Vagyonbefagyasztás és beutazási tilalmak sora a terítéken.
"Az Európai Unió diplomatái megvizsgálják az Irán elleni újabb szankciócsomagra vonatkozó holland javaslatot" - nyilatkozta két diplomata az Euronewsnak. A javasolt szankciók a már érvényben lévő beutazási tilalmak körét szélesítik, illetve pénzügyi jellegűek. "Újabb iránaiak vagyonának befagyasztásáról van szó" - mondta az egyik diplomata, hozzátéve, hogy a kérdést már kedden megvitatják, amikor az EU Politikai és Biztonsági Bizottságának 27 nagykövete Brüsszelben ülésezik.
Az EU külügyi főképviselője, Kaja Kallas már korábban jelezte, hogy a blokk kész újabb szankciókat szorgalmazni Iránnal szemben, mivel a teheráni rezsim agresszíven lép fel a december 28. óta tartó országos tüntetések ellen. A tüntetések halálos áldozatainak száma folyamatosan emelkedik, hétfőn a norvégiai székhelyű Irán Human Rights közölte, hogy az iráni biztonsági erők eddig legalább 648 tüntetőt öltek meg.
Emmanuel Macron francia elnök"állami erőszaknak" titulálta a tüntetők elleni fellépést, Friedrich Merz német kancellár pedig azt mondta, hogy az "aránytalan és brutális erőszak alkalmazása a rezsim gyengeségének a jele."
Az új szankciók kiegészítenék az Iránnal szemben már bevezetett rendelkezéseket. A szankciócsomagot nem kizárólag a tüntetők elleni fellépés miatt hoznák létre, a szankcionálást kiváltó okok közé tartozik, hogy
- az iráni vezetési súlyosan megsérti a polgárok emberi jogait,
- hogy az ország továbbra sem áll le a nukleáris programjával,
- és hogy aktívan segítik Oroszországot az Ukrajna elleni háborújában. Az EU eddig több mint 230 iráni személyt szankcionált, köztük Ahmad Vahidi iránt belügyminisztert, illetve az Iszlám Forradalmi Gárda tagjait és negyvennél is több másik szervezetet. Az EU megközelítése eltér az Egyesült Államok retorikájától: Donald Trump amerikai elnök többször is elmondta, hogy "nagyon keményen lecsap", ha az iráni vezetők tüntetőket ölnek meg, de egyelőre nem született döntés arról, hogy bevetik-e az amerikai haderőt, viszont több amerikai lap is azt írta, hogy Trump már ismeri az erre vonatkozó lehetséges forgatókönyveket. A Fehéz Ház korábban felhívta az Iránban tartózkodó amerikaiak figyelmét, hogy hagyják el a perzsa államot.