Irak A terroristák gyors elűzésében reménykedik az iraki kormányfő Az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet által uralt Moszul ostroma a vártnál lassabban halad. 27/12/2016
Világ "Egyetlen gyermeket sem mentettek meg" Két jazidi nőt tüntetett ki az Európai Parlament, mert megszöktek az Iszlám Államtól, és hírt hoztak arról, hogyan bánik a terrorállam a nőkkel. Sokkoló kettős interjú. 14/12/2016
Irak Erősítést kaptak a Moszult felszabadító egységek Több ezer rendőr csatlakozott az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet ellen harcoló hadsereghez. 13/12/2016
Irak Félkatonai egységek szabadítják fel az iraki Tal Afart A településhez közeli repülőtérről már kiűzték a dzsihadistákat. 21/11/2016
Irak Irak: felvétel készült az Iszlám Állam egy tagjának letartóztatásáról Egy felvételt tettek közzé arról, ahogy a kurd erők letartóztatták az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egy feltételezett tagját Basika városában Irakban. 14/11/2016
Irak „Az ördög maga is megdöbbenne az Iszlám Állam kínzási módszerein” – iraki túlélők beszámolói 10/11/2016
Belgium Azonosították a párizsi és a brüsszeli merényletek irányítóját Azonosították azt a dzsihadistát, aki valószínűleg a párizsi és a brüsszeli merényleteket irányíthatta. Szíriából mozgathatta a szálakat. 09/11/2016
Szíria Szíria: menekülnek a civilek Rakkából Az Iszlám Állam terrorszervezet de facto fővárosát a felkelők ostromolják. 08/11/2016
Szíria Szorul az ostromgyűrű Rakka körül Már több települést is visszafoglaltak már az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai fővárosának közelében. 07/11/2016
Törökország Az Iszlám Állam robbantott Diyarbakirban Ez az első alkalom, hogy a dzsihadista szervezet vállalja a felelősséget egy törökországi merénylet miatt. 04/11/2016
Irak Kegyetlenkednek a dzsihadisták, miközben szorulnak vissza Moszulnál Intenzívebbé váltak az Amerika-vezette koalíció légicsapásai az utóbbi két napban, hogy segítsék az iraki erők offenzíváját Moszulnál. 04/11/2016
Irak A nők lelkét is elpusztítja az Iszlám Állam A megerőszakolt és szexszolgaként kezelt lányok, asszonyok az emlékektől nehezen szabadulnak. 01/11/2016
Irak Moszuliak tízezreit tarthatja fogva az Iszlám Állam Rengeteg embert próbáltak elhurcolni, hogy aztán élő pajzsként használják őket. 01/11/2016
Irak Egy kilométeren belül van az iraki sereg Moszultól Egyre közelebb jár Moszulhoz az iraki hadsereg, kedden délben már csupán nyolcszáz méter választotta el őket a Karama nevű kerülettől. 01/11/2016
Irak Hamarosan kezdődik Moszul ostroma, a civileket kimenekítik Az iraki egyesített haderő már néhány száz méterre megközelítette az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet állásait Moszulnál. 31/10/2016
Irak Bosszú és megfélemlítés: válogatás nélkül gyilkolnak Moszulnál a dzsihadisták Hadifoglyok, civilek - nem számít, ki kerül a célkeresztbe. 27/10/2016
Irak Észak és kelet felől közelítenek a Moszult felszabadító csapatok A déli városrész felől nagyobb harcokra és több áldozatra számítanak. 27/10/2016
Európai hírek Jazidi aktivisták kapják a Szaharov-díjat A jazidi nők jogaiért küzdő aktivisták nyerték az Európai Parlament emberi jogi elismerét, a Szaharov-díjat. 27/10/2016
Irak Iraki kormányfő: Moszul visszafoglalása a tervezettnél gyorsabban halad Heves összecsapások voltak a moszuli gát közelében a pesmerga erők és a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fegyveresei között csütörtökön. 20/10/2016
Irak Diplomáciai egyeztetés Moszulról A moszuli helyzetről egyeztettek nyugati és arab országok diplomáciai vezetői Párizsban. 20/10/2016