Vatikán A békeínségről beszélt Ferenc pápa karácsonyi üzenetében Az Urbi et Orbi áldás előtt azt mondta a Szent Péter téren összegyűlt híveknek, hogy már zajlik a harmadik világháború. 2022. december 25.
Világ A Szegények VI. Világnapján is a hős ukrán emberekről beszélt a pápa A misén 1300 szegény, menhelyen vagy utcán elő ember vett részt. 2022. november 13.
Világ Az ukrajnai békére szólított fel Ferenc pápa Bahreinben A katolikus egyházfő második alkalommal látogatott egy öböl-ment iszlám országba. 2022. november 4.
Kanada Quebecben vezekel Ferenc pápa A kanadai bűnbánati zarándoklaton lévő katolikus egyházfő azt mondta, az egyház elkötelezett az őslakosoknak okozott sebek begyógyítása mellett. 2022. július 28.
Világ Bűnbánati zarándoklatra indult Ferenc pápa Kanadába A pápa személyesen kér bocsánatot a katolikus egyház által működtetett bentlakásos iskolákban évtizedeken át elkövetett visszaélések őslakos túlélőitől. 2022. július 24.
Vatikán Két év után új szenteket avatott Ferenc pápa Van köztük katona, újságíró és apáca is. 2022. május 15.
Vatikán Ismét tűzszünetre szólított fel Ferenc pápa Putyin ukrajnai inváziójában A katolikus egyházfő a háborús támadások leállítását sürgette a szenvedéstől elgyötört lakosság érdekében. 2022. április 24.
Olaszország Megáldott a pápa egy római lemezboltot Régi barátai üzemeltetik a boltot, egy komolyzenei cédét ajándékoztak az egyházfőnek. 2022. január 12.
Vatikán Ferenc pápa a nők és az anyák szerepét méltatta újévi beszédében A nők, különösen az édesanyák képesek közösségi szálakat szőni a megosztottság szögesdrótjaival szemben a pandémia, valamint társadalmi és politikai konfliktusok uralta világban. 2022. január 1.
Világ Ferenc pápa: párbeszéd oldhatja fel a kríziseket A pápa a globális felmelegedésről is szólt, olyan nemzetközi megállapodást sürgetett, ami biztosítja a következő generációk életét. 2021. december 25.
Görögország Öt év elteltével ismét Leszboszra utazott Ferenc pápa Meglátogatta a menekülttábor lakóit. 2021. december 5.
Görögország Ferenc pápa Athénban találkozott az ország vezetőivel Látogatásának célja a Vatikán és a görög ortodox egyházak közötti kapcsolatok elmélyítése. 2021. december 4.
Ciprus A menekültek elfogadásáról és befogadásáról szól Ferenc pápa ciprusi útja A katolikus egyházfő segít 50 menedékkérőnek Olaszországba jutni. 2021. december 2.
Olaszország Több száz rászorulóval találkozott Ferenc pápa A szegények ünnepi ebédet kaptak, és fejenként egy-egy ruhacsomagot. A pápa beszédében megjegyezte, hogy a rászorulóknak nem csak élelemre és meleg italra, hanem elsősorban a lelki kirekesztés felszámolására van szükségük. 2021. november 12.
Olaszország Joe Biden az AUKUS-ügyről: „Ügyetlenek voltunk” Az amerikai elnök Emmanuel Macron francia elnökkel és Ferenc pápával is találkozott a római G20-csúcs előtt. 2021. október 29.
Vatikán Ferenc pápával találkozott a Vatikánban Joe Biden A járványhelyzetről, a klímaválságról és a menekültkérdésről beszélgetett Joe Biden a Ferenc pápával való találkozóján a Vatikánban. 2021. október 29.
Olaszország Globális konzultációt indít a pápa Olyan megosztó kérdések is felmerülhetnek, mint az azonos neműek kapcsolata, a kötelező cölibátus eltörlése és a nők pappá szentelése. 2021. október 11.
Olaszország A fiatal környezetvédelmi aktivistákat dicsérte Ferenc pápa A katolikus egyházfő videóüzenetben köszönte meg a Youth4Climate klímavédelmi találkozón résztvevőknek, hogy kihívás elé állították a felnőtteket. 2021. szeptember 29.
Világ Ferenc pápa hivatalában hagyta a botrányba keveredett kölni érseket Bár súlyos hibákat vétett az érsek a kommunikáció terén, de jogi felelősség nem terheli. 2021. szeptember 24.
Világ A kassai cigánytelepre is ellátogat Ferenc pápa A katolikus egyház vezetője a Lunik IX nevű kerültben élő romákkal is találkozik háromnapos szlovákiai látogatása során. 2021. szeptember 11.