Hatalmas veszteségek árán verte vissza az oszmán hadsereg az antant támadását Gallipolinál.
Három nemzetet ébresztett öntudatra a Dardanellák ostroma, az első világháború 100 évvel ezelőtti, egyik legtöbb áldozatot követelő hadművelete. A török, az ausztrál és az új-zélandi történészek is úgy tartják számon 1915. április 25-ét, mint függetlenségük tűzkeresztségének napja.
A sikertelen tengeri támadás után a brit és francia haderők az úgynevezett ANZAC, azaz az ausztrál és új-zélandi hadsereg egységeivel kiegészülve ezen a napon indítottak partra szállást a Dardanellák tengerszoros ellenőrzését jelentő Gallipoli-félszigeten. Ezzel új frontot nyitottak, ami több hónapos állóháborúhoz vezetett. A török hadsereg sikerrel védte meg területét, 1916. januárjának elején az utolsó brit katona is elhagyta a félsziget csúcsán ásott lövészárkokat.
A becslések szerint az antant 44 ezer, az Oszmán Birodalom 87 ezer katonát vesztett.
Egy ausztrál turista azt mondta, azért jött el az évfordulón a Gallipoli félsziget emlékhelyére, mert a nagyapja is ezen a fronton szolgált, a brit erőket támogató egységben, tábori lelkészként.
- Megható személyesen is látni a helyszínt, amely ennyi áldozatot követelt. Itt érezni lehet a történelmet és a háború borzalmát – foglalta össze érzéseit egy másik látogató.
A hadművelet súlyos katonai és taktikai vereséget hozott az antantnak. A veszteségek pedig újabb lökést adtak a török függetlenségi mozgalmaknak.
- Bár a harcok nagyon elkeseredettek voltak, idővel elültek az ellentétek. Maga Kemal Atatürk is azt mondta, a ti fiaitok a mi fiaink. Ma akár ausztrál, akár brit, akár francia, akár török látogató érkezik az emlékműhöz, barátságban gondolhatnak elvesztett őseikre – mondta a hadműveletről könyvet író török szakértő, Sahin Aldogan.
A partraszállás napja, április 25-e a mai napig Ausztrália és Új-Zéland egyik legjelentősebb katonai emléknapja. Törökország pedig a tengeri támadás évfordulóján idézi fel a Dardanellák 100 évvel ezelőtti ostromát.
Az euronews tudósítója a Gallipoli-félsziget emlékhelyén úgy tapasztalta, hogy amíg az első években az áldozatok szülei és gyermekei keresték fel a katonai temetőt, addig ma már az unokák és a történelem iránt érdeklődők gondoskodnak az emlékük előtti tisztelgésről.