A Sivatagosodás Elleni ENSZ Egyezmény 179 tagállamának küldöttei helyi közösségekkel és vállalati partnerekkel keresnek megoldást a talajromlásra, amely a világ népességének felét érinti, és szegénységet, tömeges migrációt okoz.
A földrajzi adottságok alapján bolygónk szárazföldjeinek mintegy 70 százaléka alkalmas emberi életre. A fennmaradó rész szélsőséges környezet, ahol az emberek alig tudnak túlélni. Ez az arány azonban gyorsan változik. Az emberiség önfenntartására használt talaj 40 százaléka már leromlott állapotban van, és fokozatosan elsivatagosodik. A klímaváltozás, az aszályok, a mezőgazdasági területek túlhasználata és más emberi tevékenységek miatt a korábban lakható területek nagy része sivataggá válik, miközben a természetes, jól ismert sivatagok nap mint nap tovább terjeszkednek.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ez a válság már a 20. században kimutatható volt, hatásait tudományos igényességgel leírták. Az ENSZ akkor arra szólította fel a tagállamokat, hogy ismerjék el: minden közösségnek szüksége van termőföldre az élet fenntartásához. Föld nélkül nincs élelmiszer, ami szegénységet, migrációt és konfliktusokat vált ki. Ezért fogadták el 1994-ben az ENSZ Sivatagosodás Elleni Egyezményét (UNCCD), amely 1996-ban lépett hatályba. Az egyezményt 197 ország írta alá, képviselőik rendszeresen összeülnek, hogy mechanizmusokat dolgozzanak ki az elsivatagosodás és a talajromlás megfékezésére.
Idén az ENSZ Mongóliára bízta a részes államok konferenciájának, a COP17-nek a megszervezését. A tanácskozás augusztus 17-én nyílt meg a fővárosban, Ulánbátorban, az UNCCD-tagállamok többségének, valamint több mint 400 különböző szervezetnek és közösségi képviselőnek a részvételével.
Az állami delegációk az UNCCD terveiről és finanszírozásáról tárgyalnak. Ez az egyetlen jogilag kötelező erejű nemzetközi mechanizmus, amely a talajromlás problémáját kezeli. Velük együtt több száz szakértő az akadémiai szférából, civil szervezetekből és kormányzati intézményekből gyűlt össze, hogy megosszák tapasztalataikat a termőföld pusztulásáról, és közösen gondolkodjanak arról, miként lehet megállítani az elsivatagosodást és a talaj degradációját.
A sürgős cselekvés szükségességét a számok is jól érzékeltetik. A bolygón élő közel három és fél milliárd ember életét érinti a talajromlás. Egyes becslések szerint az államoknak és a helyi közösségeknek évente 900 millió dollárjába kerülnek az ezzel kapcsolatos intézkedések, amelyekkel megpróbálják megvédeni az embereket a jövedelem- és élelmiszerforrás-veszteségtől.
Az aszályok gyakorisága 2000 óta kétharmadával nőtt.
A víz egyre szűkösebb erőforrássá válik, és a rá irányuló kereslet 2030-ra várhatóan 40 százalékkal haladja meg a rendelkezésre álló készleteket.
Az érintettek 85 százaléka közepes vagy alacsony jövedelmű országokban él, és a tömeges migrációnak jelentős része arra vezethető vissza, hogy a talajromlás miatt élelmiszerhez és megélhetést biztosító jövedelemhez sem lehet hozzájutni.
A házigazda Mongólia története – ahol egyetlen vekni kenyér előállítási költsége mindössze az elmúlt tíz évben a háromszorosára nőtt – visszaköszönt minden részt vevő régió beszámolóiban. Már a nyitóülésen hangsúlyozták a vezetők, hogy a COP17 nem valamilyen távoli, elvont környezeti aggodalomról szól, hanem egy olyan problémáról, amely már most is jelen van, és hónapról hónapra súlyosbodik.
„Az idei nyáron a világ különböző részein, Európában is láthattuk, miként bénítja meg az aszály a folyami szállítást és feszíti túl az energiatermelést. Csökkentette a mezőgazdasági hozamot, és erdőtüzeket idézett elő emberéleteket követelve. Hasonló történeteket hallunk a világ olyan térségeiből is, amelyekről sosem gondoltuk volna, hogy érintettek lesznek. Az üzenet egyértelmű: az aszály már nem pusztán környezetvédelmi kérdés, nem egyszerűen az eső hiánya vagy egy földrajzi jellegű környezeti probléma. Rendszerszintű kockázatot jelent az élelmiszer- és vízbiztonságra, a nemzetközi kereskedelemre, az energiaellátásra, a megélhetésre, végső soron pedig a stabilitásra és a jólétre” – mondta az UNCCD főtitkára, dr. Yasmin Foudh a megnyitó ünnepségen.
