Az Európai Unióban tízből kevesebb mint két elromlott háztartási gépet javíttatnak meg: a magas árak és a macera miatt inkább újat vesznek. A javítások így is évente mintegy 12 milliárd euróba kerülnek. Vajon tudna-e változtatni ezen az uniós vezetés?
Az európaiak évente 35 millió tonna hulladékot termelnek azzal, hogy kidobálják a meghibásodott háztartási gépeket. Franciaországban és Belgiumban a javítási arány mindössze 18, illetve 15 százalék. A nagyjából évi 28 millió háztartási meghibásodásból csak körülbelül 5 millió végződik úgy, hogy szakember rendbe hozza a készüléket.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A lakosság mintegy 77 százaléka inkább megjavíttatná a termékeket, mintsem lecserélné azokat. Ennek ellenére a mosógépeknek csak 5, a porszívóknak pedig 33 százaléka kerül annyiba, hogy a szakszerű javítás gazdaságilag észszerű legyen. A többség a „határesetnek” vagy „életképtelennek” számító kategóriába esik, ahol az új gép olcsóbb, mint a pótalkatrészek.
„Nem a javításhoz való hozzáférés a legszűkebb keresztmetszet. Hanem az ár” – mondta Alex Bunodiere, a KU Leuven egyetem Életciklus-mérnöki kutatócsoportjának doktori kutatója.
Ezen akar változtatni az Európai Unió az új, „javításhoz való jogot” rögzítő jogszabályokkal, amelyek kötelezik a gyártókat megfizethető pótalkatrészek, szerszámok és kézikönyvek biztosítására, miközben betiltják a szoftveres blokkolást. A cél az, hogy az európaiak átlátható árajánlatokat és független, helyi javítási lehetőségeket kapjanak, vagyis könnyebb legyen javíttatni, mint újat venni.
Cserére tervezve
Ha egy apró alkatrész megy tönkre, a háztartások gyakran az egész, 60–80 kilós készüléket lecserélik. Egy 280 eurós mosógépjavítás sokszor azt jelenti, hogy ugyanennyiért már új gépet lehet venni.
„Amikor ön új terméket vásárol, két év garanciát kap. Ha viszont javíttat, általában csak arra az alkatrészre vállalnak garanciát, amelyet kicserélnek” – mondta Bunodiere. A kényelem is számít: az új készülék akár 24 órán belül megérkezhet, míg a javítás hetekig is eltarthat.
A Bizottság becslése szerint ezek a helyzetek évente 12 milliárd euróba kerülnek az uniós polgároknak.
Az adatok szerint a gyártók a beszállítói láncok lezárásával korlátozzák a független javítást. A független szervizek akár 80 százaléka számol be arról, hogy a gyártók akadályozzák őket a diagnosztikai szoftverekhez és alkatrészekhez való hozzáférésben, vagy digitálisan összepárosítják az alkatrészeket.
A márkák a gyártást is a költségcsökkentés és a gyors ellátási láncok köré szervezik, hogy ki tudják elégíteni az alacsony bolti árak iránti keresletet. Apró tervezési döntések is kikényszeríthetik a korai leselejtezést: moduláris alkatrészek helyett gyakran ráforrasztják az olcsó, kopó-fogyó elemeket a fő vezérlőpanelekre, így egy 50 eurós javításból 250 eurós panelcsere lesz.
„A javításon is tudnak pénzt keresni, de úgy gondolom, általában többet keresnek az értékesítéssel, mint egy javítással” – tette hozzá Bunodiere, megjegyezve, hogy a cégeknek ezért inkább az új termékek eladása, mint a meglévők javítása áll érdekükben.
Hulladékgazdálkodási válság
A Euroconsumers fogyasztóvédelmi szervezet szerint az okostelefonokat és táblagépeket átlagosan kevesebb mint három év után dobják ki. A televíziókat gyorsan lecserélik, ahogy a szoftver fejlődik, és a streamingalkalmazások már nem kompatibilisek. A fogyasztók a mosógépeket és a mosogatógépeket is a nagyobb mechanikai meghibásodások után selejtezik, a vezeték nélküli porszívókat pedig átlagosan mindössze 4,5 év után váltják le, főként a lítiumakkumulátorok miatt.
A lerövidült élettartamnak környezeti ára is van. „Általánosságban azt mondanám, hogy a javítás szinte mindig a környezet szempontjából hatékonyabb megoldás” – mondta Bunodiere, bár szerinte nagyon régi készülékek esetében néha van értelme a cserének, ha az új modellek lényegesen kevesebb energiát fogyasztanak.
