NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tüntetések az EU-Latin-Amerika-csúcson

Tüntetések az EU-Latin-Amerika-csúcson
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Folyamatosan érkeznek az állam- és kormányfők, hogy részt vegyenek Brüsszelben az Európai Unió, illetve a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége

HIRDETÉS

Folyamatosan érkeznek az állam- és kormányfők, hogy részt vegyenek Brüsszelben az Európai Unió, illetve a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége vezetőinek csúcstalálkozóján. A kétnapos tanácskozás célja, hogy fellendítsék az együttműködést az EU és a latin-karibi térség között.

Az Unió és Latin-Amerika vezetői főleg a szabadkereskedelmi egyezményre fókuszálnak, az utcákon viszont tüntetők kérik számon az emberi jogokat a tengerentúli államokon.

- Hatvanegy ország vezető politikusai, állam- és kormányfői üléseznek a belga fővárosban. A tanácskozás helyszínétől néhány méterre pedig tüntetők követelik, hogy az emberi jogok betartásának kérdése kapjon nagyobb szerepet az EU és Latin-Amerika kapcsolatában – mondta el a helyszínen Marta Vivas Chamorro, az Euronews tudósítója.

Főleg Mexikót érik bírálatok. A közép-amerikai országban mindennaposak a leszámolások, a gyilkosságokban drogbandák és korrupt állami hivatalnokok is érintettek.

- Mi képviseljük a civil társadalmat. Megmutatjuk a mexikói kormánynak, nem lehet ennyire cinikus, hogy képviselői idejönnek nemzetközi szerződéseket aláírni, miközben otthon semmibe veszik az emberi jogokat – mondta Kathia Rodríguez, mexikói aktivista.

- Rengeteg lezáratlan eset van. A bűnösök büntetlenül megússzák. A korrupció hatalmas, és mi már belefáradtunk ebbe – mondta Silvia Avalos, mexikói művész.

A csúcstalálkozó nem csak gazdasági kérdésekkel foglalkozik: a fenntartható növekedés, az oktatás, az emberi jogok és a klímaváltozás ügye is a napirendi pontok között szerepel.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

CELAC-EU: sikerül-e újból labdába rúgnunk Latin-Amerikában?

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője