Oroszország
A halottnak hitt Kadirov jól van, és kap Putyintól egy új nagymecsetet Moszkvában
Nyáron több híradás is szólt arról, hogy előbb rosszullét, majd kóma kerítette hatalmába Ramzan Kadirov csecsen vezetőt. Halálhírét is keltették, amit állítólag orvosa idézett elő. Ezután egy saját magáról forgatott videóban közölte, hogy életben van, és egy alig érthető orosz verset mormolt.
Irán
A MI-re bízzák az iszlám vallási parancsok megírását Iránban
Az iszlám nem tartalmaz megkötést a korszerű eszközök alkalmazására, mondja az iráni papi klérus egyik informatikusa, tehát nyugodtan lehet használni az iratok értelmezésére, és az új parancsok előkészítésére. A tervet a legfőbb vallási vezető, Ali Khamenei is támogatja.
Világ
Újabb Korán-példányokat égettek el Svédországban és Dániában
Újabb Korán-példányokat égettek el hétfőn Svédországban és Dániában, miután mindkét észak-európai ország kormánya közölte: jogi megoldást keres az ilyen incidensek megakadályozására, ugyanis ezek súlyos diplomáciai feszültséget keltenek több muszlim országgal.
Szaúd-Arábia
A Korán égetésének nemzetközi tiltását követeli több tucat iszlám ország
Az iszlám hit védelmét képviselő OIC nevű szervezet 57 olyan országot tömörít, ahol a lakosság többsége muszlim. Együttes lélekszámuk közel 2 milliárd fő. A szervezetnek olyan országok is tagjai, akik amúgy súlyos ellentétekben állnak egymással.
Svédország
A NATO főtitkára tesz még egy kísérletet Törökország meggyőzésére a svéd csatlakozásról
A NATO csúcsértekezlete előtt Stoltenberg főtitkár még megpróbálja elsimítani Törökország és Svédország viszályát. Nem lesz könnyű dolga, mert az újabb iszlamofób akció ismét kibúvót kínál a török elnök számára, de a svéd hatóságok nem nagyon tudnak mit kezdeni ezekkel a provokációkkal.
Svédország
Újabb Koránt égető demonstrációt engedélyezett Svédország - ez nem segíti a NATO-csatlakozást
Engedélyeztek a svéd hatóságok egy muszlim-ellenes demonstrációt Stockholm belvárosában, amelyen előre láthatóan az iszlám szent könyvének, a Koránnak egy példányát is el fogják égetni a szervezők.