Oroszország Tömegek ünnepelték Moszkvában az ukrán régiók annektálását A Vörös téren Vlagyimir Putyin elnök tartott beszédet, majd koncertet tartottak a szervezők. 30/09/2022
Világ Uniós vezetők: Az annexió jogellenes, és soha nem fogjuk elismerni Oroszország pénteken jelentette be, hogy annektál négy területet Ukrajnában. A Nyugat válasza nem maradt el. 30/09/2022
Oroszország Ma megkezdi az általa ellenőrzött ukrajnai területek bekebelezését Oroszország hivatalosan Ünnepséget tartanak a Kremlben, ahol beszédet mond Vlagyimir Putyin orosz elnök. Volodimir Zelenszkij válaszlépésként rendkívüli nemzetbiztonsági és védelmi tanács ülést hívott össze. 30/09/2022
Oroszország Bár a többség aggódik, sok orosz büszke arra, hogy bevonulhat Az orosz független közvéleménykutató, a Levada Központ azt jelenti, hogy legutóbbi felmérésében minden negyedik megkérdezett azt mondta, büszke arra, hogy besorozzák 29/09/2022
Sorozatok az én Európámról „Gyűlölöm ezt a kormányt” – oroszok, akik elhagyták a hazájukat Grúziába és Örményországba oroszok tízezrei menekülnek a katonai mozgósítás miatt. 29/09/2022
Oroszország Rohamozzák a határokat a besorozás elől menekülő férfiak Finnországba naponta 7-8 ezer orosz állampolgár érkezik, de a hatóságok már bejelentették határzárási szándékukat. A Balti-államok már nem engednek be orosz állampolgárt Oroszország felől. 28/09/2022
Dánia Északi Áramlat: Ursula von der Leyen kemény fellépést ígér, ha szabotázs történt Az Európai Bizottság elnöke elfogadhatatlannak minősítette az aktív európai energiainfrastruktúra szándékos rongálását. 28/09/2022
Világ Kijev: terrorcselekményt követett el Moszkva azzal, hogy kárt okozott az Északi Áramlat vezetékeiben A dán miniszterelnök szerint nehéz elképzelni, hogy véletlen egybeesésről lenne szó. 27/09/2022
Oroszország Zárul az orosz látszat-népszavazás négy ukrán régióban Moszkva napokon belül annektálja a 4 területet. 27/09/2022
Oroszország Az Európai Bíróságon követeli a szankciók feloldását az orosz értéktőzsde Elszámolási Értéktára A beadvány alapján az NSD azt követeli az Európai Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül az Ukrajnában zajló háború miatt bevezetett szankciókat és kötelezze az Európai Tanácsot a perköltségek kifizetésére. 27/09/2022
Oroszország A Kreml elismeri a hibákat az tartalékosok mozgósításában Vlagyimir Putyin elnök szóvivője azt is mondta, hogy minden hibát kijavítanak. 27/09/2022
Oroszország A gyűlölet szót írta a lőszertárra az izsevszki iskolai ámokfutó Az ámokfutó abba az iskolába járt korábban, ahol hétfőn lövöldözni kezdett. A halottak és a sérültek túlnyomó többsége diák. 27/09/2022
Világ A Kreml szerint érvényes a népszavazás mind a négy ukrán régióban Oroszországhoz “csatlakozásuk” időpontját még nem nevezte meg az elnöki szóvivő. 26/09/2022
Oroszország Putyin: Európának tisztelnie kell Oroszországot és Belaruszt Az orosz elnök tiszteletet követelt a két országnak, amikor a belarusz elnökkel találkozott. Aljakszandr Lukasenka közölte: a mozgósítás elől menekülő oroszok vissza fognak térni. 26/09/2022
Európai hírek Megosztott az EU a menekülő oroszok befogadásának ügyében A Balti államok szerint biztonsági kockázat lenne a menekülő oroszok befogadása. Németország szerint viszont ők is védelemre szorulnak. 26/09/2022
Oroszország Lövöldözés egy orosz iskolában: a halottak között gyerekek is vannak Gyerekek, tanárok és biztonsági őrök a halálos áldozatok. A támadó magát is lelőtte. 26/09/2022
Oroszország A legveszélyesebb orosz régióban asszonyok kergetik a rendőröket a mozgósítás miatt Merevrészegen a seregbe tántorgó bakák, rozsdás gépfegyverek, tüntetések a toborzóirodák előtt, sorok a határon - nem a legjobban kezdődik az orosz részleges mozgósítás. 26/09/2022
Ukrajna Már a jövő héten annektálhatja Moszkva a megszállt ukrán megyéket Az orosz állami hírügynökség szerint a Duma csütörtökön kezd tárgyalni az erről szóló törvényjavaslatról. A kirakatnépszavazások keddig tartanak. 25/09/2022
Amerikai Egyesült Államok Szergej Lavrov minden rosszért Kijevet és Washingtont hibáztatta az ENSZ-ben Az orosz külügyminiszter szerint Ukrajna a saját népét lövi, az Egyesült Államok pedig bíztatja. 25/09/2022
Oroszország Vlagyimir Putyin leváltotta az orosz védelmi miniszter helyettesét Dmitrij Bulgakov tábornok az orosz hadsereg logisztikájáért felelt. 25/09/2022