NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egy héttel később lesz a Sziget

Egy héttel később lesz a Sziget
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Idén az eddig megszokottnál egy héttel később lesz a Sziget fesztivál Budapesten. A “szigetelők” ezúttal augusztus 11-étől vehetik birtokukba a Hajógyári szigetet. Illetve már egy nappal korábban is, ám az egyelőre nem derült ki, mivel készül a Sziget a mínusz egyedik napon.

Az eltolt időpont oka, hogy a szervezők szerettek volna jobban passzolni a nemzetközi sztárok fesztiválnaptárjába. Augusztus elején ugyanis számtalan hatalmas rendezvény van a tengerentúlon, amelyekkel nehéz versenyezni. Most “csak” sok másik európai fesztivállal kell megküzdeni, az azonban nem titok, hogy a Sziget ezek közül a legkedveltebbek közé tartozik, így a sztároknak és a fesztiválozóknak nem kérdés, mit válasszanak. Vagy talán mégis. Ez a kockázat, amit a szervezők most bevállalnak, és aminek az eredménye majd a legvégén derül ki: hányan is voltak kíváncsiak a 22. Sziget fesztiválra.

Az idei felhozatalból néhány húzónév: Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks. És úgy néz ki, hogy sikerült leszerződni az Outkast, a Manic Street Preachers és a The 1975 formációkkal is.

Gerendai Károly főszervező a Szigetről szóló sajtótájékoztatón megemlítette, hogy sokan kritizálják a fesztivált, mondván, hogy egyre rosszabb. Szerinte azonban a rendezvény évről évre rengeteget fejlődik. Egy dologban azonban elfogadja a kritikát, ez pedig az a tény, hogy a Sziget sokkal kevésbé családias, mint a legelején volt. Gerendai szerint azonban ezt az atmoszférát nehéz megteremteni, ha tízszer annyi ember van ugyanakkora helyen, de idén igyekeztek olyan helyszíneket is kitalálni, amelyek segítenek visszahozni a régi “Sziget-fílinget” a nosztalgiázóknak. Ilyen például az úgynevezett Tábortűz Színpad, ahová amatőrök is jelentkezhetnek.

Ez egyben tisztelgés is az igazi, legendás Woodstock fesztivál előtt, amely idén 45 éves. Van egy másik fontos jubileum, amelyről az idei Sziget szeretne megemlékezni, ez pedig a berlini fal leomlásának 25. évfordulója. Egyrészt Berlin művészeti szcénájának meghatározó szerepe lesz több helyszínen is, másrészt pedig lesz egy 100 méter hosszú fal, amelyet erre felkért street art művészek és a Fesztiválköztársaság lakói dekorálnak ki.

Ahogyan minden évben, most is sok újdonsággal készül a Sziget, a sok új helyszín és program mellett korábbiak egybeolvadnak, úgyhogy érdemes majd áttanulmányozni a térképet és progamfüzetet indulás előtt. Idén is lesz “Sziget Eye”, egész szezonban a belvárosban, aztán a fesztiválon is, és idén is készült Sziget-himnusz, ezúttal az Ivan & the Parazol zenéjéből: https://www.youtube.com/watch?v=xxXQttp-_sg

További információ és programok: http://sziget.hu/fesztival​

Fotó: MTI

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Indul a hivatalos választási kampány, az ellenzéknek nem sok lehetősége lesz

Orbán a Fidesz-kampánynyitón: Brüsszel a tűzzel játszik, amit csinál, istenkísértés

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák