIRDETÉS

Az al-Kaida támogatja az afganisztáni tálibok új vezetőjét.

Ayman al-Zawahiri videóüzenetben úgy fogalmazott, hogy hűséget esküsznek uruknak, az igaz hívők vezetőjének, Mohamed Aktar Manszúr mollának, akit az ég tartson meg.

A szunnita terrorszervezet alapítója és korábbi feje, Omar molla halálhírét hosszas halogatás után július végén jelentették be.

A mozgalom tanácsa nagyon gyorsan megválasztotta az új vezetőt, próbálva megelőzni a belharcot, ami még mindig nem került le a napirendről. A fegyveres csoportokat ugyanis megosztja a kérdés, hogy ki kellene-e egyezniük az afganisztáni kormánnyal, vagy épp ellenkezőleg: most, hogy a NATO-csapatok kivonultak, és az amerikaiaknak is kifelé áll már a szekerük rúdja, erővel visszavehetnék a hatalmat.

A viszály szempontjából fontos, hogy az al-Kaida Manszúr molla mellé állt. A térség legerősebb terrorszervezete, az Iszlám Állam ugyanis tárt karokkal várja azokat a tálibokat, akik megelégelik az afganisztáni terrorszervezet megosztottságát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A tálibok őrizetbe vették egy keresztény segélyszervezet 21 tagját

Kitiltották a nőket egy afgán nemzeti parkból, mert nem mindenki túrázott hidzsábban

Beoltják az afgán gyerekeket a járványos gyermekbénulás ellen