Katasztrofális idő Franciaországban

Katasztrofális idő Franciaországban
Írta: Euronews

Már hat halálos áldozata van a szélsőséges időjárásnak, ami egy héten belül másodszor sújtja Franciaország déli részét.

Újabb emberéletet követeltek az áradások Franciaország déli részén. A hatodik áldozat, egy 35 éves nő holttestét Villeneuve-ben találták meg. Előzőleg a mentőalakulatok három tagja halt szörnyet egy helikopterbalesetben, miközben épp menteni indultak, két másik ember pedig megfulladt, amikor elsodort őket a víz.

Cannes-ban az autósok kénytelenek voltak úgy közlekedni, mintha kétéltű járművet vezetnének. Egy hét leforgása alatt ez már a második ilyen szélsőséges időjárási jelenség a mediterrán térségben, ami rendkívül heves esőzésekkel, áradással és széllel jár. Az ország déli partvidékén vörös riasztást léptettek életbe egy időre. Az árhullám olyan gyorsan jött, hogy fel sem lehetett készülni rá.

"Kimentünk a férjemmel az erkélyre, aztán tíz perc alatt hirtelen megemelkedett a vízszint. "

"Aggódunk, egy héten belül kétszer megélni ugyanazt nagyon nyugtalanító és veszélyes érzés" - beszélnek a félelmeikről a helyiek.

A francia miniszterelnök az éghajlatváltozás nyilvánvaló jeleinek nevezte az ország déli részét sújtó katasztrofális időjárást, mondván, hogy aki figyelmen kívül hagyja ezeket a jeleket, hatalmas hibát követ el.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

klímaváltozás