Világ
A G7 külügyminiszterei egységet mutattak, és kerülték a kereskedelmi kérdéseket kanadai találkozójukon
A G7 miniszterei közölték kétnapos kanadai értekezletük után, hogy újabb gazdasági nyomásgyakorlásra készülnek Oroszországgal és mindazokkal szemben, akik segítik az ukrajnai invázió finanszírozását. Kanada be is jelentett új oroszellenes szankciókat.
Világ
Ukrajnáról, Gázáról és gazdasági kérdésekről tanácskoznak a G7-ek Kanadában, és vannak vendégeik is
Az iparilag legfejlettebb demokratikus országok szervezetének belső feszültségekkel is meg kell küzdenie, miközben súlyos válságokra kell megoldást találnia. A mostani külügyminiszteri értekzlet fókuszában is a globális biztonság megőrzése áll.
Kanada
A G7-ről való távozása előtt Trump még megvétózott egy közös nyilatkozatot Ukrajnáról
A csúcstalálkozó egy széleskörűen megfogalmazott nyilatkozattal zárult, amelyben a G7-ek vezetői egyhangúlag egyetértettek abban, hogy Irán nem juthat atomfegyverhez, és a közel-keleti helyzet deeszkalációjára szólítottak fel.
Amerikai Egyesült Államok
Trump idő előtt távozott a G7-csúcsról, a nyilatkozat szerint Irán "a terror fő forrása"
"Valószínűleg önök is látják, amit én látok, vissza kell mennem, amint csak tudok" - mondta a közel-keleti helyzetre utalva az amerikai elnök. Donald Trump előtte arra figyelmeztetett, hogy Teheránnak le kell szerelnie nukleáris programját, mielőtt "túl késő" lenne.
Amerikai Egyesült Államok
A G7 tovább küszködik, hogy letörje Oroszország szankcióvédelmi trükkjeit
A legfejlettebb ipari államok fejfájása az, hogy az Oroszország ellen elrendelt gazdasági büntető intézkedések viszonylag könnyen megkerülhetők. Emiatt más országokat is figyelemmel kell kísérni, akik Moszkva érdekeit szolgálják. Elsősorban Kínáról, Iránról, de Indiáról is szó van.
Németország
Németország megfelezi Ukrajna katonai támogatását, mert annyi is elég Oroszország ellen
Németország Ukrajna második legnagyobb katonai adományozója az Egyesült Államok után. Berlin 2024-ben 7,5 milliárd eurót juttat Kijevnek, de jövőre ez már csak 4 milliárd lesz. A további éveket még senki nem látja tisztán, mert Putyin elnök 10 éves háborúban gondolkodik.