Világ Trump szerint Izrael elfogadta a feltételeit a háború befejezésére, a Hamásznak követnie kell azokat
Világ Trump szerint Izrael elfogadta a feltételeit a háború befejezésére, a Hamásznak követnie kell azokat
Kulturális hírek Négy év után először több vendég volt a Sziget Fesztiválon, mint a megelőző évben Bezárja a kapuit 2025-re a Sziget Fesztivál, amelynek idén több vendége volt mint az előző 4 évben bármikor: 416 ezren léptek be a fesztivál területére, 5%-kal többen, mint tavaly. Ezzel megfordult a koronavírus járvány kezdete óta tartó csökkenő tendencia. Idén érkezett 11 milliomodik vendég is. 12/08/2025
Kulturális hírek Példátlannak véli a Kneecap kitiltását a Sziget Fesztivál igazgatója Az ír Kneecap raptrió hétfőn lépett volna fel a Sziget Fesztiválon, ha a magyar kormány nem tiltotta volna ki az országból a zenekart. A kormány arra hivatkozva döntött így, hogy a belfasti zenekar támogatja a Hamászt és a Hezbollah-t, és a beutazásuk súlyosan veszélyezteti a nemzetbiztonságot. 11/08/2025
Magyarország A fesztiválozók körében nemzetközi visszhangja van a Budapest Pride betiltásának A Sziget Fesztivál évek óta nyíltan elkötelezett az egyenlőség és a szabadságjogok mellett. Ennek jegyében kiáll az LMBTQ-közösség jogai mellett: a szervezők évtizedek óta felhúzzák a Magic Mirror sátrát, ahol idén többek között drag queen show, workshopok, és stand-up comedy várja a vendégeket. 11/08/2025
Magyarország "Elképzelhetetlen a Sziget Fesztiválon a Tommorowland nagyszínpadáéhoz hasonló tűz" Hogy pontosan mi okozta a színpadtüzet a Tomorrowland fesztiválon, arról a szervezők nem adtak ki nyilatkozatot. A Sziget Fesztivál tűzoltóparancsnoka szerint a nagyszínpad dekorációs anyagai nem voltak eléggé tűzbiztosak. Mint azt elmondta, hasonló tűz elképzelhetetlen a Sziget Fesztiválon. 08/08/2025
Kulturális hírek Ötven helyszínnel és ezer programmal várja vendégeit idén a Sziget Fesztivál Az új helyszínek között egy éjszakai klub és több színpad van, a sziget strandját viszont a Duna magas vízállás miatt lezárták. A fesztivál tematikus "negyedekre" osztásával nem csak új helyekre került a játszóhelyek egy része, de több sátorhely is áll rendelkezésre a fesztiválozóknak. 06/08/2025
Kulturális hírek Szerdán kezdődik a 31. Sziget: de mennyibe kerül majd egy korsó sör? A szervezők azt ígérik, hogy a sör ára marad a tavalyi, és hogy teljesen új élményt nyújt majd az új “negyedrendszer”, illetve az újragondolt szállásolás. 05/08/2025
Uzlet Vámpotenciál: Trump miatt a Viagráért is többet kell fizetniük az amerikaiaknak Az unióra vonatkozó amerikai vámoknak részben az a célja, hogy az amerikai termelést fellendítsék. Annyi csak a probléma, hogy kiderült pár fontos vállalatról, hogy azok Amerikában forgalmazott termékeit Európában gyártják. Hogy Trump ezt benézte vagy figyelmen kívül hagyta, azt nem lehet tudni. 31/07/2025
Európai hírek A dán migrációs intézkedések miatt is radikalizálódhatott az uniós tagállamok bevándorláspolitikája A dán kormány az általa vállalt bevándorláspolitikai programmal egyszerre kísérletezik és játszik hazárdjátékot. Mette Frederiksen kabinetje ezzel egy olyan politikai alternatívát kínál az európai szociáldemokratáknak, amely egyúttal megmaradásuk záloga is lehet. 31/07/2025
Európai hírek Az arab államok fegyverletételre és a hatalom átadására szólították fel a Hamászt Az Arab Liga először adott ki közös nyilatkozatot a Gázai háborúval kapcsolatban. A nyilatkozatban a Hamászt arra szólították fel, hogy tegye le a fegyvert és adja át a hatalmat. Az ENSZ New York-i konferenciáján Kanada és Málta kijelentette, hogy készek elismerni a független palesztin államot. 31/07/2025
