Világ Vízpára van a K2-18b jelű exobolygó légkörében Most először fedeztek fel vizet szuperföldön. 2019. szeptember 11.
Világ Hét hónap alatt sikerült felélnünk a Föld éves forrásait Ha nem lassítunk, a jelen fogyasztási tempó mellett egy és háromnegyed Földre lenne szükségünk a túléléshez. A túlfogyasztás napja 1993-ban október végén jött el, és már az is aggasztóan korai dátumnak számított. 2019. július 29.
Világ Európát befedő szén-dioxid tömeg szabadult fel a sarkköri erdőtüzek miatt Óriási tömegű szén-dixoid került a légkörbe, mutatjuk, miért veszélyes. 2019. július 26.
Világ Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai A Global Footprint szerint idén július 29-ére használa el az emberiség a Föld erőforrásait erre az évre. 2019. július 23.
Németország Nem csapódik a Földnek az 50 méteres aszteroida szeptemberben Bár közel lesz, és szabad szemmel is látni lehet majd, nem okoz bajt. 2019. július 17.
Világ "Klíma-apartheid" jön A gazdagok túlélnek, a szegényeknek viszont nincs esélyük a klímaváltozás következményeivel szemben - állapítja meg egy friss ENSZ-jelentés, amely a legszegényebbek alapvető emberi jogainak érvényesülését vizsgálta. 2019. június 28.
Világ Elég lehet évente egy nap, hogy megmentsük a Földet? - 2. rész Április 22-e a bolygónk napja, ez alkalomból 22 cikkünket gyűjtöttük össze 4 különböző, környezetvédelemi témakörben. 2019. április 22.
Svájc Ez az utolsó generáció, amelyik még tehet a klímaváltozás ellen a tudósok szerint A Föld Napján összegyűjtöttük a legfenyegetőbb jelenségeket. 2019. április 22.
Világ Elég lehet évente egy nap, hogy megmentsük a Földet? - 1. rész Április 22-e a bolygónk napja, ez alkalomból 22 cikkünket gyűjtöttük össze 4 különböző, környezetvédelemi témakörben. 2019. április 22.
Világ A titokzatos kilencedik bolygó akár tízszer nagyobb is lehet a Földnél Ha egyáltalán létezik. 2019. március 1.
Világ Ősi aszteroidát vizsgál a Mascot A kisbolygó felszínének ásványösszetételét és mágneses mezőjét vizsgálják. 2018. október 3.
Világ Sétáljon végig a Tejúton! 360 fokos látvány az űrben, másfél millió km-re a Földtől. 2018. április 27.
Világ Lenyűgöző képek a Holdról Szerdán egyszerre volt szuperhold, kék hold és holdfogyatkozás. 2018. február 1.
Világ Time-lapse videón a Föld elmúlt 20 éve Az űrből készült felvételek segítséget nyújtanak a tudósoknak, hogy figyelemmel kísérjék a Föld változásait. 2017. november 17.
Világ 1988 óta nem volt ilyen kicsi az ózonlyuk De még így is majdnem kétszer akkora, mint az Egyesült Államok területe. 2017. november 3.
Amerikai Egyesült Államok Nyolcan 8 hónapot töltöttek a „Marson” Véget ért az expedíció. 2017. szeptember 18.
Amerikai Egyesült Államok Texasba utazott az amerikai elnök Donald Trump személyesen akart tájékozódni a katasztrófa sújtotta térségben lévő helyzetről, amelyhez hasonlót szerinte még senki soha nem látott. 2017. augusztus 29.
Amerikai Egyesült Államok Fotók a Harvey hurikán előtt és után Megdöbbentő egymás mellett látni az azonos helyen készült képeket. 2017. augusztus 29.
Amerikai Egyesült Államok Egész Houston víz alatt Már három halálos áldozata van a viharnak. 2017. augusztus 28.