Az eldobott készülékek évente 261 millió tonna üvegházhatású gáz kibocsátásáért felelősek. Az Európai Zöld Megállapodás keretében az EU jogilag kötelező célokat vállalt a klímasemlegesség és a teljesen körforgásos gazdaság 2050-ig történő elérésére.
A jogalkotók felismerték, hogy ezeket a klímacélokat nem tudják teljesíteni anélkül, hogy csökkentenék annak a több mint 30 millió tonna nyersanyagnak a mennyiségét, amelyet évente pótló termékek gyártására használnak fel. A Right to Repair Europe koalíció éveken át tartó kampánya és az emelkedő inflációs nyomás után a Bizottság 2023-ban terjesztette elő a jogszabályt. Az Európai Parlament és a Tanács 2024 elején hagyta jóvá, és 2026. július 1-jén lépett hatályba.
Mi mindent tartalmaz az új irányelv
A Javításhoz való jogról szóló irányelv „teljes harmonizációs” irányelv, vagyis valamennyi uniós tagállamnak hozzá kell igazítania a jogrendszerét. Két fő területet fed le: a forgalomba hozatal előtti tervezési követelményeket és az értékesítés utáni fogyasztói jogokat. A kiskereskedelmi átláthatóság javítására az EU egységes címkéket is bevezet, köztük hivatalos javíthatósági pontszámokat és a tartósságot értékelő digitális termékútleveleket.
A szabályokat nemzeti szinten a piacfelügyeleti hatóságok és a fogyasztóvédelmi ügynökségek fogják betartatni, a jogsértésekért járó pénzbírságokat pedig az egyes országok határozzák meg.
Az irányelv új intézkedései elsősorban a fogyasztók védelmére összpontosítanak. Ha egy termék a kereskedő jogszabályban rögzített felelősségi időszaka alatt romlik el, a fogyasztók választhatnak a javítás és a csere között. A javítás választása egyszeri alkalommal 12 hónappal meghosszabbítja ezt az időszakot, a tagállamok pedig további hosszabbítást is engedélyezhetnek ismétlődő javítások esetén. Bizonyos, később meghibásodó termékeknél a fogyasztók akkor is kérhetik a gyártótól a javítást, ha az adott termékre vonatkoznak uniós javíthatósági szabályok.
Ez azért fontos, mert a javítás egyébként kevesebb védelmet nyújt, mint a csere. Bunodiere felhívta a figyelmet arra, hogy egy új termékre két év jótállás vonatkozik, míg egy javítás általában csak a kicserélt alkatrészt fedi le, így a fogyasztók védtelenek maradnak, ha rövid időn belül valami más is meghibásodik.
Az irányelv bevezeti az Európai Javítási Tájékoztató Űrlapot is, hogy könnyebb legyen összehasonlítani az ajánlatokat. Az űrlap tartalmazhatja a javítást végző személy vagy cég adatait, a javítás és a diagnosztika költségeit, a várható időtartamot, az átadás helyét, a szállítási költségeket, valamint azt is, hogy elérhető-e ideiglenes cserekészülék. Ha használják az űrlapot, a megadott feltételeknek általában legalább 30 napig érvényben kell maradniuk.
A fogyasztók a javítás idejére ideiglenes cserekészüléket kaphatnak, és továbbra is szabadon dönthetnek úgy, hogy nem a gyártó, hanem független szerviz szolgáltatásait veszik igénybe.
Emellett egyértelműbb tájékoztatást kell kapniuk a javításhoz fűződő jogaikról is. A gyártóknak közölniük kell a javítási szolgáltatásokra és az elérhető lehetőségekre vonatkozó információkat, a tagállamoknak pedig könnyen hozzáférhetővé kell tenniük ezeket a jogokat, például nemzeti honlapokon keresztül.
Kötelezettségek a gyártók számára
Az új jogszabályok előírják, hogy a gyártóknak javítást kell biztosítaniuk, kivéve, ha ez ténylegesen lehetetlen. Nem utasíthatják el a javítást arra hivatkozva, hogy az drága, vagy hogy a terméken korábban független szerviz dolgozott. Kötelesek elérhetővé tenni a pótalkatrészeket, a szerszámokat és a javítási információkat, hogy a független javítók versenyezhessenek, a fogyasztóknak pedig nagyobb legyen a választási lehetőségük. Szoftveres zárolásokat, hardveres korlátozásokat és szerződéses kikötéseket nem lehet a független javítások akadályozására használni.
