NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szíriában 2018-ban csaknem 20 ezer ember vesztette életét

Szíriában 2018-ban csaknem 20 ezer ember vesztette életét
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az áldozatok között több mint 6300 civil volt, köztük mintegy 1400 gyerek.

HIRDETÉS

2018-ban csaknem 20 ezer ember vesztette életét a szíriai harcokban, de a lassan nyolc éve húzódó polgárháború kezdete óta ennek az évnek a mérlege tekinthető a legalacsonyabbnak - közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A brit székhelyű aktivistahálózat vezetője, Rámi Abder-Rahmán elmondta: feljegyzéseik szerint 19 666 ember halt meg idén a szíriai harcokban. 

Az áldozatok között több mint 6300 civil volt, köztük mintegy 1400 gyerek.

A 2018-as évben Bassár el-Aszad szíriai elnöknek sikerült jelentős területeket visszahódítani a lázadóktól és a dzsihadista csoportoktól Oroszország és Irán katonai támogatásával. Az OSDH szerint a damaszkuszi kormány jelenleg az ország területének csaknem kétharmadát tartja ellenőrzés alatt.

2017-ben 33 ezren haltak meg a harcokban, míg 2014-ben, a konfliktus legvéresebb évében még több mint 76 ezren vesztették életüket.

A 2011-ben kirobbant polgárháborúban, amelybe az évek során több külföldi hatalom és számos dzsihadista csoport is bekapcsolódott, eddig összesen több mint 360 ezer ember halt meg.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orosz-török egyeztetés Szíriáról

Megkezdte a szíriai csapatkivonást az Egyesült Államok

Fél hazatérni a szíriai menekültek többsége