rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Macron: Franciaország elkötelezett Irak újjáépítése mellett

Access to the comments Kommentek
Írta: Andrea Keleti / Euronews
euronews_icons_loading
Macron: Franciaország elkötelezett Irak újjáépítése mellett
Szerzői jogok  STR/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved.
Betűméret Aa Aa

Irak második legnagyobb városába, Moszulba, azon belül először az en-Núri mecsetbe látogatott vasárnap a francia elnök. A mecsetet 2017-ben robbantották fel az iszlamisták. Jelenleg folyik az újjáépítése.

A város 2014-ben az iszlám dzsihadisták észak-iraki hadjárata során az Iszlám Állam fennhatósága alá került. Az iraki kormányerők és szövetségeseik 2017-ben szabadították fel a várost. Egyes források szerint az ostrom civil áldozatainak száma meghaladt a 10 ezret. Emmmanuel Macron megígérte, hogy Franciaország segítséget nyújt a város és az ország újjáépítésében.

„ Nekünk, a nemzetek közösségének itt alapvető szerepünk van. Ez a terrorizmus elleni küzdelem középpontja. Amiről beszélek, az fontosabb, mint katonákat küldeni. Ez az állam szuverenitásáról szól, jóakaratú nőkről, férfiakról és közösségekről, akik ismerik a térséget. Nekik kell segítenünk a cselekvésben. A 2020 januárjában létrehozott alapoknak köszönhetően iskolákat nyithatunk újra. Segíthetünk tanintézményeket, templomokat és mecseteket is újjáépíteni" - mondta Macron.

És mi valamennyi iraki közösséget támogatni fogjuk a munkájukban.
Emmanuel Macron
francia elnök

A francia elnök ezután a Miasszonyunk órájáról elnevezett, ugyancsak újjáépítés alatt álló templomban találkozott keresztény hívőkkel.

Emmanuel Macron ezután kurd tisztviselőkhöz utazott. A francia államfőt Erbílben fogadta Maszúd Barzani, az iraki Kurdisztán elnöke. Macron az Iszlám Állam egyik áldozatának családjához is ellátogatott, így tisztelegve a kurd harcosok előtt, akik Irakban az frontvonalon küzdöttek.