Szíria Zajlik Palmyra visszafoglalása az Iszlám Állam dzsihadistáitól Az amerikai és az orosz külügyminiszter Moszkvában tárgyal a szíriai konfliktus rendezéséről. 2016. március 24.
Belgium A harmadik támadót keresik a belga hatóságok A hatóságok jelenleg arra a harmadik személyre összpontosítanak, akit a repülőtéri biztonsági kamerák felvételén a robbantáskor látni. 2016. március 24.
Világ "A terrorizmusnak nincs vallása" - Brüsszel gyászol Brüsszelben a Place de la Bourse-on tovább folytatódik a keddi terrortámadások áldozataira való emlékezés. Többen a terrorizmus elleni posztert is 2016. március 24.
Világ Az Iszlám Állam terroristákat képez ki Európa ellen A magát Iszlám Államnak nevező terroristacsoport állítólag mintegy 400 szélsőségest képzett ki azért, hogy Európában halálos támadásokat hajtsanak 2016. március 24.
Belgium Belgium: az atomerőművek a terroristák következő célpontjai? A belga hatóságok attól félnek, hogy az atomerőművek lehetnek a szélsőségesek következő célpontjai. 2016. március 23.
Világ A szélsőségesek életcélja a nihilista gyilkolás Az első jelentések még arról szóltak, hogy valamiért füst gomolyog a brüsszeli reptéren, hogy robbanás történt, aminek sérültjei vannak. De már ekkor sejteni lehetett, hogy a történetnek itt nincs vége. Nem is lett. 2016. március 23.
No Comment Európa a brüsszeli áldozatokat gyászolja Kedd este a Place de la Bourse-on gyülekeztek a brüsszeli robbantásoka áldozatait gyászolók. Az Eiffel tornyot a belga nemzeti színekkel világították 2016. március 23.
Belgium Azonosították a brüsszeli reptéri merénylőket A belga rendőrség közzétette a brüsszeli robbantások feltételezett elkövetőinek a fényképét, a lakosság segítségét kérve az azonosításukhoz. A belga 2016. március 23.
Világ Sötétség Európa szívében - brüsszeli terrortámadások A legtöbb szerdai újság címlapján a keddi brüsszeli terrortámadások szerepelnek. Van, ahol egyszerűen csak a dátumot írták ki. Máshol magyarázóbb 2016. március 23.
Világ Párizs és Brüsszel: Obelix és Tintin egymást vigasztalja Párizs együtt gyászol Brüsszellel. A francia főváros volt az egyik első, ahol több ismert épületet, így az Eiffel-tornyot és a városházát is piros 2016. március 23.
Belgium A brüsszeli áldozatok emléke előtt tiszteleg a világ Európa nagyvárosaiban a brüsszeli merényletek áldozataira emlékeztek kedden este. Az együttérzés, a szolidaritás és a közös gyász jeleként történelmi 2016. március 23.
Belgium Belgium: nemzeti gyász Belgium gyászol. Brüsszel központjában gyertyafényes virrasztást tartottak kedd este a terrortámadások áldozatainak emlékére. A Place de la Bourse-on 2016. március 22.
Belgium Brüsszel: hajtóvadászat a harmadik reptéri merénylő után A brüsszeli terrorhullámnak, a repülőtéren és a metróban végrehajtott kedd reggeli robbantásoknak több mint 30 halálos áldozata és 250 sebesültje 2016. március 22.
Belgium Új merényletet tervezett Salah Abdeslam a belga külügyminiszter szerint Új merényletet tervezett a párizsi terrortámadás után Salah Abdeslam a belga külügyminiszter szerint. Didier Reynders elmondta, hogy a terrorizmussal 2016. március 20.
Franciaország Abdeslam beismerte központi szerepét a merényletek előkészítésében Salah Abdeslam fel akarta robbantani magát tavaly novemberben Párizsban, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Ezt a terrorista azután mondta 2016. március 20.
Törökország Az Iszlám Állam robbantott Isztambulban szombaton Az Iszlám Állam terrorszervezettel állt kapcsolatban a szombati, négy halálos áldozatot követelő isztambuli öngyilkos merénylet elkövetője. A férfit 2016. március 20.
Franciaország Abdeslam első vallomásait óvatosan kezelik a hatóságok Ügyvédje szerint először a belgiumi nyomozást kell lefolytatni. 2016. március 19.
Amerikai Egyesült Államok USA: Hosszú börtön egy iszlamista toborzónak A New York-i bíróság 22 és fél év börtönbüntetésre ítélt egy jemeni származású férfit, aki az Iszlám Állam nevű terrorszervezetbe toborzott az 2016. március 18.
Oroszország Kitüntetéseket osztott és részvétet nyilvánított Putyin A szíriai beavatkozásból hazatérő katonákat üdvözölte Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben. Az orosz elnök kitüntetéseket osztogatott és 2016. március 17.
Amerikai Egyesült Államok Népirtás az Iszlám Állam terrorszervezet bűne Az amerikai külügyminiszter szerint a dzsihadisták vallási kisebbségek elleni támadásaikkal népirtást követtek el. 2016. március 17.