Világ A Hormuzi-szoros hajózhatóságának tartós biztosításáról tárgyalt a görög és a német külügyminiszter
Világ A Hormuzi-szoros hajózhatóságának tartós biztosításáról tárgyalt a görög és a német külügyminiszter
Líbia Újabb halottakat mosott partra a tenger Líbiánál Egy Európába tartó hajó 350 migránssal a fedélzetén pénteken süllyedt el Líbia partjainál, alig száz embert tudtak megmenteni. 27/07/2019
Görögország Lelki és testi sérüléseik is gyötrik a tavalyi görögországi tűz megégett áldozatait Sok túlélő még mindig küzd sérüléseivel. 58 ember csak úgy tudott megmenekülni, hogy átvágtak a lángokon. Közülük többen hónapokra kórházba kerültek, ahol nehéz műtéteken estek át. Azt mondják, az állam magukra hagyta őket. 22/07/2019
Görögország Egy éve történt a 21. századi Európa legsúlyosabb erdőtüze A görögországi Mátinál 102 ember vesztette életét és közel kétszáz megsérült, a görög ügyészség 20 ember ellen emelt vádat gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, köztük van két polgármester is. 22/07/2019
Törökország Törökország három éve a puccskísérlet árnyékában él 2016. július 15-én megremegett Erdogan autokratikus rendszere. Az elnök azóta vasmarokkal építi azt tovább. 15/07/2019
Oroszország Helyreállítás az árvíz után Elmúlt az árvízveszély Kelet-Szibériában. Már csak egyetlen városban vannak elárasztott területek. 07/07/2019
Magyarország Hableány-tragédia: Makád térségében találhatták meg az egyik áldozat holttestét A hajóbalesetben 28-an vesztették életüket, még két embert keresnek. 05/07/2019
Szudán Tízezrek tüntettek Szudánban a civil kormányért A szudáni pártok és civilek hónapok óta követelik, hogy a hadsereg egy civil kormánynak adja át a hatalmat. 01/07/2019
Magyarország A Hableány újabb áldozatát találhatták meg Csepelnél A Hableány másodpercek alatt, 33 dél-koreai turistával és kétfős magyar személyzettel fedélzetén süllyedt el. Heten maradtak életben, két áldozatot még most is keresnek. 23/06/2019
Indonézia Kigyulladt az öngyújtógyár, 30-an bennégtek Indonéziában Az áldozatok többsége nő, és három gyermek is szörnyethalt. 21/06/2019
Magyarország A Hableány újabb áldozatát találták meg Paks közelében Hableány-tragédia: megtalálták és azonosították a 25. áldozatot 13/06/2019
Kína Eső és áradások Kínában, többen meghaltak A hétvégén hirtelen 200 milliméter csapadék hullott Csiangszi tartományban, több mint 900 ezer embert érintenek az áradások. 10/06/2019
Oroszország Dzerzsinszki robbanás: 89 sérült Összesen 89-en sérültek meg a szombati oroszországi hadiüzem-robbanásban, jelenleg 16 embert kezelnek még kórházban, egyiküknek súlyos az állapota, 02/06/2019
Világ Semmi jel nem utalt a Virginia Beach-i vérengzésre Kollégái szerint a támadó egyáltalán nem volt más, mint a többiek. 02/06/2019
Oroszország Robbanások voltak az oroszországi Dzerzsinszk egyik gyárában Dzerzsinszk a világ egyik legszennyezettebb városa. 01/06/2019
Magyarország Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát A 64 éves odesszai lakost előbb kihallgatták, majd őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását. 31/05/2019
Magyarország Dunai hajóbaleset: őrizetben a szállodahajó ukrán kapitánya Már csak egy sérültet ápolnak kórházban. 21 ember után tovább kutatnak. Kevés az esély, hogy bármelyikük túlélte a tragédiát. 30/05/2019
Indonézia Tüntetés, halálos áldozatok Jakartában Az ellenzék hívei az elnökválasztás eredménye miatt demonstráltak. 22/05/2019
Világ Halálos áradások Szumátrán Az illegális bányászat miatt egyre gyakoribb földcsuszamlások követelik a legtöbb emberéletet. 29/04/2019