EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Megvan a megoldás a görög adósságra

Megvan a megoldás a görög adósságra
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Újfajta államkötvények segítségével törlesztené hiteleit Görögország. Erről a görög pénzügyminiszter nyilatkozott a Financial Times-nak Londonban.

HIRDETÉS

Az új görög pénzügyminiszter bemutatta, hogyan rendeznék az ország tetemes adósságát. Janisz Varufakisz Londonban George Osborne brit pénzügyminiszterrel tárgyalt hétfőn, ezután számolt az adósságrendezési tervről.

A görög pénzügyminiszter a Financial Times-nak adott interjúban elsőként azt hangsúlyozta, hogy nem akarják a görög adósság eltörlését. Az ország 315 milliárd eurós adósságát újfajta államkötvények segítségével rendeznék.

Az egyik ilyen kötvény az európai segélykölcsönöket váltaná ki. Ennek az állampapírnak a kamatait a görög gazdaság teljesítményével együtt változtatnák. A másik államkötvény az Európai Központi Bank által eddig tulajdonolt görög kötvényeket helyettesítené.

A görög pénzügyminiszter azt üzente a hitelezőknek, hogy segítsenek megváltoztatni az ország jelenlegi pénzügyi rendszerét, adjanak nagyobb mozgási szabadságot, különben a végeredmény eldeformált Görögország lesz, megreformált helyett.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kinek tartoznak a görögök? Ki fizet, ha Athén államcsődöt jelent?

Cipruson ígért együttműködést a görög miniszterelnök

Hogy kerültek a Parthenón kincsei brit múzeumba? – elfajult Athén és London két évszázados vitája