Tech Hirek
Binéfar, a spanyol város, amely katonai robotokat gyárt a világ számára.
Egy katonai robotikai üzem a vidéki Spanyolországban az európai védelmi ipar kulcsfontosságú szereplőjévé vált, több mint 20 országba exportál technológiát, és átalakította egy aragóniai kisváros gazdaságát és foglalkoztatását.
Világ
Szerintünk ez volt a 25 legfontosabb kép és esemény 2025-ben
Mint ahogy az elmúlt fél évtized, 2025 sem volt békésnek mondható. Az egész évben folyó nemzetközi tárgyalásoknak hála a gázai konfliktus a végéhez közeledik, de az ukrajnai háborút nem sikerült lezárni. Ahol pedig nem a fegyverek ropognak, ott a klímaváltozás nehezítheti az emberek életét.
Világ
A világ 2025-ben: a jó és a rossz hullámzásai, sok nyitott eséllyel a jövő évre
2025 nem hozott fordulatot a globális rend válságpontjain, és lezárta az illúziók korszakát. A nagyhatalmak és Európa a tartós bizonytalanság kezelésére rendezkednek be, a diplomáciai eszközök hátrébb szorultak, és inkább az erőpolitika uralkodott.
Ukrajna
Zelenszkij szerint 15 évre szólnak az amerikai biztonsági garanciák Ukrajnának
Bár az Ukrajnának nyújtott amerikai biztonsági garanciákról "100 százalékos megállapodás született", azok rövid lejárati idővel rendelkeznek - magyarázta az ukrán elnök, miután a Trumppal való vasárnapi találkozóját követően további részleteket árult el.
Világ
Magyar idő szerint vasárnap kora este tárgyal Trump és Zelenszkij békejavaslatuk véglegesítéséről
Magyar idő szerint vasárnap kora este találkozik Floridában az amerikai és az ukrán elnök, hogy a közös békejavaslat véglegesítéséről tárgyaljanak. Donald Trump és Volodimir Zelenszkij hetek óta tartó tűzszüneti tárgyalásokat követően személyesen is találkoznak a Mar-a-Lago-i elnöki rezidencián.
Oroszország
Leáldozott a csillaga: az orosz tévésztár a háborút bírálta, már csak magánbulikban szerepelhet
Az ukrajnai háború bírálata után Ivan Urgant nevét azonnal törölték egy nagysikerű filmsorozat színészi gárdájából, noha nyolc éven át főszereplő volt. Egy kimondatlan Kreml-tilalom száműzte az egykor ünnepelt megasztárt a televízióból, a filmekből és a jeles közéleti eseményekből.