Tamas Maraczi
Uzlet
Visszaesés lesz az autógyártásban a koronavírus miatt
A világ autógyártói jelentős veszteséggel számolhatnak, ahogy sok kínai beszállító a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen bezárta üzemeit. Legkevesebb huszonnégy kínai régióban arra kérték a hatóságok a gyárakat, hogy óvintézkedésből február előtt ne nyissanak ki.
Románia
Újra Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással a román elnök
Újra Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással a román elnök. A miniszterelnök és pártja, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt vezette kisebbségi kormány szerdán bukott meg a parlamentben, miután elvesztette az ellenzék által kezdeményezett bizalmi szavazást.
Franciaország
Lakóparkot nyitnak Alzheimer-kóros betegek elhelyezésére Franciaországban
Márciusban nyitja meg kapuit az első olyan lakópark Franciaországban, amelyet kifejezetten az Alzheimer-kórral élő betegek számára építettek. 120 idős ember elhelyezésére lesz alkalmas, az ő ellátásukról pedig szintén 120 önkéntes fog gondoskodni a délnyugat-franciaországi Dax település közelében.
No Comment
Könnygázzal oszlatták fel a vasárnapi tüntetéseket Hongkongban
Könnygázzal oszlatták fel a rohamrendőrök az általános és egyenlő választójogot követelő tüntetést vasárnap Hongkongban. Több ezer tiltakozó vett részt az eseményen a kínai városállam üzleti negyedében, a szeptemberi parlamenti választásokig választójogi reformot sürgettek.
No Comment
Télbúcsúztató maszkos karnevál a lengyelországi Milowkában
Dobszó, fütyülés, éneklés - a farsangi időszak jellegzetes télbúcsúztató, tavaszköszöntő népszokása, a vidám, maszkos karnevál több ország hagyományában él. Ami Magyarországon a busójárás Mohácson, egy hungarikum, az a lengyeleknél a milowkai felvonulás, szintén egy védendő, ápolandó néphagyomány.
No Comment
Megrendezték a negyedik Nők menetét Amerikában
Szombat délután megrendezték Washingtonban, New Yorkban, Los Angelesben és több másik amerikai városban a Nők menetét. A felszólalók a klímaváltozás, az abortuszhoz való jog és a bevándorlás témájában tartották meg szónoklataikat az összesereglett tömegek előtt.
Ukrajna
Megérkeztek Kijevbe az iráni légibaleset ukrán áldozatainak földi maradványai
Megérkeztek Kijevbe az Iránban tévedésből lelőtt utasszállító repülőgép ukrán áldozatainak földi maradványai. A 11 ukrán utas koporsóit állami tiszteletadással fogadták a kijevi nemzetközi repülőtéren, az ukrán elnök és a kormányfő is ott volt a ceremónián.
Amerikai Egyesült Államok
Több ezren tüntettek a nők jogaiért a Nők menetén Amerikában
Több ezren tüntettek a nők jogaiért és a Trump-kormányzat ellen Amerika több városában szombaton a Nők menetén. Ez immár a negyedik éves tömegtüntetés volt. A mozgalom célja a nők jogainak kiterjesztése az etnikai, vallási, nemi, vagyoni és egyéb határok lerombolásával a társadalom minden szintjén.
Szerbia
A szmog és a légszennyezés ellen tüntettek Belgrádban
A szmog és a légszennyezés miatt a szerb kormány ellen tüntettek péntek este Belgrádban. A főváros központjában a tömeg azt követelte, hogy a kormányzat tegyen hatékony lépéseket a lakosság egészségének védelmére. Sok tüntető az eseményen gázmaszkot viselt.
Németország
A líbiai polgárháború megoldására nemzetközi békekonferenciát tartanak vasárnap Berlinben
A líbiai polgárháború megoldására nemzetközi békekonferenciát tartanak Berlinben. A német diplomácia tavaly kezdte a közvetítést a felek között az ENSZ béketervének előmozdítására. Mind Fájez esz-Szarrádzs, a líbiai kormány, mind Halífa Haftar, a Líbiai Nemzeti Hadsereg vezetője ott lesz Berlinben.
