NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nő az elégedetlenség a kelet-európai vezetőkkel szemben

Nő az elégedetlenség a kelet-európai vezetőkkel szemben
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Szakértők szerint Kelet-Európában ez az “elégedetlenség tele” lesz, amelyet az internethez kitűnően értő civilek irányítanak majd.

Magyarországon, Romániában és Bulgáriában több tömegtüntetés során mutatkozott meg a vezetőkkel szembeni elégedetlenség fokozódása.

Hazánkban a tüntetéseket az internetadó ötlete indította el, míg Romániában a külföldön élő állampolgárok szavazásának nehézségei váltottak ki elégedetlenséget.

Lucian Mandruta, aki újságíró és aktívan használja a közösségi médiát, úgy gondolja, az internet megkönnyíti az emberek számára, hogy elszámoltassák a vezetőiket.

- A közösségi média megjelenésével az ember kilépett abből a passzív szerepből, amelybe a televízió kényszerítette. A tévé előtt ülve az ember mindössze befogadószerepet töltött be. Az ember nagyobb hatalmúnak bizonyult, mint a tévé, amely nem volt interaktív- ott csak megmondták, mit gondolj, hogyan szavazz, hogy viselkedj.

Több mint tízezren tiltakoztak Budapesten hétfő este a Parlament előtt. A közfelháborodás napja elnevezésű demonstráción már nem az internetadó, hanem a korrupció ellen és a demokrácia mellett tüntettek. De olyan is volt, akit az oktatási rendszer átalakítása háborított fel, ezért vonult ki a Kossuth térre.

A tüntetés civil kezdeményezés volt, és a Facebook-on indult, nem állt mögötte egyik ismert ellenzéki párt sem.

- A Facebook ma már ugyanúgy a mi generációnkhoz is hozzátartozik, mint a fiatalokhoz.- monjdta egy középkorú hölgy.

- Egyre inkább az öregek szerveződnek vagy a szépkorúak a Facebook-on. Ezt el lehet mondani bátran. És mi ennek nagyon örülünk- mondta egy másik idősebb nő.

A Kossuth téri megmozdulás végeztével a szervezők elköszöntek a tüntetőktől, de több százan maradtak, és tiltakoztak tovább a Parlament lépcsőjén. A téren rohamrendőrök dupla sorfala vette körül a tömeget. A tiltakozók nagy része 23 óra előtt elhagyta a Kossuth teret.

A budapesti demonstrációval egyidőben több magyarországi nagyvárosban is szerveztek tüntetéseket. Csak úgy, mint néhány európai fővárosban az ott élő magyarok.

Bulgáriában csaknem mindennapos tüntetések kényszerítették lemondásra az előző kormányt. Az elégedetlenkedők a korrupció és a magas áramárak miatt vonultak utcára.

De a problémák nem oldódtak meg: kétséges, az új, koalíciós kormány mennyi ideig marad hatalmon, tekintettel az ország ijesztő társadalmi és gazdasági problémáira.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Romániában épül meg a NATO legnagyobb katonai bázisa - erős súlypont a Fekete-tenger térségében

Folytatódó gazdatüntetések: felfordulás Madrid központjában, traktorblokád a lengyel-német határnál

Őrizetbe vették Andrew Tate-et és testvérét Romániában