A gyártóknak el kell fogadniuk az eredeti, a használt, a kompatibilis, illetve a biztonságos és jogszerűen 3D-nyomtatott alkatrészek használatát is. A gyakori javítások irányadó árait online kell közzétenniük, hogy a fogyasztók eldönthessék, anyagilag megéri-e a javítás. Ahol előírt, az információnak ingyenesnek kell lennie, az alkatrészeket és szerszámokat pedig olyan áron kell kínálni, hogy az ne tántorítsa el a fogyasztókat a javítástól.
Ahol a gyártóknak kötelező javítást nyújtaniuk, azt ésszerű határidőn belül, díjmentesen vagy ésszerű áron kell elvégezniük.
Bunodiere szerint azonban a kulcskérdés az, hogyan határozzák meg az „ésszerű” fogalmát. A gyártók az olyan tényezők miatt, mint a raktározási, munka- és logisztikai költségek, elfogadhatónak tarthatnak egy árat, a fogyasztók számára azonban ez még mindig túl magas lehet ahhoz, hogy megérje a javítás. „Mi számít ésszerű határidőnek?… Mi számít ésszerű árnak? A kérdés az, hogy ezt hogyan állapítjuk meg?” – tette fel a kérdést.
A bevezetés menete
Az irányelv 2026. július 31-én lépett hatályba. Eddig az időpontig a tagállamoknak be kellett volna építeniük azt a nemzeti jogukba, értesíteniük kellett volna Brüsszelt a nemzeti kapcsolattartó pontokról, és meg kellett volna határozniuk a jogsértésekért járó szankciókat, ám sok ország lemaradásban van. Az Európai Bizottság szerint eddig mindössze tíz tagállam tartotta a határidőt: Dánia, Németország, Írország, Horvátország, Görögország, Finnország, Litvánia, Magyarország, Ausztria és Szlovákia.
Az egyenetlen végrehajtás széttagoltságot eredményez. „A fogyasztók attól függően élveznek majd eltérő szintű jogokat, hogy melyik országban élnek, és a magánszereplőkkel szemben közvetlenül nem hivatkozhatnak az irányelvre” – mondta René Repasi európai parlamenti képviselő, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoportjának tagja, az ügy dossziéjának jelentéstevője.
Repasi szerint a legnagyobb probléma az 5. cikkelyhez kapcsolódik, amely a gyártók javítási kötelezettségéről szól. „Amíg az irányelvet, és különösen az 5. cikkelyt nem ültetik át, a gyártók a korábbi szabályok alapján egyszerűen elutasíthatják a javítást […], nem javítanak, akadályozzák a javítást, vagy arra ösztönzik a fogyasztót, hogy új terméket vásároljon.”
Ilyen esetekben a fogyasztók a tagállamokra háríthatják át a felelősséget és az őket ért kárt. „A fogyasztók a tagállammal szemben is érvényesíthetik kárigényüket a hibás vagy elmaradt átültetés miatt. Ha tehát a fogyasztóknak joguk van a javításhoz, de mégsem tudnak javíttatni, és új terméket kell venniük, akkor az így keletkező kár áthárítható a tagállamokra” – magyarázta a jelentéstevő.
A végrehajtás gyorsasága attól is függ, milyen szabályok léteznek már nemzeti szinten. Az erős fogyasztóvédelmi szabályokkal rendelkező tagállamoknak kevesebbet kell módosítaniuk saját jogrendszerükön.
„Hollandiában egy termék jótállási ideje jóval hosszabb, mint például Németországban, ezért a javítás miatti jótálláshosszabbítás kérdése ott nem úgy merül fel, mint Németországban. Ugyanez igaz Finnországra is” – fejtette ki Repasi.
Svédországban az állampolgárok már most is adókedvezményt élveznek: a javítási munkadíj felét levonhatják a számláról. Franciaországban pedig 2021 óta kötelező feltüntetni a termékek javíthatósági pontszámát a webáruházakban és a fizikai üzletekben.
Néhány kulcsfontosságú eszköz azonban még nem áll rendelkezésre. Az Európai Javítási Platform csak 2028. január 1-jétől lesz működőképes, az egész EU-ra kiterjedő online felület pedig 2027 júliusára készül el. Ez tartalmazza majd a nemzeti aloldalakat is, hogy a fogyasztók ingyenesen találjanak helyi javítóműhelyeket, felújított termékeket árusító kereskedőket, hibás eszközöket felvásárlókat vagy közösségi javítóműhelyeket. Azoknak az országoknak, amelyek inkább saját nemzeti honlapot szeretnének, ugyanerre a határidőre kell elkészülniük.