Mongóliát három okból választották a COP17 helyszínéül. Egyrészt maga jelentkezett házigazdának, négy évvel ezelőtt nyújtotta be pályázatát. Másrészt azok közé az országok közé tartozik, amelyek különösen erősen érzik a talajromlás hatásait: az elmúlt nyolc évtizedben Mongóliában az átlaghőmérséklet 2 Celsius-fokkal emelkedett, miközben a csapadékmennyiség jelentősen visszaesett. A szelek a Góbi-sivatag homokját már a mongol síkságokon túl egészen Dél-Koreáig, sőt Japánig sodorják. Végül, de nem utolsósorban az ország az elsők között áll a sivatagok terjeszkedése elleni globális erőfeszítésekben.
„Mongólia, a hatalmas országunk, a mai világ kihívásai által leginkább sújtott államok közé tartozik. Ezen a hatalmas területen, ahol négyzetkilométerenként mindössze két ember él, az ország 77 százalékát – másképp fogalmazva: tíz lépésből nyolcat – érint az elsivatagosodás, és egyre nagyobb részt borít be a terjeszkedő homok” – mondta a mongol miniszterelnök, emlékeztetve, hogy az ország az ENSZ Sivatagosodás Elleni Egyezményéhez való csatlakozása óta számos intézkedést épített be fejlesztési terveibe.
A COP17 elnöki tisztségét betöltő Battsetseg Batmunkh mongol külügyminiszter felszólalásában teljes körű elköteleződést ígért hazája részéről annak a földnek a megóvása iránt, amelyre a nomád nemzet élete épül. Ígéretét eddig megtett konkrét lépések támasztják alá.
„Mongólia ma olyan nemzeti programokkal járul hozzá a globális erőfeszítésekhez, amelyek az ökoszisztémák védelmét, az elsivatagosodás megfékezését, a leromlott területek helyreállítását, az élelmiszerbiztonság erősítését és népünk, közösségeink ellenálló képességének növelését szolgálják. Az Elnök és a Miniszterelnök által elindított Milliárd Fa Nemzeti Mozgalom, az Élelmiszer-forradalom, a Fehér Arany és az Unlock kezdeményezések, valamint a nemrég elfogadott klímavédelmi törvény mind ennek a nemzeti elköteleződésnek a kézzelfogható megnyilvánulásai. Többoldalú szinten Mongólia kezdeményezte azt az ENSZ Közgyűlési határozatot is, amely 2026-ot a Legelők és Pásztorok Nemzetközi Évévé nyilvánítja” – mondta Batmunkh külügyminiszter.
Milyen megoldások léteznek, és mit érhet el a COP17?
Az elsivatagosodás problémájára nincs egyetlen, mindenki számára működő megoldás, hiszen minden régió sajátos gondokkal küzd az aszály, a talajromlás és következményeik miatt. A szükséges beavatkozások költségei – amelyeket évente csaknem 6500 milliárd dollárra becsülnek – első pillantásra reménytelenül magasnak tűnhetnek. Mégsem az.
Szakértők kiszámolták, a vállalati szereplők pedig bizonyították, hogy számos, a talaj „marsbéli tájjá” válását megakadályozó projekt esetében minden befektetett egy dollár 7–30 dollárnyi hozamot termel. Ezek ugyanis fenntartható élelmiszer-termelésbe és zöld beruházásokba áramlanak, amelyek hosszú távon jövedelmezőek.
Ez kedvező fejlemény, mert lehetővé teszi, hogy a magántőke is utat találjon a sürgetően szükséges megoldásokhoz. Az UNCCD létrejötte óta számos ország vezetett be intézkedéseket, és emelte be azokat fejlesztési programjaiba. Széles körben alakultak ki állami–magán partnerségek.
„Az országok már vállalták, hogy 2030-ig egymilliárd hektárnyi területet állítanak helyre, és több mint 70 állam benyújtotta az aszálykezelési terveit. Vagyis nem a nulláról indulunk. Több mint 100 ország szeretné a földhasználati terveit konkrét, befektethető projektekké formálni, összesen mintegy 2 milliárd dollárnyi potenciállal. Több mint 300 vállalat már most együttműködik velünk” – mondta Foudh főtitkár.
A konferenciába számos nagyvállalat is bekapcsolódott, hiszen célja a magánforrások mozgósítása. Csak a házigazda ország azt várja, hogy több mint 1,5 milliárd dollár áramlik majd az újraerdősítést, a zöldenergiát és a fenntartható mezőgazdaságot célzó programjaiba.
Legalább ilyen fontos hozadéka a COP-konferenciáknak, hogy összekapcsolják a talajpusztulás elleni küzdelem valamennyi szereplőjét. Ezen a találkozón több mint 500 őslakos közösségi képviselő – az amazóniai térségtől Afrikán át az ázsiai sztyeppékig – kapott szót, hogy elmondja problémáit és bemutassa saját javasolt megoldásait.
A 12 napos esemény során 60 szervezet mutatja be megoldásait, és több mint 400 kulturális és tudományos programot tartanak, így a COP17 minden bizonnyal az egyik legmozgalmasabb és legélénkebb találkozó lesz.
A szervezők várakozásai szerint augusztus 28-i zárásáig több mint 30 ezer látogató keresi fel a rendezvényt.