Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Kegyetlenkednek a dzsihadisták, miközben szorulnak vissza Moszulnál

Kegyetlenkednek a dzsihadisták, miközben szorulnak vissza Moszulnál
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Intenzívebbé váltak az Amerika-vezette koalíció légicsapásai az utóbbi két napban, hogy segítsék az iraki erők offenzíváját Moszulnál.

Intenzívebbé váltak az Amerika-vezette koalíció légicsapásai az utóbbi két napban, hogy segítsék az iraki erők offenzíváját Moszulnál. Az iraki biztonsági erők jelentős előrenyomulást hajtottak végre a város keleti részén pénteken, ahol több kerületet visszafoglaltak, de az Iszlám Állam dzsihadistái, annak ellenére, hogy súlyos veszteségeket szenvedtek, erősen ellenállnak.

– Az ellenség orvlövészeket, autóbombákat, és irányított rakétákat is bevet a csaták során – mondta az iraki különleges erők altábornagya. Ha Isten is úgy akarja, viszonozzuk a tüzet, és hamarosan fel fogjuk szabadítani az-Zahra kerületet.

Amerikai becslések szerint 3-5 ezer szélsőséges fegyveres lehet a városban, miközben Bagdad 25 ezer embert mozgósított Moszul visszafoglalására.

A civilek közben folyamatosan menekülnek Moszulból, azok a szerencsések, akiket nem tart fogva az Iszlám Állam, hogy emberi pajzsként használja fel őket. A dzsihadisták vidékről 150 családot vittek Moszulba ebből a célból.

A biztonsági erők folyosókat nyitottak a menekülő civilek számára, és katonai táborokban helyezik el őket. Ebben a Moszultól keletre lévő táborban a városból már korábban elmenekültek újra láthatták szeretteiket.

– Ez a családom, ezek a barátaim – mondta egy férfi – Nem tudom leírni, amit érzek. Már két éve nem láttam őket, ők már az elején elmenekültek. Sajnos mi maradtunk, és rémálmot kellett megélnünk.

Miközben szorulnak vissza, a dzsihadisták kegyetlenkednek az irakiakkal: egy Moszultól délre fekvő városban gyerekkatonákat toboroztak, Moszul környékén pedig több száz embert, köztük dezertőröket, katonákat és volt kormányzati alkalmazottakat végeztek ki.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Az Iszlám Állam vezetője elvesztette a közvetlen kommunikációt a dzsihadistákkal?

Elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét Szíriában

Vádat emeltek a berlini izraeli nagykövetség elleni támadás kitervelésével gyanúsított férfi ellen