Global Japan Nemzetközi piacokat céloz Ciszjordánia első agrár ipari parkja A Jerikó Ipari Parkot japán támogatással hozták létre. 21/06/2018
Izrael Nem engedik ki a kórházból Mahmud Abbászt A korábbi tervek szerint vasárnap engedték volna haza a 82 éves Mahmud Abbászt. 27/05/2018
Izrael A palesztinok a Nakbára emlékeznek Ami az izraelieknek ünnep, az a palesztinoknak gyász. 70 éve mintegy 700 ezer arab hagyta el a mai Izrael területét. 19/04/2018
Izrael Több arab él Izraelben, mint zsidó Hivatalos adatok szerint a palesztínok száma mára eléri a 6,8 milliót, míg a zsidók csupán 6,5 millióan vannak. És ebben még nincsenek is benne a Jeruzsálemben lakók. 27/03/2018
Ciszjordánia Indiai-palesztin csúcs Az indiai kormányfő közel-keleti körútja során Ciszjordániába érkezett. 10/02/2018
Ciszjordánia Két termet bontották le a ciszjordániai iskolának Az Európai Unió által működtetett tanintézménybe a helyi beduin közösség gyermekei járnak. 05/02/2018
Ciszjordánia Megint tüntettek Jeruzsálem miatt Ezúttal Betlehemben tiltakoztak az ellen, hogy Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának. 29/12/2017
Izrael Kiújult erőszak Jeruzsálem mellett Gázában és Ciszjordániában is összecsapások voltak. 16/12/2017
Izrael Általános sztrájk Ciszjordániában Ciszjordániában iskolák és üzletek zártak be, Betlehem utcái kiürültek. 07/12/2017
Ciszjordánia Trump és Netanjahu csókja egy falfestményen Az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök csókot vált egy ciszjordániai falfestményen. 30/10/2017
Izrael A Palesztin Hatóságot okolja Netanjahu a merényletért Kedden három izraelit megölt egy palesztin fegyveres egy ciszjordániai zsidó telep bejáratánál. 26/09/2017
Izrael Összeül a Biztonsági Tanács a jeruzsálemi harcok miatt A tíz nappal ezelőtti palesztin merénylet után felállított biztonsági kapuk miatt elszabadult a pokol a Templom-hegyen. 23/07/2017
No Comment Trump történelmi látogatása a Siratófalnál Donald Trump felkereste Jeruzsálemben a Siratófalat, ezzel ő az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki ellátogatott a Nyugati Falhoz. 23/05/2017
Ciszjordánia Helyi választásokat tartanak Ciszjordániában A palesztin helyhatósági választok eredménye vasárnap este várható. 13/05/2017
Izrael Netanjahu: abszurd az UNESCO határozata Az ENSZ kulturális szervezete megtiltaná Izraelnek, hogy akár szabályozással, akár építkezéssel átformálja a várost. 05/05/2017
Világ A Hamasz elfogadna egy átmeneti palesztin államot az 1967-es határok mentén Eddig teljes Palesztinát egyesítették volna. 01/05/2017
Ciszjordánia Éhségsztrájkkal tiltakoznak palesztin rabok fogvatartásuk körülményei ellen Izraelben Csütörtökön tizenkettedik napjába lépett a biztonsági megfontolásokból fogva tartott palesztin rabok éhségsztrájkja az izraeli börtönökben. 27/04/2017