Világ Zsúfolt piacon robbant bomba Aleppóban, halottak is vannak A detonáció erejét mutatja, hogy épületekben is kár keletkezett. 2024. március 31.
Törökország Szabadon engedték a török orvosi kamara elnökét, miután börtönre ítélték Sebnem Korur Fincancit terrorista propaganda terjesztésével vádolták, mert arról beszélt, hogy a török hadsereg vegyi fegyvereket vethetett be a kurdok ellen. 2023. január 12.
Franciaország Betegesen gyűlölte a külföldieket a három kurdot lelövő párizsi férfi A támadó rasszistának nevezte magát a rendőrök kérdésére, és azt is elmondta, hogy az utolsó golyóval magával akart végezni. 2022. december 25.
Irak Kurd tiltakozási hullám a török légicsapások miatt A rendfenntartók a tömegbe lőttek. 2022. november 20.
Irán Iraki kurd ellenzékieket bombázott Irán Teherán a kurd ellenzékieket tette felelőssé a napok óta zajló országos tüntetéshullámért. Irán északnyugati részében mintegy tízmilliós kurd kisebbség él. 2022. szeptember 28.
Világ Moszkva nem támogat egy újabb szíriai török offenzívát Azért, hogy Ankara elálljon tervétől, az orosz külügyminiszter személyesen utazott a török fővárosba. Az orosz vezetés évek óta közvetít a szíriai rezsim és a török kormány között a szíriai kurdok elleni török hadjárat ügyében 2022. június 8.
Amerikai Egyesült Államok Bízik a svédek és a finnek gyors NATO-csatlakozásában Antony Blinken Az amerikai külügyminiszter azt mondta, erős konszenzus van a NATO-ban Finnország és Svédország felvételét illetően. 2022. május 28.
Irak Nagyszabású török offenzíva kurd fegyveresek ellen Észak-Irakban Kommandós egységek, drónok és harci helikopterek indítottak offenzívát a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) rejtekhelyei ellen három, a török határhoz közeli régióban. 2022. április 18.
Irak Több rakéta csapódott be az észak-iraki Erbíl városában A támadást az Iráni Forrdalmi Gárda vállalta magára. 2022. március 13.
Irak Macron: Franciaország elkötelezett Irak újjáépítése mellett Macron szerint folytatni kell a harcot a terrorizmus ellen és folytatni kell Irak újjáépítését, Franciaország mindkettőben elkötelezett 2021. augusztus 29.
Szíria Terroristák családtagjait telepítik vissza Hollandiába Szíriából A mostani intézkedés egy apró lépés a bonyolult probléma megoldásában: mit kezdjenek a terrorista csoportokba kényszerített vagy azokhoz kötődő családtagokkal az európai és a közel-keleti országok. 2021. június 6.
Törökország Török tűzszünet Szíriában A törökök felfüggesztik a Béke Forrása nevű hadműveletüket, hogy lehetővé tegyék a kurd Népi Védelmi Erők elvonulását a következő 120 órában. 2019. október 17.
Európai Hírek Csalódottak a kurdok, rombolja Magyarország képét a törökbarát politika A kurd média beszámol az európai eseményekről, így mindenről tudnak. 2019. október 14.
Európai Hírek Nyugat-európai önkéntesek Szíriában Nyugati önkéntesek is harcolnak a kurd milíciák mellett, amelyek a török katonai beavatkozást igyekeznek megállítani Szíriában. 2018. március 29.
Németország Kurd megmozdulások Németországban Több mint tízezren tüntettek Hannoverben az észak-szíriai török offenzíva ellen. 2018. március 17.