Donald Trump amerikai elnök pénteken arra figyelmeztetett, hogy korlátozott csapás mérhető Iránra, és mind Irán, mind az Egyesült Államok jelezte, hogy készen áll a háborúra, ha a Teherán nukleáris programjáról folytatott tárgyalások kudarcba fulladnak.
Az Egyesült Államok és Irán a héten Genfben megtartja a nukleáris tárgyalások következő fordulóját - közölte vasárnap a közvetítő Omán, reményt adva az előre lépésre az amerikai hadsereg megerősítése és a teheráni tüntetések kiújulása közepette.
Abbász Araghcsi iráni külügyminiszter a CBS-nek adott interjújában elmondta, hogy várhatóan csütörtökön Genfben találkozik Steve Witkoff amerikai különmegbízottal, és azt mondta, hogy "jó esély" maradt a nukleáris kérdés diplomáciai megoldására. A tárgyalások folytatásának hírére a nemzetközi piacon csökkentek az olajárak.
Az Egyesült Államok az elmúlt hetekben két repülőgép-hordozót, valamint más repülőgépeket és hajókat küldött a Közel-Keletre, és megerősítette légvédelmét is a térségben, hogy alátámassza katonai beavatkozással kapcsolatos fenyegetéseit. A múlt héten az Egyesült Államok fenntartotta a csapásmérés lehetőségét, ha nem sikerül megegyezésre jutni a nukleáris dúsítás kérdésében. Donald Trump amerikai elnök pénteken arra figyelmeztetett, hogy korlátozott csapások lehetségesek Irán ellen, és mindkét ország jelezte, hogy készen áll a háborúra.
A katonai fellépéssel kapcsolatos amerikai fenyegetések megszaporodtak azóta, hogy Iránban a országos tiltakozó megmozdulások olyan mértékű elnyomást váltottak ki, amely több ezer halálos áldozatot követelt.
Vasárnap iráni diákok újabb kormánypárti és kormányellenes gyűlésekre gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a megöltekről, miután előző nap hasonló gyűléseket szerveztek.
Araghchi elmondta, hogy Irán még mindig dolgozik egy olyan megállapodásra irányuló javaslattervezeten, amely elkerüli a katonai fellépést.
Hozzátette, hogy a nukleáris kérdés az egyetlen kérdés, amelyről tárgyalnak - annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Izrael is foglalkozni akar Irán rakétaprogramjával és a közel-keleti fegyveres megbízottak támogatásával.
Maszúd Peszeskjan iráni elnök a közösségi médiában közölte, hogy a tárgyalások "gyakorlati javaslatok cseréjével jártak és biztató jeleket hoztak", de hozzátette, hogy Teherán "minden szükséges előkészületet megtett minden lehetséges forgatókönyvre".
Az Egyesült Államok szerint Iránnak nem lehet atomfegyvere, illetve nem lehet kapacitása annak megépítésére, és nem dúsíthat katonai szintű uránt. Teherán viszont ragaszkodik ahhoz, hogy joga van a dúsításhoz. A perzsa külügyminiszter azt mondta, hogy a tárgyalások arra összpontosítottak, hogyan lehet biztosítani, hogy Irán atomprogramja, beleértve a dúsítást is, "örökre békés maradjon". Cserébe Irán bizalomépítő intézkedéseket hajt végre, cserébe a gazdasági szankciók enyhítéséért. Steve Ezeket nem részletezte, és nem beszélt a megtorlások és kivégzések befejezéséről sem.
Witkoff a Fox News szombaton sugárzott interjújában azt mondta, hogy az elnök nem érti, hogy Irán miért nem engedett még a nyomásnak. "Kíváncsi arra, hogy miért nem... nem akarom a 'kapitulált' szót használni, de miért nem adták meg magukat" - mondta.
Bár Irán ragaszkodik ahhoz, hogy atomprogramja békés célú, az USA és mások gyanúja szerint a program végső fokon nukleáris fegyverek kifejlesztésére irányul. Irán azt állítja, hogy az iráni nukleáris létesítményekre júniusban mért amerikai és izraeli csapások óta nem dúsít uránt. Trump akkor azt mondta, hogy a csapások "megsemmisítették" az iráni nukleáris létesítményeket, de a pontos kár nem ismert, mert Teherán kitiltotta a nemzetközi ellenőröket.
Közben Araghchi a CBS-nek azt állította, hogy "nagyon jó rakétaképességünk van, és most még jobb helyzetben vagyunk", mint a júniusi csapások előtt.
A nukleáris tárgyalások évek óta holtpontra jutottak, miután Trump 2018-ban úgy döntött, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a világhatalmakkal kötött 2015-ös iráni atomalkuból. A Biden-kormány idején az egyeztetési próbálkozások újra kezdődtek Bécsben, de végül semmilyen eredmény nem hoztak, és Irán folytatta a dúsításokat a katonai szint elérése felé.