Afgán sikersztori: feltámadt a hópárduc

Afgán sikersztori: feltámadt a hópárduc
Írta: Gergely Bartfai

A turizmus fellendülését remélik a háború dúlta országban.

Újra felbukkant a hópárduc. Az évtizedek óta a kihalás szélén álló ragadozó faj példányai Afganisztán távoli, északkeleti hegyvidékén jelentek meg.

A szakemberek becslése szerint akár száz ilyen nagymacska is élhet a környéken, ráadásul a populáció egyre növekszik. Mindez egy természetvédelmi programnak köszönhető, amely már hét éve folyik a hányatott sorsú közép-ázsiai országban.

A hópárducot bundája miatt vadásszák, a parasztok pedig azért irtják őket, mert megtizedelik a háziállatokat.

Szajed Nakibullah, a Wildlife Conservation Society (WCS) projektvezetője: – Régebben a vadállatok rengeteg jószágot ragadtak el. Szerencsére ezt újabban sikerül megakadályoznunk, három év óta egyetlen ilyen esetünk sem volt.

Okosan tették a természetvédők, hogy először a háziállatok megvédésére helyezték a hangsúlyt. Zárt karámokat készítettek rácsos tetővel, és ezzel – áttételesen – a hópárduc is jól járt.

A hópárduc vadászata 2002 óta tilos Afganisztánban, legalábbis elvben. Csakhogy a szőrmepiacon vagyonokat fizetnek a nagymacska ritka és szép bundájáért, ez pedig túl nagy csábítás az orvvadászoknak.

Mosztafa Zaher, az Afgán Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség főigazgatója: – Szinte minden tartományból kapunk jelentéseket arról, hogy az illegális vadászat tovább folytatódik. Néhol a szegénység miatt, másutt hobbiból, és persze gyakran azért, hogy a szőrmét drágán eladhassák.

Mindenekelőtt a helybelieket kell meggyőzni arról, hogy ne irtsák a hópárducot. Ez nem könnyű feladat, mert a világ egyik legszegényebb országában, annak is az egyik legszegényebb csücskében, a vadállatokat máig elpusztítandó fenyegetésnek tekintik.

– Amióta itt vannak az állatvédők, és betiltották a vadászatot, egyre több a hópárduc, ezért egyre több turista jön – mondta Szima, egy diák, aki részt vesz a vadvédelmi programokban.

A faj megmentésén fáradozó tudósok hónapok óta tanulmányozzák a hópárduc viselkedését a Szarkand völgyében. Több ezer képet készítettek az állatokról, négy példányt pedig GPS-es nyakörvvel láttak el, hogy folyamatosan nyomon követhessék mozgásukat.

Ashley Vosper,WCS: – Ez teljesen új az afgánoknak, ezért időbe telik, amíg elfogadtatjuk a munkánkat. De jól haladunk, az emberek kezdik megérteni, hogy nem akarjuk elvenni a földjeiket, és ez a legfontosabb.

Azt is most ismerik fel a helyiek, hogy az idegenforgalom jelentős bevételt hozhat nekik. A nemrégiben létrehozott nemzeti park fő attrakciója pedig természetesen a hópárduc, még akkor is, ha a legtöbb turista egyetlen példányt sem pillant meg.

Mosztafa Zaher, az Afgán Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség főigazgatója: – Hatalmas lehetőségek rejlenek az ökoturizmusban. Azoknak, akiket a régészet érdekel, vagy az antropológia, azoknak, akik Afganisztánra kíváncsiak, vagy éppen a gleccserek olvadására, akik hegyet akarnak mászni, vagy a természetre kíváncsiak.

A merészebb remények szerint akár több ezer látogató is érkezhet a parkba naponta. Ez egészen fantasztikus fejlemény lenne, mert a folyamatos háborúk és a nyomor miatt a turizmus jóformán ismeretlen fogalom Afganisztánban.

kapcsolódó cikkek