A Szentatya misét is celebrál Lampedusán.
XIV. Leó pápa Lampedusa szigetére utazik. A sziget a Földközi-tengeren lévő migráció egyik jelképes helyszíne, az elmúlt években ezrek számára jelentette a partraszállás vagy a tragédia helyszínét.
A pápa július 4-én, a délelőtti órákban érkezik a szigetre, és mintegy három és fél órát tölt ott, felkeresve a térség néhány emblematikus helyszínét a helyi temetőtől az „Európa kapuja” emlékműig, sőt a Favaloro-mólóhoz is ellátogato, ahol találkozik is néhány migránssal.
2013 júliusában Ferenc pápa néhány hónappal azután látogatott a szigetre, hogy a katolikus egyház vezetőjévé választották, és történelmi misét celebrált. XIV. Leó látogatása illeszkedik a hagyományba: nemcsak a gesztus vallási jelentőségére, hanem a Földközi-tenger politikai és emberi dimenziójára is ráirányítja a figyelmet.
A látogatás programja
Július 4-én a pápa 7:15-kor indul a Vatikánból a ciampinói repülőtérre. A gép 7:45-kor száll fel Lampedusa irányába, ahol 9:00-kor várható a landolás. Közvetlenül megérkezése után a Szentatya több helyszínt is felkeres:
- Megáll a lampedusai temetőben azoknak a migránsoknak a sírjánál, akik a Földközi-tenger átszelésére tett kísérlet közben vesztették életüket.
- Ellátogat az „Európa kapuja” emlékműhöz, mely jelképesen a partraszállást, egyben az élet és halál, a remény és a tragédia közötti határvonalat szimbolizálja. Az immár nemzetközi jelképpé vált alkotás a látogatás egyik legfontosabb állomása.
- Megáll a Favaloro-mólónál, ahol megáldják azt a táblát, mely Ferenc pápáról nevezi el a mólót. A pápa itt találkozik néhány, a szigeten tartózkodó migránssal.
10:30-kor kezdődik a pápa által celebrált mise. A szertartás végén a Szentatya köszönti a világi és az egyházi hatóságokat, illetve azokat az önkénteseket, akik az érkezők befogadásán dolgoznak, valamint néhány beteg gyermeket. XIV. Leó Lampedusáról 12:30-kor indul tovább, és 13:45-kor érkezik vissza a Vatikánba.
Üzenet a Földközi-tenger közepén
Lampedusa továbbra is a Földközi-tenger közepén áthaladó migrációs útvonal egyik fő csomópontja. A helyi infrastruktúra teljes kapacitással működik, hogy kezeljék a szinte állandónak tekinthető migrációs nyomást, mely az utóbbi években főként a Szaharától délre fekvő afrikai országa felől érkezik. Az operatív körülmények összetettek: a gyors egymásutánban zajló partraszállások, az olaszországi régiók közötti átszállítások szükségessége és az elsődleges befogadórendszerekre nehezedő nyomás határozza meg a mindennapokat.
A pápa látogatása egyrészt felhívja a figyelmet egy nemzetközi problémára, másrészt Lampedusát helyezi az európai migrációs politika vitáinak középpontjába.