NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kaphatnak jobb oktatást a mezőgazdasági területeken élők?

Kaphatnak jobb oktatást a mezőgazdasági területeken élők?
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

2011-ben az ENSZ becslései szerint a világ legszegényebb embereinek hetven százaléka élt falvakban. Sokan közülük kevesebb mint napi két dollárból. A Learning World három olyan projektet mutat be, amely ezeknek a közösségeknek az életkörülményein próbál javítani.

A földművelést gyakran alacsony státuszú, kemény fizikai munkaként emlegetik. Mégis a válság során növekvő munkanélküliség miatt Portugáliában egyre több fiatal képzeli el a jövőjét a mezőgazdaságban. Több mezőgazdasági iskola kapcsolódott be az addig parlagon heverő vagy alig kihasznált földek megművelésébe, így diákjaik a gyakorlatban is megszerezhetik az elhelyezkedésükhöz szükséges tudást. És nem csak a földek, de az agráriskolák iránt is egyre nagyobb az érdeklődés. Idén másfélszer annyian iratkoztak ilyenbe, mint tavaly. Carlos Frutuosa, a portugál mezőgazdasági szakiskolák szövetségének elnöke szerint azért, mert az elmúlt két évben a lisszaboni kormány hozzáállása is megváltozott, és a politika megértette, hogy hiba volt korábban nem beruházni az agráriumba. Egyre többet beszélnek a mezőgazdaságról, pénzügyi támogatásokról, ezért már a fiatalok is kezdik úgy érezni, ez egy jó karrierlehetőség. Az ilyen iskolában végzettek hatvan-kilencvenöt százaléka tud elhelyezkedni a szakmájában.

Világszerte sok gazdaság csak szezonális munkásokat vagy bevándorlókat alkalmaz, jónéhány család ezért nem tud kitörni a szegénység és az alacsony elvárások ördögi köréből. Az Egyesült Államokban másfélmillió gyereknek telnek a mindennapjai a földeken. Iskola helyett dolgoznak. Többségük bevándorló és a napi megélhetésért küzd, általában szüleivel együtt. Az amerikai törvények szerint tizenkét éves kortól dolgozhatnak gyerekek a mezőgazdaságban. Észak-Karolinában emberi jogi szervezetek, például a Human Rights Watch, és a helybéli NC Field is mindent megtesz azért, hogy a munkásgyerekeket visszaültesse az iskolapadba.

Pedig a mezőgazdasági vidékeken élő gyerekeknek is rengeteget kell tanulni. Nicaragua egyes részein speciális középiskolai oktatást kapnak. El Angel községben az alternatív és hagyományos oktatási módszereket is alkalmazó SAT program keretében kapnak középiskolai képzést a munkával tanulás módszerével. A tanítás része a gyakorlati képzés is, a valósághoz és a falu szükségleteihez igazították az oktatást.

Hogy segítse az elvándorlás elleni küzdelmet, a SAT úgy állítja össze a tananyagot, hogy abban kiemelt szerep jusson a közösségnek, a helyi vállalkozások igényeinek és a fenntartható mezőgazdaságnak is. Megtanítják a helyieknek, miként tudják jobbá tenni saját közösségük életét.

Nicaraguában negyvenöt hasonló iskola működik, egyenként tizenöt-huszonöt diákkal. Hat év alatt több mint ezerötszáz tanulójuk érettségizett le.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megalázóan alacsony fizetésük emelését kérik az állami egyetemek alkalmazottai

A görög diákok nem akarják, hogy ugyanannyit érjen egy állami és egy fizetős egyetem diplomája

Kötelező lesz az orosz iskolákban a Putyin-Carlson interjú elemzése és oktatási használata