No Comment Ciszjordánia: palesztinok ritka olívabogyó-szüretet tartanak izraeli katonai korlátozások között
No Comment Zelenszkij Spanyolországban Latin-Amerika segítségét kéri Ukrajna áramhálózatának helyreállításához
Világ Német sárba ragadtak a Moszad-ügynökök Nem kevés pénzébe kerül az izraeli titkosszolgálatnak két ügynökük németországi küldetése. Az észak-német település, Quarnbek ugyanis 1263 eurót 2016. március 7.
Gazdaság Lanyhán kezdődött az év a német iparban A januári mutató 0,1 százalékos csökkenést jelez. 2016. március 7.
Franciaország Merkel-Hollande: erősíteni kell a schengeni övezetet A német kancellár és a francia államfő Párizsban tárgyalt a menekültválságról és a szíriai rendezésről. 2016. március 4.
Uzlet Sorozatok Versenyhivatali vizsgálat a Facebook ellen Németországban A német szövetségi versenyhatóság gyanúja szerint a legnagyobb közösségi média kereskedelmi okokból visszaél felhasználói adataival. A hatóság arra 2016. március 3.
Németország Betilthatnak egy neonáci pártot Németországban Elindította a német alkotmánybíróság az NPD szélsőjobboldali párt betiltásáról szóló eljárását kedden Karlsuhében. A Német Nemzeti-demokrata Párt 2016. március 1.
Sport Uli Hoeness szabadlábon A Bayern München adócsalásért elítélt korábbi elnöke 637 nap után hagyhatta el a börtönt. 2016. február 29.
Világ Elnapolták az auschwitzi náci szakápoló tárgyalását Elnapolták a tárgyalását a 95 éves orvosnak, aki 3600 ember meggyilkolásában segédkezett 1944 és 1945 között Auschwitzban a német ügyészség szerint 2016. február 29.
Európai Hírek Ismét műszaki hiba volt a hírhedt belgiumi atomerőműben Ismét lekapcsolták azt a belgiumi atomerőművet, amelynek üzembe helyezése miatt többször is tiltakoztak a szomszédos államok. A Tihnage erőművet 2016. február 23.
Ukrajna A reformokat kérte számon Ukrajnán a német és a francia diplomácia feje Kijevben tárgyalt a német és a francia külügyminiszter. 2016. február 23.
Ukrajna Kijevben a francia és a német külügyminiszter A kelet-ukrajnai helyzetről tárgyalt Kijevben a francia és a német külügyminiszter. Jean-Marc Ayrault és Frank-Walter Steinmeier találkozott Petro 2016. február 23.
Sport Korner - Piros lap a bírónak A Kornerben, az Euronews futballperceiben az előző hét legérdekesebb eseményeit foglaljuk össze. 101 év. Ennyi idő telt el azóta, hogy a Chelsea 2016. február 22.
Németország Berlin: szégyenteljesek a menekültellenes tüntetések Felzúdulást keltett Németországban az a videó, amelyet egy kelet-németországi városban, Clausnitzban készítettek csütörtök este. A felvételen egy 2016. február 22.
Real Economy Reformok a strukturális kihívások megragadásáért A Real Economyban ma a divatos gazdasági szakszót, a strukturális reformot járjuk körbe. Mit jelent ez? Milyen hatással van az életünkre és a 2016. február 22.
Sport Tóth és Bor is érmet szerzett Düsseldorfban A magyarok egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a düsseldorfi cselgáncs Grand Prix záró napján, vasárnap. Az olimpiai kvalifikációs versenyen a 2016. február 21.
Világ Ma 100 éve indult a csata, mely vérbe borította Verdunt Száz éve, 1916. február 21-én az 5. német hadsereg támadásával kezdődött meg a verduni csata, az első világháború nyugati frontjának egyik 2016. február 21.
Világ Berlini Filmfesztivál: a menekültválság volt a fő téma A menekültválsággal foglalkozó, olasz-francia dokumentumfilm kapta a fődíjat, az Arany Medvét a Berlini Filmfesztiválon. A Fuocoammare (Tűz a 2016. február 21.
Világ Feszültség az odaérkező menekültek miatt egy német városban Feszültség alakult ki egy szászországi városban az odatelepített menekültek miatt. Több mint száz feldühödött demonstráló próbálta megakadályozni 2016. február 21.
Sport Cselgáncs - Már európaiak is nyertek Folytatódott a düsseldorfi cselgáncs Grand Prix. A második napon négy súlycsoportban osztottak érmeket. A férfiaknál 81 kilogrammban európai finálét 2016. február 20.
Németország Gérard Depardieu életszagú karaktere zárta a Berlini filmfesztivált Az idei Berlinale zárónapján újra feltűnt a vörös szőnyegen Gérard Depardieu. A nemzetközi filmművészet nehézsúlyú francia óriása a filmfesztivál két 2016. február 20.
Németország Tankokat ad el Katarnak Németország Bár Németország a fegyverexport csökkentését hangoztatja, tavaly megduplázódtak az eladásai. 2016. február 19.