Fotó: kairoinfo4u/Flickr
Francia tudósok kiderítették, mit ettek az ókori Egyiptomban több mint négyezer éven keresztül múmiák szénatomjai alapján. Noha azt már korábban felfedték a tudósok, hogy az ókori egyiptomiak alapvetően vegetáriánusok voltak, azt már az új kutatás állapította meg, milyen arányban fogyasztották a különböző ételeket – tudósított a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál a Journal of Archaeological Science című szaklapban megjelent tanulmányról.
A francia kutatók azt a 45 múmiát tanulmányozták, amelyek a 19. században kerültek két lyoni múzeumba. A múmiák az i.e. 3500 és i.sz. 600 között Egyiptomban élt lakosok maradványai, amelyek szénatomjait elemezte a csoport, hogy kiderítse, mit ettek. A fotoszintézissel a növényekbe jut a légköri szén-dioxid, ennek szénatomjai a növényi táplálékkal vagy a növényevő állatok fogyasztásán keresztül kerülnek az emberi szervezetbe.
Megmérték a C12 és a C13 (és más izotópok) arányát a múmiák csontjaiban, fogzománcában és hajszálaiban, majd összehasonlították a kapott értékeket a meghatározott tápon tartott sertések hasonló mérési eredményeivel, mert az ő emésztésük nagyon hasonló az emberihez.
A haj nagyobb arányban veszi fel az állati fehérjét, mint a csont vagy a fog, és a múmiák hajának izotóparánya megfelel a mai európai vegetáriánusok hajában talált értékeknek. Ez alátámasztja, hogy az ókori egyiptomiak leginkább vegetáriánusok voltak, étrendjük alapja hasonlított sok mai emberére: búzából és árpából állt. Az olyan növények azonban, mint például a köles és a cirok táplálékuk kevesebb mint tíz százalékát tették ki.
A növényeket két kategóriába sorolták, az elsőbe – C3 – tartozik a legtöbb növény: a fokhagyma, a padlizsán, a körte, a lencse és a búza. A másik, kisebb csoport – C4 – tartalmazza a kölest és a cirokot. A C3-növények kevesebbet vesznek fel a nehezebb szénizotópból (a C13-ból), a C4-növények többet. Aki több C3-növényt fogyaszt, annál alacsonyabb lesz a nehezebb szénizotóp koncentrációja, aki a C4-növényekből, abban magasabb.
Alexandra Touzeau, a kutatás vezetője, a Lyoni Egyetem munkatársa elmondta: az a meglepetés érte őket, hogy a vizsgált hosszú időszak folyamán az étrend nem változott. Ez azt bizonyítja, hogy az ókori egyiptomiak jól alkalmazkodtak a változó körülményekhez, hiszen a Nílus völgye egyre szárazabbá vált i.e. 3500 és i.sz. 600 között.
Az igazi rejtély azonban a hal. Könnyen hihetné bárki, hogy a folyam partján élő nép töménytelen halat evett. Domborművek ábrázolják, hogy lándzsával, hálóval halásztak. Az izotópos vizsgálat azonban arra utal, hogy a halevés mégsem volt széles körben elterjedt szokás.