
Bence Rácz K.

Magyarország
A Kutyapárt a sokszínűség mellett, a kormányoldal a Tisza ellen tüntetett
A gyülekezési törvény módosítása elleni tüntetések eddigi legnagyobbját hozta össze a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Hősök tere nagy része megtelt szombat délután. A kormányoldal Tisza Párt elleni tüntetésén néhány ezren voltak.


Európai hírek
Bíróság elé vitték, majd elhalasztották az eljárást: megkezdődtek a meghallgatások a fogvatartott török főpolgármester ügyében
Bíróság elé állt Isztambul letartóztatott ellenzéki polgármestere. A Silivri börtönben tartott meghallgatáson úgy döntött a bíróság, hogy a török elnök legfőbb ellenfelének számító Ekrem İmamoğlu első ügyét júniusig elnapolják. Azzal vádolják, hogy megfenyegette az isztambuli főügyészt.


Európai hírek
Törökország kulcsszereplő Európa biztonságának szempontjából, mondja Erdogan
Recep Tayyip Erdogan szerint Törökországnak kulcsfontosságú szerepe van az európai biztonságpolitikában. Ezt a török elnök az évente megrendezett Antalya Diplomáciai Fórumon mondta, és hozzátette, hogy Törökország kész nagyobb katonai szerepet vállalni.

Európai hírek
Miközben Trump éppen a világgazdaság átrendezésétől visszakozik, a spanyol miniszterelnök Kína felé fordul
Kétnapos ázsiai útján Kínába is ellátogat Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök. Az utazás célja a spanyol-kínai kereskedelmi kapcsolatok fellendítése az ingatag globális gazdasági rendszerben. Az instabilitást a Donald Trump által kezdeményezett vámháború okozza.


Európai hírek
Felfüggesztett büntetés nemi erőszakért? Törvényszigorításért tüntetnek Lisszabonban
A tüntetést kirobbantó ügyben három fiatal férfi megosztotta a közösségi médiában, ahogy megerőszakolnak egy 16 éves lányt. Az influenszerek képeit 32 ezren nézték meg, követőik nem kifogásolták a posztot. A három, 17 és 19 év közötti gyanúsítottat letartóztatták, a bíróság elengedte őket.

Európai hírek
Annak dacára kezdték meg az oroszok a tavaszi offenzívát, hogy Amerika a tűzszünet felé terelné őket
Miközben a Trump-adminisztráció a tűzszüneti tárgyalások előmozdítását szogalmazza, Oroszország megkezdte tavaszi offenzíváját. A fokozódó támadásokról április 9-én Olekszandr Szirszkij főparancsnok beszélt. Mint azt mondta, a támadás "valójában már megkezdődött".


Világ
Örömünnep tört ki Moszkvában Alekszandr Ovecskin rekorddöntése után
Egész Oroszország ünnepelt Alekszandr Ovecskin jégkorongozó nagy napja után: vasárnap ugyanis megdöntötte Wayne Gretzky évtizedek óta fennálló gólrekordját. A Washington Capitals 39 éves sportolója a New York Islanders elleni találkozón pályafutása 895. alapszakaszgólját szerezte.

EuroVerify
Mit tudunk a 15 palesztin egészségügyi dolgozó meggyilkolásáról?
A Palesztin Vöröskereszt által közzétett felvételek ellentmondanak az IDF korábbi állításainak, amelyek szerint a mentőautók vészvillogók nélkül közlekedtek, a Vöröskereszt munkatársai pedig láthatósági mellények nélkül dolgoztak.


Uzlet
Negyven százalékkal drágulhatnak az iPhone-ok Trump vámjai miatt
Donald Trump amerikai elnök Kínára és más országokra kivetett importvámjai miatt az iPhone-készülékek árai a becslések szerint várhatóan 30-40 százalékkal fognak emelkedni, ha az Apple úgy dönt, hogy a költségeket áthárítja a fogyasztókra.

art
Óriási sikere van az eddigi legátfogóbb Caravaggio-kiállításnak
A római tárlaton Caravaggio 24 műve látható, köztük nemzetközi gyűjteményekből kölcsönzött művek, amelyekből néhányat először láthat az olasz közönség. A Barberini-palotában megrendezett kiállítás a szentév miatt nyílt meg, és a festő életművét a legújabb kutatások fényében mutatja be.


Amerikai Egyesült Államok
Törökország támogatását kéri az ukrajnai békéhez az amerikai külügyminiszter
Míg Joe Biden elnöksége idején a Törökország és Oroszország közötti gazdasági és politikai kapcsolatok többször is átlépték a Washington által kívánatosnak vélt határokat, addig a Trump-kormányzat alatt Törökország és az Egyesült Államok egyre szorosabbra fűzi diplomáciai kapcsolatait.

Világ
Bejelentette az amerikai alelnök, hogy ő is elutazik Grönlandra a feleségével
JD Vance arra hivatkozva kíséri el feleségét, hogy nem akarja, hogy Usha egyedül élvezze az utazást. A Fehér Ház ezzel szemben biztonságpolitikai indokokat hangoztatott, csakúgy mint Donald Trump, amikor hétfőn újból Grönland bekebelezéséről nyilatkozott.


Világ
A részleges tűzszüneti megállapodások után pár órával ukrán drónokat lőtt volna ki Oroszország?
Ukrajna és Oroszország a rijádi tárgyalásokon arról állapodott meg, hogy részleges tűzszüneti megállapodást köt. E szerint nem támadják a Fekete-tenger térségét és egymás energetikai infrastruktúráját. Orosz források azt állítják, hogy a megállapodás után ukrán drónokat lőttek le a Fekete-tengernél.