Az egykori francia politikus most világméretű harcot folytat az AIDS, a malária és a tuberkulózis leküzdéséért. A Global Conversation vendége Philippe Douste-Blazy, az UNITAID elnöke.
Douste-Blazy, az UNITAID élharcosa
*Philippe Douste-Blazy az innovatív pénzügyi megoldások úttörője, most a fejlődő országok támogatásához gyűjt forrásokat. Fontos szerepet játszott például abban, hogy adót szedjenek a repülőjegyek eladása után. Egy eurót fizetnek az utasok, és ezzel az UNITAID munkáját támogatják.
*Az UNITAID-et 2006-ban hozta létre a brazil, a chilei, a francia, a norvég és a brit kormány, hogy megkönyítse a hozzájutást a gyógyszerekhez a fejlődő országokban. Az AIDS, a malária és a tuberkulózis leküzdéséhez gyűjtenek pénzt.
*Mielőtt a segélyprogramhoz csatlakozott, Philippe Douste-Blazy gyakorló kardiológus volt, majd politikusnak állt. 1993 és 2007 között egészségügyi, kulturális és külügyminiszter is volt a francia kormányban.
- Az AIDS leküzdése is szerepel a célok között. Ez különös, mivel mostanában alig beszélünk erről a betegségről. Miért?
- Az AIDS a szegénység betegsége. Meg akarjuk szüntetni a rendkívüli szegénységet, amely manapság egyre növekszik szerte a világon. Hogyan lehet segíteni a legszegényebbeken és milyen pénzből, amikor a gazdagnak nevezett országok nagy része többé kevésbé csődben van.
Hogyan kérjük egy görög, olasz, spanyol, francia vagy akár amerikai képviselőtől, hogy adjon több pénzt? Tehát előálltunk egy ötlettel. Ezt nevezik innovatív finanszírozásnak: egy nagyon kicsi, nem túl megterhelő hozzájárulást kérünk – például egy eurót repülőjegyvásárláskor, és létrehoztuk az UNITAID szervezetet.
- Ha ez nem megterhelő, akkor miért vonakodik tőle jónéhány ország?
- Nem is értem. 194 ország van, és 14-en hoztuk létre ezt a rendszert. A repülőjegyvásárláskor beszedett egy euókból több mint 2 milliárd dollárt gyűjtöttünk össze. 10 AIDS-es gyerekből 8-at ennek a révén tudtunk gyógyítani.
- 2013-ban, több mint egy éve, a volt francia elnök, Jacques Chirac, aki maga is alapítója az UNITAID-nek, azt mondta, hogy a programnak hála elképzelhető az AIDS leküzdése. Gondolja, hogy ez valóban lehetséges? És ha igen, mikor?
- Ez lehetséges, de pénz kell hozzá. Valahányszor segítünk a legszegényebbeken, sokan azt mondják, ez olyan, mintha a sivatagot öntöznénk! Ez nem igaz. Vegyük a kanyaró példáját: a betegség elleni oltással 98 %-kal csökkentettük a halandóságot, az AIDS-szel is hasonlóan járhatnánk el. 3 millió gyermek AIDS-es a világon. Közülük csak 700 ezret kezelnek, a többiekkel nem foglalkoznak, mert ők a legszegényebbek. Ezeknek a gyerekeknek minden okuk megvan arra, hogy boldogtalanok legyenek. HIV-vírussal fertőzötten születnek, 50 % az esélye annak, hogy meghalnak, mielőtt kétévesek lesznek, sokan árvák lesznek, és diszkriminálják őket, mert a homlokukra van írva az AIDS szó. Végül magukra hagyják őket a falvaikban. Ezeken a gyerekeken akarunk segíteni. Az UNITAID-nek köszönhetően és Clinton elnök alapítványa révén 700 ezer gyereket tudtunk kezelni, de még van 2,3 millió, akinek szüksége lenne erre. Ez elfogadhatatlan, az emberiség szégyene, hogy nem talál pénzt erre.
- Miért ez ellen a három betegség ellen harcolnak? Ezt a kérdést az interneten tette föl egy nézőnk, Abbasz Amizou, és arra kíváncsi, mit tesz az ENSZ az Ebola-vírus leküzdéséért, hiszen ez egy halálos betegség.
- Valójában az UNITAID egy laboratórium, amely be akarta bizonyítani, hogy apró finanszírozásokkal, amelyek nem fájdalmasak, és milliók vehetnek benne részt, meg tudtuk változtatni a dolgokat. Választani kellett. Tehát az elején az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni harcot választottuk. Mást is lehetett volna. Mostanra bebizonyítottuk, hogy meg tudjuk változtatni a világot, ha megtaláljuk a szolidaritás parányi hozzájárulásait.
- Nagy munka meggyőzni a politikai vezetőket, miért nem fogadják el ezt az ötletet?
