Magyarország Bírálta a "Stop Sorosként" ismert törvényjavaslatot az ENSZ A törvényjavaslat a szervezet emberi jogi szóvivőjének genfi tájékoztatóján került szóba. 2018. február 16.
Törökország Emberi jogi aktivisták pere Törökországban Feltételesen szabadon engedték az Amnesty International török vezetőjét. Közben folytatódik 11 emberi jogi aktivista pere. 2018. január 31.
Amerikai Egyesült Államok HRW: a populizmus az emberi jogokat fenyegeti A jogvédő szervezet aggódik Donald Trump közvéleményt befolyásoló megszólalásai miatt. 2018. január 18.
Vatikán A Vatikán kiáll Jeruzsálem jelenlegi státusza mellett Ferenc pápa a békéről, a környezetvédelemről és az alapvető emberi jogokról is beszélt a diplomatákkal tartott éves találkozón. 2018. január 8.
Franciaország Erdogan ellen tüntettek Párizsban A tüntetők szerint a török elnök lábbal tiporja a sajtószabadságot és az emberi jogokat. 2018. január 5.
Németország Hackerkonferencia Lipcsében A CCC Európa legnagyobb civil találkozója a számítógépes biztonság témakörében. Idén az adatvédelem áll a fókuszban. 2017. december 28.
Szerbia Menekültek tüntettek a horvát-szerb határnál Az EU-ba való bebocsátásukat akarták elérni. 2017. december 26.
Szerbia Fokozott ellenőrzéssel küzd Szerbia az embercsempészet ellen Továbbra is kihívást jelent a menekültek érkezése Szerbia számára. 2017. december 26.
Európa Kínzás Szíriában: lesz-e elszámoltatás? Az egyetemes joghatóság elve alapján talán kései elégtételhez juthatnak azok a túlélők, akiket Szíria börtöneiben kínoztak meg. 2017. december 22.
Európa "Félelemmel irányítják a társadalmat" Interjú a szíriai kínzásokról Nadim Houry emberi jogi aktivistával. 2017. december 22.
Európa "Szíriában a kínzás a normál ügymenet" Az Aszad-rezsim börtöneiben rettenetes bűnöket követnek el - lesz-e felelősségrevonás? Túlélők és igazságkeresők szólalnak meg az Insiders riportjában. 2017. december 21.
Mianmar/Burma Rohingja túlélők a mészárlásokról Egyre több a bizonyíték a mianmari kisebbség üldözésére. 2017. december 21.
Amerikai Egyesült Államok Arcfelismeréssel segít a Facebook Új fejlesztést mutatott be a közösségi oldal, de Európában még Kanadában még várni kell rá. 2017. december 19.
Franciaország EU-képviselők Líbiáról: ez már évek óta folyik Kínzás, emberrablás, gyilkosság - ez megy Líbiában, az európai adófizetők pénzén. 2017. december 12.
Líbia Amnesty: kínzást és emberrablást finanszíroz az EU Líbiában Az emberi jogi szervezet szerint az európai kormányok jól tudják, mit támogatnak. 2017. december 12.
Világ Venezuela robbanásközeli helyzetben Az ország két részre osztott, egyik oldalon a kisebbségi kormány, a másikon a változást akaró emberek tömege.. 2017. december 8.
Svájc Az ENSZ szerint is népirtás lehet a rohingyák elleni támadás Augusztus óta több mint 700 ezer rohingya menekült el Mianmarból a hadsereg akciója elől. 2017. december 5.
Amerikai Egyesült Államok Egyre több a kiutasítás az Egyesült Államokban Az Obama-kormány pihentette a dokumentummal nem rendelkezők kiutasítását, Trump viszont belehúzott. 2017. november 21.
Magyarország A gyermekek jogainak világnapja Magyarországon Idén először itthon is rengeteg programot szerveztek, a gyerekek felszólaltak a parlamentben, és volt, aki az Euronews riporterének munkáját is kipróbálhatta. 2017. november 20.