Európai hírek Beismerte a New York Times, hogy manipulatívan közölt fotókat egy alultáplált palesztin gyerekről A nemzetközi sajtóban a gázai humanitárius katasztrófa szimbólumaként terjed egy alultáplált palesztin gyerekről készült fotósorozat. A New York Times egy török hírügynökségtől vette át a felvételeket. A csontsovány csecsemő izomrendellenességben és agybénulásban szenved. A lap közleményt adott ki. 30/07/2025
Európai hírek Túllépte a Pfizergate-ügy fellebbezési határidejét az Európai Bizottság, az ítélet érvényben marad Azzal, hogy a Bizottság nem támadta meg az Európai Bíróság döntését, érvényben marad az Ursula Von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója közötti SMS-váltás nyilvánosságra hozatalának megtagadását elmarasztaló ítélet. 30/07/2025
Uzlet Idén 1,5 milliárd euró értékű amerikai vámot fizethet be a Peugeot és a Fiat gyártója Az második legnagyobb európai autóipari konszern 1,5 milliárd eurós veszteségre készül. Az amerikai autó- és alkatrészvámok miatt az év első felében körülbelül 0,3 milliárd eurónyi veszteség érte a vállalatcsoportot, a maradék 1,2 milliárd euró az év második felében várható. 29/07/2025
Európai hírek Egyelőre nem tudják megfékezni a bozóttüzeket a portugál hatóságok Több mint ezerháromszáz tűzoltó és kétezer önkéntes küzd a lángokkal. 29/07/2025
Európai hírek Hollandia beutazási tilalmat rendel el két izraeli miniszterrel szemben A tiltás két szélsőjobboldali minisztert vesz célba, akik támogatják az izraeli telepesmozgalmat, a háború folytatását és a palesztinok "önkéntes kivándorlását". 29/07/2025
Európai hírek Az orosz titkosszolgálatnak dolgozhatott két lengyelországi gyújtogatás elkövetője A lengyel hírszerzés szerint egy 27 éves kolumbiai állampolgárságú, az orosz hírszerzés megbízásából tevékenykedő személy áll két, tavaly elkövetett gyújtogatásos támadás mögött. A Lengyelországban elkövetett cselekményekért 10 évtől életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés vár rá. 29/07/2025
Európai hírek Ukrán nagyvárosokat támad az orosz hadsereg, miközben a Kreml bejelentette, hogy nem tárgyal tűzszünetről, amíg Oroszország nem teljesíti katonai céljait Legkevesebb nyolc ember megsebesült egy Kijevet ért orosz dróntámadásban. Kropivnyickijt ért légicsapásokban nincsenek halottak és sebesültek. 28/07/2025
Európai hírek 10-12 napra csökkenti a Vlagyimir Putyinnak adott 50 napos tűzszüneti határidőt Donald Trump Az amerikai elnök a hónap elején a NATO főtitkár, Mark Rutte washingtoni látogatása alatt jelentette be, hogy 50 napos moratóriumot adott az orosz vezetésnek, hogy az tűzszüneti megállapodást kössön Ukrajnával, máskülönben szankciókat vet ki az országra. 28/07/2025
Európai hírek Lapítanak a kormánypárti tisztviselők a kárpátaljai ügyeket illetően Tusványoson évek óta szerveznek honvédelmi kérdésekben is kerekasztalt. Az idei az euroszkeptikus álláspontot képviselve elvetette a közös hadsereg lehetőségét, szakértői véleményekkel bástyázta körbe a kormánypropanda békepártiságát, és átsiklott a kárpátaljai botrányok felett. 25/07/2025
Európai hírek Bár szerdán az orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalások újabb fordulója várható, az orosz dróntámadások nem szűnnek A kedd éjszakai légicsapásoknak halottjai és több tucatnyi sebesültje is van. Kramatorszkban, Odesszában és Szumiban is elsősorban a civil infrastruktúrát érték a dróntámadások. 22/07/2025
Gáza Elítélte a WHO a gázai Deir al-Balah-ban lévő központi raktára és a személyzeti lakások elleni támadásokat Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy a napokban megtámadott Deir Al Balahban lévő személyzeti szállásokat és a szervezet központi raktárát izraeli támadások érték. A raktárat miután felgyújtották, a helyiek fosztották ki, a WHO-dolgozók egy csoportját sikeresen evakuálták. 22/07/2025