Lenyűgöző, modern betekintés három katalán látnok világába: a „Gaudí–Miró–Gomis: Deconstructed” történeti műveket és digitális újítást ötvöz, hogy feltárja a művészek közös alkotói nyelvét.
Ha az emberek többségét arra kérjük, sorolja fel Katalónia legjelentősebb kulturális alakjait, Antoni Gaudí és Joan Miró neve szinte biztosan az elsők között hangzik el. Jóval kevesebben említenék Joaquim Gomist. Pedig az ő fényképezőgépe nélkül egészen másként alakulhatott volna a világ Gaudí-építészetéről alkotott képe.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Abban az időben, amikor a radikális építész munkáját Barcelona művészeti köreinek egy része még mindig inkább különcnek, mintsem látnoknak tartotta és elutasította, Gomis már értette, milyen jelentőségről van szó.
Fotósként, modernistaként és Miró közeli barátjaként Gomis Gaudí rendkívüli formáit, textúráit és részleteit örökítette meg. Ezzel azonban többet tett puszta dokumentálásnál: hozzájárult ahhoz, hogy a későbbi nemzedékek miként látják, értelmezik és értékelik Gaudí vízióját.
Az építész, a képzőművész és a fotográfus közötti, eddig kevéssé észrevett kapcsolat áll a Gaudí–Miró–Gomis: Deconstructed című tárlat középpontjában. A kiállítás a Fundació Joan Miró egy korábbi bemutatójának újragondolt változata, amely Gaudí építészetének, Miró művészetének és Joaquim Gomis fotóinak kapcsolódási pontjait vizsgálja.
A tárlatnak Gaudí Casa Batlló-jának frissen felújított harmadik emelete ad otthont, méghozzá igencsak találó módon. Az új verzió a három alkotó között zajló párbeszédet bővíti ki elmerülést kínáló digitális installációkkal, mesterséges intelligenciával és 3D‑technológiával, amelyeket a Fundació Joan Miróval és a Tomorrow Bureau kreatív stúdióval közösen fejlesztettek.
A mesterséges intelligencia, a nagyfelbontású fotogrammetria és a 3D‑szkennelés segítségével a lenyűgöző új művek a szabad szemmel láthatatlan részleteket tárják fel. Az egyik térben Miró szobrainak – ilyen módon most először rögzített – szerszámnyomai és időjárás okozta kopásai láthatók, a másikban pedig Gomis archívumának generatív újraértelmezése kap helyet.
Az Euronews Culture a kiállítás társkurátorával, a Casa Batlló Contemporary művészeti vezetőjével, Joana Seguroval beszélgetett Gomis elfeledett örökségének újrafelfedezéséről, arról, miként alakítja át a technológia a művészet befogadását, és hogy Gaudí és Miró radikális elképzelései miért jelentenek ma is inspirációt a művészek számára.
Euronews Culture: Elmondaná, hogyan indult ez a kiállítás? Hogyan merült fel először az ötlet, hogy Gaudít, Mirót és Gomist összehozzák?
Joana Seguro: Egy beszélgetésből indult ki minden. Elkezdtem megtervezni az első év kiállításait itt, a Casa Batlló második emeletén, ezért felkerestük a Fundació Joan Mirót, és leültünk beszélgetni velük. Azt próbáltuk kitalálni, mit tehetnénk közösen, és hogy milyen hatást gyakorolt a Casa Batlló Miró életművére.
Ők erre azt mondták: „Nos, mi már rendeztünk egy pontosan erről szóló kiállítást.” Az eredeti tárlat címe Miró, Gomis, Gaudí volt, és elsősorban Gomis Miró‑műveket dokumentáló fotóiról szólt, amelyek párbeszédet folytattak Gaudí építészetével. Rendkívül izgatott lettem, mert nagyon tisztán kirajzolódott a közvetlen kapcsolat Gaudí munkái – különösen ez az épület – és Miró alkotásai között.
Úgy látom, ahogy Miró fokozatosan eltávolodott a festészettől, és egyre inkább a térbeli, háromdimenziós elemek felé fordult, Gaudí munkáihoz kezdett igazán közel kerülni. Gaudí természet által ihletett formáit figyelte meg, és ezekből kiindulva készített szobrokat és bronzokat. Készített egy rézkarcsorozatot is, amelynek címe egyszerűen Gaudí volt.
Számomra azonban az volt a legizgalmasabb, hogy korábban alig tudtam valamit Joaquim Gomisaról. Aztán elkezdtem nézni a fotóit, és felmérni, milyen fontos munkát végzett a Casa Batlló és általában Gaudí barcelonai alkotásainak dokumentálásával.
A kiállítás egyik kulcsfontosságú eleme az eredeti művek és az új digitális installációk közötti párbeszéd. Elmagyarázná, hogyan készültek ezek a digitális munkák, és mit tesznek hozzá ahhoz, ahogyan a látogatók megtapasztalják ezeket az alkotásokat?
Úgy gondolom, hogy talán a leginkább radikális újítás az eredeti kiállításhoz képest az, hogy a Tomorrow Bureau nemcsak a digitális művek elkészítésére kapott megbízást, hanem a díszlet megtervezésére és a hangképek kialakítására is, amelyek végig kísérik az egész tárlatot. Így egy olyan környezetet hozhattunk létre, ahol ezt a kapcsolatot egészen más módon lehet érzékelni és felfedezni.