- Azért, mert szerintem sajnos az államfők és a politikusok – akik közé én is sokáig tartoztam, tehát nem akarok nekik leckéket adni – túlságosan helyi szinten gondolkodnak. A hazai választás megnyerése foglalkoztatja őket. Amikor egy várost irányítanak, akkor nem foglaloznak a másik várossal, amikor egy országot vezetnek, akkor nem törődnek a másik országgal. Nem vesznek tudomást arról, hogy ma a globalizációval is kellene foglalkozni. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink és az unokáink békében éljenek a XXI, században – hiszen háborúról és békéről van szó – nyilvánvaló, hogy foglalkozni kell az alapvető jogokkal, az emberi méltósággal a világ legszegényebb helyein is. Az egyetlen megoldás a mikro-finanszírozás.
- Az európai pénzügyi tranzakciós adót most éppen lazítják. Tart attól, hogy nem tudnak ebből annyi pénzhez jutni, amennyit reméltek?
- Tíz évvel ezelőtt azért küzdöttünk, hogy legyen adó a pénzügyi tranzakciókra. Mindenki azt mondta nekünk, hogy ez nem fog menni. Az utóbbi 3 évben viszont azt látjuk, hogy az országok egyre inkább úgy találják, hogy ez nagyon jó ötlet, megértettem, hogy miért. Mi úgy gondoltuk, hogy a szegényeknek kellene küldenünk a pénzügyi tranzakciókból befolyó adót. Az országok viszont most nemet mondanak erre, és azt akarják, hogy ez a pénz a saját költségvetésükbe folyjon
be. Azt mondtam az államfőknek, nagyon jó, nehéz időszakban vagyunk, válság korszakában, tartsák meg azt a pénzt, de adjanak belőle legalább 20-25%-ot a legszegényebb országoknak. Most tehát ezt a harcot kell megvívnunk. Miután Merkel kancellár elfogadta, hogy vessék ki a pénzügyi tranzakciós adót, az osztrák, a spanyol, az olasz, a görög és a francia kormányfő is bevezette ezt a fajta adót.
- Végül hány százalékot sikerült megszerezniük abból?
- Nálunk Franciaországban 15 %-ot, ez történelmi jelentőségű. A francia elnök elfogadta, hogy a pénzügy tranzakciós adó 15 százalékát a szegény országok kapják.
- Ez mekkora összeg?
- Egyelőre kicsi, 160 millió dollár, a világ azonban nem lesz stabil, ha hagyjuk, hogy az emeberek naponta csak egy dollárt keressenek. Az al-Kaida nyilvánvalóan olyan országokban tudja megvetni a lábát, ahol rendkívül nagy a szegénység, nyomorban élnek. Ha 17- 18 éves lennék, és látnám, hogy a testvérem, az anyám, az apám és a húgom meghal amiatt, hogy hiányzik fél dollár, fél dollár, ami a malária kezelésére kell. Fél dollárral meg lehet menteni egy gyereket. Amikor az interneten arról értesülök, hogy meghal valaki fél dollár miatt, miközben Párizsban 40 euróért ebédelhetek, és valaki befolyásolni akar, akkor azt hiszem, hogy tudna manipulálni, és a Nyugat ellen hangolni.
- Visszatérve a pénzügyi tranzakciós adóhoz, az interneten kaptuk a kérdést egy csoporttól, amelyet @Robin Hood-nak hívnak. A Robin Hood egy becenév a pénzügyi tranzakciós adóra, és azt kérdezik: hogyan lehet meggyőződni arról, hogy az a pénz jó helyre megy?
- Pontosan erről szól a mi munkánk, ezt magyarázom az államférfiaknak. Meg kell osztani
a pénzügyi tranzakciós adót: 15, 20, később, remélem 25%-át a legszegényebb országoknak kell juttatni. Ezért harcolni kell. Aztuán azt javaslom, hogy legyen egy 2. megosztás: az egyik felét világszerte fordítsák az egészségügyre, olyan szerevezetk segítségével, mint az UNITAID vagy az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelmet finanszírozó világalap. A másik felét pedig környezetvédelemre szánjuk.
- Javasol egy dél-dél adót is az olajkitermelésre. Ez egy olyan adó lenne, amely az afrikai országokat érintené. Hol tart ezzel?
- Erről vitázom néhány államfővel…
- Elmondhatja, hogy kikkel?
- Ez még túl korai, de majd elmondom. Az alapgondolat az, hogy vannak olyan afrikai országok, amelyeknek vannak ásványkincseik, olaj, bányák, gáz, miközben léteznek olyanok, amelyeknek semmilyük sincs. Ezért úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha például olajat találnak valahol, akkor a bevétel egy része a vállalatokhoz, egy része pedig az államhoz kerülne. Az állami részből 5,10,15 centime-ot elvennénk hordónként, és ebből harcolni lehetne egy nagyon súlyos járvány ellen, amely az afrikai gyerekek 30%-át érinti: ez a krónikus alultápláltság.
