Afganisztán Megtámadott egy afgán börtönt az Iszlám Állam, sokan meghaltak A dzsalálábádi börtönben több száz terrorstát tartottak fogva. A helyi kormányzó szerint ugyan nagyjából ezren elszöktek az intézményből, de mindenkit sikerült elkapni. 03/08/2020
Olaszország Közveszélyesnek minősítettek egy nőt, miután a kurdok soraiban harcolt az Iszlám Állam ellen Közveszélyesnek minősített egy fiatal nőt egy olasz bíróság, miután csaknem egy éven át harcolt az Iszlám Állam ellen. Maria Edgarda Marcuccit megfigyelés alatt tartják, este kilenc és reggel hét között nem mehet el otthonról, bevonták útlevelét és jogosítványát is. 30/07/2020
Afganisztán Rakétát lőttek az afgán elnöki palotára, miközben az eskütétel zajlott A robbanások alatt Gáni nem hagyta el a helyét, és leszögezte: ha kell, feláldozza magát. Kihívója, Abdulla Abdulla, aki már korábban jelezte, hogy nem fogadja el az elnökválasztás eredményét, szintén letette a hivatali esküt, Gánival egyidőben, az elnöki palota melletti kormányzati épületben. 09/03/2020
Szíria Kurd börtönök nyugat-európai foglyai Szíria észak-keleti részén sok ezer Iszlám Államhoz köthető rabot tartanak fogva, közülük becslések szerint 2500 -an nyugati országokból származnak 31/12/2019
Amerikai Egyesült Államok Trump: újraindítjuk a béketárgyalást a tálibokkal Donald Trump a néhány órás látogatásán pulykát szolgált fel néhány katonának, és velük együtt költötte el a hálaadásnapi vacsorát. Jelenleg mintegy 13 ezer amerikai katona van Afganisztánban. 29/11/2019
Egyesült Királyság Hazaviszi dzshadista állampolgárainak árváit a brit kormány Szíriából A szülők az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai voltak, elárvult ygerekeik mai napig táborokban várják sorsuk jobbra fordulását. 25/11/2019
Franciaország Dzsihadisták bíróság előtt Párizsban Két ügy is fut párhuzamosan a párizsi fellebbviteli bíróságon. Az egyik per vádlottja egy dzsihadista testvérpár nővére, a másiké egy elítélt dzsihadista, aki rátámadt két őrre a börtönben. 20/11/2019
Törökország Törökország hazaküldi a terroristákat Törökország kiutasított 6, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető német állampolgárt. Értesülések szerint a következő napokban Írországba, Franciaországba és Dániába is küldenek majd vissza dzsihadistákat. 15/11/2019
Görögország A törökök ki akarták toloncolni, a görögök meg viszsaküldték az amerikai dzsihadistát Diplomáciai csiki-csuki: Erdogan hazatoloncolná az Iszlám Állam egykori harcosait, a görögök viszont nem engedik át az amerikai férfit a határon. 12/11/2019
Franciaország Fontos dzsihadista vezető megölését jelentette be Franciaország A férfi a második legkeresettebb terrorista volt az afrikai Száhel-övezetben. 06/11/2019
Törökország Elfogott európai dzsihadisták visszaküldésével fenyeget Ankara Az európai országokból származó harcosokat akkor is visszaküldik, ha az anyaország már elvette az állampolgárságukat. 04/11/2019
Szíria Elismerte al-Bagdadi halálát az Iszlám Állam A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet ki is nevezte az utódot Abu Ibrahim al-Kuraisi személyében. 31/10/2019
Irak Abu Bakr: a mélyen hívő lelkes focista és kegyetlen zsarnok Ki is az Iszlám Állam rettegett és rejtélyes vezetője, akit gyermekként félénknek és visszahúzódónak tartottak szomszédai. 28/10/2019
Szíria Kurd segítséggel likvidálhatták al-Bagdadit Az amerikai NBC News információi szerint egy kurd beépült a terrorszervezetbe, és ő szerezte meg az információt, amire szükség volt az amerikai akcióhoz. 28/10/2019
Amerikai Egyesült Államok Megölhették az Iszlám Állam vezérét, al-Bagdadit A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet bujkáló vezetője ellen szombaton hajtott végre katonai akciót az Egyesült Államok. 27/10/2019
Burkina Faso Dzsihadisták tartják rettegésben Burkina Fasót Már csaknem 300 ezer embernek kellett elmenekülnie otthonából Burkina Faso északi régiójában, amelyet négy éve a dzsihadisták tartanak rettegésben. Az elszegényedett afrikai országban az al-Kaida és az Iszlám Állam milicistái fosztogatják a falvakat. 26/09/2019
Magyarország Letartóztatásban marad Haszan F. A magyar hatóságok 2200 oldalas vádiratban részletezik, mit is követett el a férfi sz Iszlám Állam terrorszervezetben, a görög titkosszolgálat korábban azt mondta, ők nem tudnak róla, hogy a tagja lett volna a dzishadista szervezetnek. 23/09/2019
Ausztria 19 éves, az Iszlám Államhoz csatlakozott osztrák lány két árváját fogadja vissza Ausztria Ez az első eset, hogy az osztrákok dzsihadista család gyerekeit fogadják vissza az országba. 26/08/2019
Egyesült Királyság Megvonták "Jihádi Jacktől" a brit állampolgárságot Kanada csalódottságának adott hangot, amiért az Egyesült Királyság úgy döntött, "kivonja magát a felelősség alól", miután a londoni belügyminisztérium megfosztotta brit állampolgárságától a Szíriában bebörtönzött Jack Letts kettős állampolgárt. 19/08/2019
Németország Köteles hazahozni az Iszlám Állam harcosának feleségét és gyerekeit a német állam A berlini bíróság ítélete erre a konkrét esetre vonatkozik. 11/07/2019