Jordánia Gyerekek, akiknek otthonuk lett a tábor Ha majd elhallgatnak a fegyverek, hallani lehet a gyerekek segélykiáltását is. 31/01/2019
Szíria Indul az utolsó ostrom az Iszlám Állam ellen A dzsihadisták már csak néhány négyzetkilométernyi terület felett uralkodnak- az emberek menekülnek a területről. 29/01/2019
Szíria Izraeli légicsapások Damaszkuszra Az izraeli harci gépek iráni célpontokat támadtak Szíriában. 21/01/2019
Németország Németország kitilt egy iráni légitársaságot A Mahan Airt azzal gyanúsítják, hogy összefüggésbe hozható az iráni titkosszolgálat Európában elkövetett gyilkosságaival. 21/01/2019
Szíria Feszültségek az amerikai csapatkivonással kapcsolatban Szíriából Moszkva szeretné tudni a csapatkivonás menetrendjét, Ankara pedig attól tart, hogy a kurdok lepaktálnak Aszaddal. 12/01/2019
Szíria Manbidzsnál járőröznek az oroszok Az amerikaiak kivonulása még el sem kezdődött, de a helyükön keletkezett hatalmi vákuumot máris betöltötték az orosz csapatok. 08/01/2019
Szíria Szíriában 2018-ban csaknem 20 ezer ember vesztette életét Az áldozatok között több mint 6300 civil volt, köztük mintegy 1400 gyerek. 31/12/2018
Szíria Hatalmi vákuum szívja a katonákat Manbizsba A szír város eddig háromszor cserélt gazdát a polgárháború alatt, az amerikai csapatok kivonulása után újabb rezsim várható. 31/12/2018
Oroszország Orosz-török egyeztetés Szíriáról A miniszteri egyeztetés témája a szíriai helyzet volt, különös tekintettel arra, hogy Amerika kivonja csapatait az országból. 29/12/2018
Szíria Az Egyesült Arab Emírségek újranyitotta damaszkuszi nagykövetségét 2012-ben, a polgárháború kezdetén tettek lakatot a belvárosi épületre. 28/12/2018
Szíria A kurdok átadták Manbidzsot a szíriai hadseregnek A lakosok féltek, hogy a kurd jelenlét miatt a törökök meg fogják támadni a várost. 28/12/2018
Világ Elkezdődött Aleppó műemléki helyreállítása Megmentik Aleppó ókori és középkori épített örökségét. 27/12/2018
Világ Az Egyesült Államok kivonul Szíriából. De ki vonul be? Az amerikaiak által ellenőrzött területekért komoly hatalmi harc indulhat a háború tépázta országban. 20/12/2018
Világ Fél hazatérni a szíriai menekültek többsége Az EU folytatja a segítségnyújtást, mondta a Jordániába látogató válságkezelési biztos. 10/12/2018
Szíria Gáztámadás Aleppóban: kormány és ellenzék egymásra mutogat Csaknem ötvenen kerültek kórházba. Az embereket légzési nehézségekkel és látási problémák miatt kezelik, többeknek súlyos az állapota. A sérültek között gyerekek is vannak. 25/11/2018
Világ Megsérült az Admiral Kuznyecov Elsüllyedt Murmanszknál a világ egyik legnagyobb úszó dokkja. 30/10/2018
Világ Szíria miatt ült össze Putyin, Merkel, Macron és Erdogan Az alkotmányozó bizottság létrehozása volt a tárgyalások legfontosabb témája. 27/10/2018
Törökország Isztambulban keresik a szíriai rendezés lehetőségeit Erdogan, Macron, Merkel és Putyin ült össze Isztambulban, hogy megoldást találjanak a szíriai konfliktusra. 27/10/2018
Világ Uniós segítség a szíriai menekültek speciális ellátásához Együttműködésben a The European Commission Egy speciális klinikát működtet Törökországban az EU humanitárius szervezete a Relief International nonprofit szervezettel együttműködve. 25/10/2018
Cult Rajzaival harcol a szíriai rezsim ellen egy Franciaországba menekült művész Nadzsah al-Bukai saját, szíriai börtönökben szerzett emlékei alapján készíti rajzait. 25/09/2018