Andrea Hajagos
Világ
Ítéletidő Olaszországban
Nem kíméli az időjárás Olaszországot. Velencében a heves esőzések nehezítették meg főként a turisták életét. Toszkánában az Arno folyó riasztóan magas vízszintje miatt aggódnak. Dél-Tirolban az erős havazás okozott gondot, ezrek maradtak áram nélkül, Rómában pedig az erős szél fákat döntött ki.
Világ
Fokozódhat a feszültség Koszovó és Szerbia között
Tizenegy órás tanácskozás után sem sikerült enyhíteni a Koszovó és Szerbia közötti feszültséget Brüsszelben. Josep Borrell uniós főképviselő szerint a szerb elnök és a koszovói miniszterelnök sem volt konstruktív, de különösen az utóbbi miatt nem született megoldás.
Ukrajna
Nincs áram, nincs víz: menekítik az embereket Herszonból
Ukrajna evakuálja a Herszonban és Mikolajivban élőket, mert attól félnek, hogy az emberek nem élik túl a telet áram- és vízszolgáltatás nélkül. Az evakuálás önkéntes. Közben a WHO is figyelmeztetést adott ki, fűtés és víz nélkül ugyanis súlyos betegségek várnak az ukránokra.
Franciaország
A bikaviadalok ellenzői és támogatói is tüntettek Franciaországban
A francia nemzetgyűlés jövő csütörtökön vitázik a bikaviadalok betiltásáról. A képviselők is megosztottak a kérdésben, akárcsak a lakosság, de most az tűnik valószínűbbnek, hogy marad az állatvédők által gyűlölt tradíció.
Ukrajna
Az ország elhagyását javasolja egy ukrán energetikai cég vezetője
Egy ukrán energetikai cég vezetője az ország elhagyására biztatja azokat, akik ezt megtehetik. Maxim Timcsenko szerint akkor lehet fenntartani az energiaszolgáltatásokat a legszükségesebb helyeken, például a kórházakban, ha mindenki, aki teheti, elmegy külföldre.
Törökország
8658 évre ítéltek egy török szektavezért
Adnan Oktart szexuális zaklatásért és kiskorúakkal való visszaélésért ítélték el. A férfinek saját tévécsatornája volt, amelyen keresztül vallási prédikációkat tartott, és könyvet is írt, amelyben azt állította, hogy Darwin evolúciós elmélete a globális terrorizmus gyökere.
Világ
Orbán: gazdasági és fizikai értelemben is veszélyben vagyunk
A kormányfő szerint fontos tudatosítani magunkban, hogy miután a szomszédban háború van, veszélyben vagyunk, az pedig, hogy kedden megszűnt az olajellátás keleti irányból Magyarország felé, jól mutatja, hogy a gazdaság is veszélyben van.
Világ
Borrell: az EU nem számított rá, hogy a szankciók leállítják a háborút
Az EU kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője szerint egyértelmű, hogy az uniós szankciók gyengítik az orosz gazdaságot és Moszkva azon képességét, hogy tovább finanszírozza az Ukrajna elleni háborúját. Josep Borrell erről Brüsszelben, az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozása ut
Világ
Magyarország is megszavazta Oroszország felelősségre vonását
Az ENSZ Közgyűlése elfogadott egy határozatot, amelyben Oroszország felelősségre vonására szólítottak fel, illetve Moszkva háborús jóvátételi kötelezettségvállalására, amiért a nemzetközi jogot megsértve megtámadta Ukrajnát. A határozatot Magyarország is megszavazta.