Az Európai Bizottság elnöke szerdai, az EU helyzetéről szóló beszéde során a bal- és középső pártok felé fordult, hogy megerősítse támogatását az Európai Parlamentben.
Az EU helyzetét bemutató évértékelő beszéd a politikai egyensúlyozás eszköze is egyben. Ez az évente megrendezésre kerülő esemény lehetőséget nyújt az Európai Bizottság elnöksége számára, hogy kijelölje az elkövetkező hónapokra vonatkozó irányvonalat, számot tegyen az eddigi eredményekről, de arra is, minél több európai parlamenti képviselőt meggyőzzön alkalmasságáról és tudjon a saját támogatói között.
Ez alól Ursula von der Leyen sem volt kivétel szerdán. Az Európai Néppártból (EPP) érkező német vezető a bal- és középső pártok felé fordult, hogy megerősítse koalícióját az Európai Parlamentben.
"Egységre törekedett, meggyőző volt a védelem, a biztonság kapcsán, a belső piac megújításának szükségességét illetően, és végre tett néhány komoly javaslatot a gázai helyzet kezelésére" – ismerte el Sandro Gozi liberális EP-képviselő.
A gázai humanitárius katasztrófára reagálva Ursula von der Leyen azt javasolta, hogy függesszék fel az EU és Izrael közötti társulási megállapodás kereskedelmi részét. Emellett felvetette az izraeli kormány "szélsőséges minisztereinek", valamint az "erőszakos telepeseknek" a megbüntetését.
A szociáldemokraták számára azonban a javaslat túl későn érkezik és túl gyenge. Ők az Egyesült Államokkal idén nyáron kötött kereskedelmi megállapodást is kritizálják.
"A beszéd kissé kiábrándító volt: egy védekezés volt, a javulás legcsekélyebb reménye nélkül. Például a megállapodás határidejének kitűzése olyan kérdés, amivel a Parlament minden bizonnyal foglalkozni fog, még akkor is, ha ez konfliktust jelent a Bizottsággal" – magyarázta Brando Benifei szociáldemokrata EP-képviselő.
Ursula von der Leyen megvédte a vitatott kompromisszumot, amelyet az EP-képviselők a politikai spektrum minden szegmenséből hevesen kritizáltak, és úgy hivatkoztak rá, mint "megadásra" az amerikai érdekekkel szemben.
A zöldeket is megszólította
Koalíciójának megszilárdítása érdekében Ursula von der Leyen nem felejtette el megszólítani az ökopártiakat sem, akik lehetővé tették neki, hogy második ciklusában ismét megválasszák a Bizottság élére. A német politikus kijelentette, hogy továbbra is tartani kívánja a környezetvédelmi célkitűzéseit , és 2050-re klímasemleges gazdaságot szeretne elérni.
"Von der Leyen továbbra is kitart, vagy legalábbis azt mondja, hogy kitart a 2040-ig és 2050-ig szóló zöld megállapodás mellett. Ezt látva remélem, hogy a Néppárt is meg fogja érteni – mondta Lena Schilling, a zöldek képviselője.
A szélsőjobbot viszont egyáltalán nem győzte meg a Bizottság elnöke.
"Ez egy nagyon gyenge beszéd volt, ami nem adott válaszokat, csak gyenge megoldásokat kínál a már létező problémákra, vagyis nincs új horizont, nincs új jövő, nincs semmi új"– állította António Tanger Correa, a Patrióták Európáért képviselője.
Az Európai Unió helyzetéről szóló beszédnek minden eszköze megvolt ahhoz, hogy megszólítsa az Európai Parlament többségi blokkját. Ursula von der Leyen azzal zárta beszédét, hogy szorosabb együttműködést ígér a tavalyi újraválasztását támogató Európa-párti erőkkel. "Mindig kész leszek a nézeteltérések elsimítására és a közös alapok megtalálására" – hangsúlyozta.
Bár az Ursula von der Leyent támogató centrista többség felbátorodhat az évértékelő beszédtől, de politikai ellenfelei támadásra készülnek a Bizottság ellen: a szélsőjobboldali Patrióták Európáért frakciója a beszéd napján bizalmatlansági indítványt nyújtott be, amelyet októberben vitatnak-, majd szavaznak meg.