Chile
Újra fellángoltak a társadalmi igazságtalanságok miatti tiltakozások Chilében
Folytatódnak a három hónapja tartó tüntetések a társadalmi egyenlőtlenségek miatt Chilében. A dél-amerikai országban októberben kezdődtek a spontán zavargások a növekvő árak, a privatizációs visszaélések és a növekvő vagyoni különbségek miatt.
Ausztria
Vita a bevándorló hátterű gyerekek iskolai szegregációjáról Ausztriában
Vitát generál továbbra is a bevándorló gyerekek német nyelvű oktatása és szegregációja Ausztriában. Az osztrák iskolarendszerben a más kulturális hétterű kisiskolás gyerekeknek a hagyományos tanórák mellett egy német nyelvű felzárkóztató csoportba is kell járniuk, hogy nyelvi hátrányukat lefaragják.
Spanyolország
Betiltották a happy hours-t a Baleár-szigetek bulinegyedeiben
Betiltották a kedvezményes és korlátlan italárusítási időszakokat, az úgynevezett happy hours-t a Baleár-szigetek bulinegyedeiben. A helyi spanyol hatóságok elejét akarják venni az alkoholturizmusnak, amely évek óta megkeseríti a helyi lakosság életét.
Franciaország
Tüntetők elől mentették ki egy színházi előadásról a francia elnököt
Testőrei mentették ki péntek este a tüntetők elől egy színházi előadásról a francia elnököt. Emmanuel Macron egy párizsi színházban tartózkodott, amikor több száz tüntető gyülekezett az épület elé, és többen megpróbáltak behatolni. A helyszínre érkező rendőrök ezt megakadályozták.
Ukrajna
Nem fogadta el miniszterelnöke lemondását Ukrajna elnöke
Nem fogadta el miniszterelnöke lemondását Ukrajna elnöke, a kormányzás folytatására kérte. Olekszij Honcsaruk azért nyújtotta be lemondását, mert három nappal ezelőtt nyilvánosságra került egy titokban készített hangfelvétel, amelyen a gazdasághoz nem értő személynek nevezte az elnököt.
Amerikai Egyesült Államok
Floridai nyaralójában készül Trump a jövő heti impeachment-eljárásra
Floridai nyaralójában készül a hétvégén az ellene kedden kezdődő alkotmányos felelősségre vonási eljárásra Donald Trump. Az amerikai elnök elleni eljárás a szenátusi tárgyalással kezdődik, hatalommal való visszaéléssel és a törvényhozás munkájának akadályozásával vádolják.
Bosznia-Hercegovina
Történelmi vitákkal terhelt évfordulót ünnepeltek a boszniai szerbek
Történelmi vitákkal terhelt évfordulót ünnepeltek csütörtökön a boszniai Szerb Köztársaságban: entitásuk 1992-es megalapítását, amely akkor véres etnikai háborút indított el, a négy évig tartó boszniai háborút. Banja Lukában háborús veteránok és rendőrök parádéztak a helyi szerbek nemzeti ünnepén.
Grúzia
Betörtek az elnöki palotába és az államfő lemondását követelték Abháziában
Választási csalás gyanúja miatt csütörtökön több száz feldühödött tüntető tört be az elnöki palotába Abházia fővárosában, Szuhumiban. A tiltakozók szerint az államfő tavaly szeptemberben új nyerte el második ötéves megbizatását, hogy súlyos és széleskörű szabálytalanságok történtek a voksoláson.
Kanada
Gyertyát gyújtottak több kanadai városban az iráni légibaleset áldozatainak emlékére
Több kanadai városban is gyertyát gyújtottak, virrasztottak csütörtök este az Iránban lezuhant utasszállító gép áldozatainak emlékére. Ottawában a kanadai miniszterelnök is megjelent az utcán, egy virágcsokrot helyezett az elhunytak fotója mellé.