Megjelennek Miró rézkarcai és bronzai, amelyek párbeszédet folytatnak az eredeti művekről készült nagyfelbontású szkenekkel. Ezeket aztán „szétszedjük”, mintha régészek vizsgálnák az objektumokat, és a ma rendelkezésre álló legmodernebb technikákkal tesszük lehetővé, hogy teljesen új módon lehessen szemlélni őket.
Ugyanez történik a fényképekkel is. Fogjuk ezeket a főként az 1940‑es években készült felvételeket és az egész archívumot, majd mesterséges intelligencia segítségével egy élő adatbázist hozunk létre belőlük. Ez egy új digitális művet eredményez, amely a ma, 2026‑ban rendelkezésre álló technikákkal egy további lépéssel mélyebbre viszi ezt a tudást.
A Tomorrow Bureau a művek „dekonstruálásával” digitális artefaktumokat hoz létre, amelyekre már nem ugyanúgy vonatkoznak a – teljesen jogos – állagmegóvási korlátozások, és nem érvényesülnek olyan fizikai határok sem, mint például a súly, hiszen ezek az eredeti darabok meglehetősen nehezek.
A digitális artefaktumokkal hihetetlen szabadság nyílik: tetszés szerint forgathatók, és gyönyörűen bele lehet nagyítani a részletekbe. A digitális és a fizikai itt egyensúlyban működik együtt, és azt hiszem – remélem –, hogy ezt sikerül megvalósítanunk ezzel a kiállítással.
Emellett létrehoztunk Gomis munkáiból egy „karusszelt” is, amelyben a teljes, digitalizált archívuma elérhető. Ez az anyag még az eredeti kiállításon sem volt igazán hozzáférhető, most viszont a digitális technológia sokkal nagyobb teret és rugalmasságot biztosít.
Gaudí és Miró egyaránt arról volt ismert, hogy feszegették a határokat, és új ötletekkel kísérleteztek. Mit gondol, ha ma élnének, a mesterséges intelligenciát és a digitális művészetet is bevonnák ugyanabba az alkotói folyamatba?
Erre sosem lehet biztosan válaszolni, de számomra még izgalmasabb, hogy a ma élő kortárs művészek felkarolják Gaudí vízióját.
Gaudí ma is releváns, és úgy gondolom, Miró is az. A kíváncsiságuk, a kísérletező kedvük, az a radikális, jövőbe mutató szemlélet ma is óriási inspiráció a kortárs művészeknek, és Gomis, illetve Miró alkalmazott technikái szintén nem veszítettek az érvényességükből. Művészi látásmódjuk – Gaudí víziójával együtt – talán még fontosabb ma, mint saját korukban volt.
Valaki egyszer úgy nevezte Gomist, hogy ő „a Photoshop megalkotója”. Számos technikája, amelyet fotósként használt, szinte kollázsokra emlékeztet, digitális manipulációkat idéz, jóval azelőtt, hogy ilyen eszközök léteztek volna. Olyan alkotókról beszélünk, akik saját munkájukban is kísérletezőek és radikálisak voltak, és úgy gondolom, éppen ennek a szellemnek kell továbbélnie.
Szeretem úgy elképzelni, hogy nyitottak lennének az új lehetőségekre és technológiákra, de anélkül, hogy közben megfeledkeznének magukról a tárgyakról, a kézművességről, a mesterségbeli tudásról, és arról, amit ezek az eszközök lehetővé tesznek: hogy a munkákat – ahogyan én is tettem – nagyobb léptékben, szélesebb körben lehessen megismételni, újraalkotni.
Azoknak a látogatóknak, akik kevésbé ismerik a modern művészetet, Miró munkái első pillantásra néha nagyon egyszerűnek, sőt gyermetegnek tűnhetnek. Mennyiben a tudatos átgondolás és kísérletezés eredménye ez a látszólagos egyszerűség?
Szerintem van szépség az egyszerűségben, és mindhárom művészt jellemzi egyfajta gyermeki lelkesedés. Az alkotás izgalmáról, a felfedezés öröméről van szó.
Elég körbenézni ebben az épületben: mindenütt gyönyörű, játékos részletek tárulnak fel, a gombára emlékeztető formájú kilincsektől kezdve számos más elemig. Mirót, Gaudít és Gomist megszállottan foglalkoztatta a természet. Olyan, látszólag nagyon egyszerű megoldásokat figyeltek meg, amelyek talán gyermetegnek tűnhetnek, valójában azonban rendkívül elegánsak, fantasztikusak – egyszerre játékosak és hatékonyak.
Erről az aspektusról soha nem szabad megfeledkezni.
Végül: amikor a látogatók kilépnek a kiállításról, mit remél, mit visznek magukkal? Milyen kapcsolat vagy üzenet az, amely – reményei szerint – megmarad bennük a három művész munkáinak megtapasztalása után?
Azt szeretném, ha az emberek felfedeznék Gomis életművét, és megértenék, milyen fontos szerepet játszott Gaudí nemzetközi elismertségében.
Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy felismerjék azt a közös szálat, amely mindannyiukat összeköti: az élet és a természet iránti kíváncsiságot, a természeti világ szeretetét, és különösen Katalónia iránti rajongásukat.
A kiállításnak több rétege, többféle eleme van. Ha valaki mélyebben bele szeretne ásni magát az alkotók életrajzába, külön szekció áll rendelkezésére. Ha pedig Gomis munkásságát kívánja alaposabban megismerni, arra is van egy dedikált rész.
A kiállítást egyszerűen át is lehet élni, és hagyni, hogy érzékelhetővé váljon a három művész közötti kapcsolat.
A Gaudí–Miró–Gomis: Deconstructed című kiállítás 2027 januárjáig látható a barcelonai Casa Batllóban.