- Beszélt a szolidaritás globalizációjáról. Mégiscsak elszomorító, hogy az emberek nem követik önt.
- Igen, de még rosszabb a helyzet, nemcsak a politikusokról van szó, hanem a médiáról is. Amikor buszbaleset történik Franciaországban, és például 30 gyerek megsebesül vagy meghal, az szörnyű. Ez első hír lesz az összes francia tévéhíradóban. Ugyanakkor a világon minden 3. másodpercben meghal egy gyermek, nem tévedés, minden 3. másodpercben, valamilyen gyógyítható betegségben. Ezt könnyen meg lehetne előzni. Erről egy sort sem írnak az újságok. Úgy élünk, mintha ez nem létezne.
- Bill Gates átalakította a világot, az egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb ember a világon, ő támogatja az önök alapítványát. Szuokott találozni vele. Mi a legfontosabb, amit tanult tőle?
- Nemrég meghívtam Párizsba, és eléggé hihetetlen dolgot mondott: azt, hogy több mint 50 évet kellett várnia arra, hogy megértse, az addigi élete nagyon érdekes volt, létrehozta a Microsoftot stb., de nem adott értelmet az életének, és most ad. Mint mondta: “Azt hiszem, bármi legyen is az ember, munkanélküli vagy újságíró, orvos, politikus, egy adott pillanatban értelmet kell adnia az életének.”
- Beszélt a politikáról, szeretném, ha felvenné francia ex-politikusi sisakját. Ön az innováció közelében él, ez Franciaországban mintha hiányozna. Szükség van arra, hogy felrázzák a dolgokat. Ön szerint hogyan kellene ezt megtenni, hogy a francia gazdaság taplra álljon?
- A probléma az, hogy nem hajtottunk végre elég reformot. Féltünk, mert nagyon erősek a szakszervezeteink. A franciák olyanok, hogy gyakran háborognak. Amikor a kormány tagja voltam, nekem is bátrabbnak kellett volna lennem, bátrabb reformokat kellett volna végrehajtanom. Ez most is hiányzik, de azt hiszem, az embereknek most kedvük van a mozgáshoz, a változtatáshoz. Látják, hogy olyan országok, mint Spanyolország, Görögország vagy Olaszország kezdenek egyenesbe jönni., miután súlyosan érintette őket a válság.
- Sokféle szakasz volt a pályáján. Vol kardiológus, miniszter, aktivista. Érdekelne, hogyan lehet átlépni egyik szakaszból a másikba.
- Mi a különbség egy harcos, egy aktivista és egy politikus között: mind ugyanazt gondolják, vagyis hogy meg kell változtatni a világot. A politikában kompromisszumokat köt az ember, mert anélkül nem lehet változást elérni, vannak a parlementi erők, a szavazások. Néha vereséget szenved az ember. Néha egy kis erőfeszítést tesz, hogy megszerezzen egy szavazatot. Azt hiszik, hogy tévedsz, de ez egy kompromisszum. Ez nem megalkuvás, az nem ugyanaz. Viszont ott, ahol most vagyok igazán elengedhetem magam, és azt mondhatom: innovantív finanszírozásokat kell csinálni, segíteni kell az UNITAID-et, el kell kerülni a háborúkat és a konfliktusokat, egy kis jogot adni az élethez a legszegényebbeknek.
- Ön szenvedélyes, átment sok szakaszon, mi lesz a következő, Philippe Douste-Blazy?
- A következő etap az, hogy meggyőzzük az államok vezetőit, hohy valóban meg lehet tenni a szolidaritásnak ezeket az apró megnyilvánulásait. Már beszéltünk a repülőjegyekről, de meg lehetne tenni a telefonelőfizetéseknél vagy a magánvállalatoknál is. Meg vagyok győződve arról, hogy az Apple, a Google, a Facebook, a Twitter ki tudnak találni ilyen apró gesztusokat, amelyekkel segíthetnek, hiszen világszerte jelen vannak. Meg kell állítani ezt a rémítő spekulációs kapitalizmust, és vissza kell térni a szociális kapitalizmushoz: az emberhez, az emberi lényhez. Egy gyermek, aki Bamakóban születik, ugyanolyan fontos, mint az a gyermek, aki a párizsi Necker kórházban születik. A nemzetközi közösség azonban nem így gondolja. Azt hiszi, hogy az a gyermek, aki Bamakóban születik, nem számít. Ha egy gyermek Londonban, Oslóban vagy Párizsban születik, az fontos. De ez nem igaz. Ugyanolyan fontosak.