Görögország Háromszorosan túlzsúfolt a hioszi menekülttábor A távozók többszöröse érkezik havonta Hioszra, már kívül-belül menekülttábor van. 2017. november 17.
Magyarország Indul a Verzió dokumentumfilm fesztivál A november 14. és 19. között Budapesten bemutatott filmek középpontjában most is az emberi jogok szerepelnek. 2017. november 14.
Fülöp-szigetek Kanada kiállt az emberi jogok mellett Justin Trudeau kanadai kormányfő megtette, amit a többiek nem az ASEAN csúcstalálkozóján. 2017. november 14.
Amerikai Egyesült Államok Orgiákon vett volna részt Martin Luther King? Egy most nyilvánosságra hozott FBI jelentés ezt állítja. 2017. november 4.
Görögország Búcsú a menekülttábortól Bezárt az Oinofyta menekülttábor Görögországban. 2017. november 3.
Belgium Paul Bekaert, Puigdemont ügyvédje A 68 éves ügyvéd a nyolcvanas évek óta nemzetközileg elismert szakember. 2017. október 31.
Törökország Szabadlábon nyolc jogvédő Törökországban A bíróság óvadék ellenében elengedte az Amnesty International törökországi igazgatóját is. 2017. október 26.
Törökország Emberi jogi aktivisták a török bíróság előtt A pert aggódva figyelik a nyugati országok, az eljárás a Törökország és Európa közötti feszültség egyik forrása. 2017. október 25.
Franciaország Macron: "nem leckéztetek senkit" Ő sem engedné, hogy mások beleszóljanak, így ő sem oktat ki más vezetőket az országuk irányításáról. Vagy éppen az emberi jogok helyzetéről. 2017. október 24.
Kanada Enyhül a nikáb-tilalom Quebec-ben A helyiek tiltakozása miatt már finomabban fogalmaznak a kanadai tartomány vezetői. 2017. október 24.
Oroszország Házi őrizetben marad az orosz rendező Kirill Szerebrennyikov többször bírálta darabjaiban az oroszországi politikai rendszert. 2017. október 18.
Görögország A nemi identitás választhatóságáról vitázik a görög parlament A transzneműeket érintő szabályozás lehetővé tenné, hogy saját maguk választhassák meg a nemüket. 2017. október 9.
Mianmar/Burma Mianmar: a rohingja felkelők tárgyalnának A mianmari kormány eddig nem állt szóba velük mondván, hogy terroristák. A nemzetközi nyomás sem segített, százezrek menekülnek Bangladesbe a hadsereg megtorló akciója elől, humanitárius válság fenyeget. 2017. október 7.
Norvégia Norvégia visszatoloncolta a korbácsolás elől elmenekült iráni nőt A bevándorlási hivatal nem hitt neki, most megtörtént a kínzás. 2017. szeptember 22.
Franciaország Be kell jelenteniük a vállalatoknak, ha figyelik alkalmazottaik levelezését Egy román férfi ügye jutott el Strasbourgig, akit tíz évvel ezelőtt azért bocsátottak el, mert munkahelyi e-mail-fiókján keresztül kommunikált családtagjaival. 2017. szeptember 5.
Argentína Összecsapások Argentínában egy aktivista eltűnése miatt A 28 éves férfit legutoljára egy tüntetésen látták, amelyet egy dél-argentin őslakos törzs védelmében tartottak Patagónia régióban. Letartóztatták, amiért eltorlaszolt egy utat, és azóta sem látta senki. 2017. szeptember 2.
Szíria "Minden testüregembe behatoltak" Komplett vádiratok vannak a szíriai kínzások és üzemszerű nemi erőszak ügyében ügyében - de nincs bíróság, ahová be lehetne azokat terjeszteni. 2017. augusztus 29.
Chile Vége az abortusztilalomnak Chilében Az augusztus elején elfogadott új törvényt alkotmányosnak nyilvánította hétfőn a chilei alkotmánybíróság. 2017. augusztus 22.