A Teherán által támogatott terrorcsoport bejelentette, hogy tengeri embargót vezet be Szaúd-Arábia ellen, megtorlásként a Jemen elleni szaúdi blokád és a Szanaa nemzetközi repülőterét ért újabb támadás miatt.
Rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két, a Vörös-tengeren áthaladó szaúdi olajszállító tartályhajó ellen a jemeni húszik, ezt állítja legalábbis az Irán támogatását élvező terrorcsoport vezetése.
A terroristák a Telegramon közölték, hogy „különleges katonai műveletet” hajtottak végre az Encelia és Layla szállítók ellen .
Korábban a brit haditengerészeti biztonsági figyelőszolgálat, az UKMTO arról tudósított, hogy szerdán egy lövedék eltalált egy tartályhajót Szaúd-Arábia partjainál, a Vörös-tengeren.
A kapitány arról számolt be, hogy a hajót ismeretlen lövedék találta el, amely fedélzeti tüzet okozott, amit a legénység jelenleg próbál megfékezni – áll a közleményben.
A Teherán zsoldosaként fellépő terrorszervezet hétfőn jelentette be, hogy tengeri embargót vezetnek be Szaúd-Arábiával szemben, megtorlásul a Jemen elleni blokád és a Szanaa nemzetközi repülőterét ért közelmúltbeli támadás miatt.
Az Iránnal zajló háború közepette a lépés egy újabb, a globális hajózás számára létfontosságú vízi útvonalat sodort veszélybe, ami tovább eszkalálja a térségi konfliktust.
A Bab el-Mandeb-szoros az Arab-félsziget déli csücskénél a Vörös-tenger kapuja; a világkereskedelem mintegy 12 százaléka halad át rajta. A globális konténerforgalom egynegyede a 32 kilométer széles szoroson keresztül jut el a Szuezi-csatornához, illetve onnan indul tovább.
A szoros lezárása arra kényszerítené a hajókat, hogy a Jóreménység foka felé vezető, jóval hosszabb útvonalat válasszák, ami két-három héttel meghosszabbítja az Ázsia és Európa közötti utakat, és drasztikusan megemelné a szállítási költségeket.
Legalább kilenc tartályhajó módosította útvonalát a húszik blokádbejelentése után – derült ki a tengeri forgalmi adatokból –, köztük három olyan hajó, amely Szaúd-Arábia vörös-tengeri Yanbu terminálján vett fel olajat.