A balti országok kutatói tudományos eredményekre hivatkozva képesek igazolni, hogy érdemes lenne megmenteni a térség mocsarait, de mivel a kormányozatok nem ebben látják a biztonság garanciáját, a láprestauráció programja a Batlikumban lassabban halad, mint Finnországban.
HIRDETÉS
2022 februárjában, amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, egy ukrán katona, Oleksandr Dmitriev pedig rájött, hogyan állíthatja meg az orosz hadsereg előrenyomulását. Úgy gondolta, hogy lyukat kell ütni a főváros északkeleti részén húzódó Irpin-folyó gátján, és el kell árasztani az akkorra már kiszáradt árteret. Dmitriev azért volt magabiztos, hogy ez beválhat, mert a háborút megelőzően offroad-versenyeket szervezett a közelben, és jól ismerte a terepet. Tudta, hogy ha a szovjet időkben lecsapolt nagykiterjedésű mocsarak és lápok újból víz alá kerülnek, akkor a terület “átjárhatatlan sártengerré válik”. A katona eljuttatta tervét a Kijev védelméért felelős parancsnokhoz, akitől a hadsereg egy másik csapata megkapta az engedélyt, hogy a gátat felrobbanthatják.
Dmitriev ötlete helyismerete miatt működött. „Elvileg ez megállította az északi orosz támadást “, mesélte később a Politiconak. A sárba ragadt orosz tankok képei bejárták a világsajtót.
Három évvel azután, hogy Dimitriev ötlete kipattant a fejéből, a trükk egyszerre kínál megoldást két európai prioritásra: a védelemre és az éghajlati válságra. Az ötlet egyszerre hatékony védelem egy esetleges orosz támadás ellen, illetve az Európai Unió globális felmelegedés elleni küzdelmében is hatékony, ugyanis a természet egyelőre ép erőforrásaira épít: a tőzegben gazdag mocsarak ugyanolyan hatékonyan megkötik a felmelegedésért felelős szén-dioxid gázmolekuláit, mint amilyen hatékonyan elnyelik az orosz tankok lánctalpait. Az Európai Unió területén fekvő mocsaraknak mégis kiszárad a fele.
Azért nem érdeke senkinek megőrizni a lápos-mocsaras vidékeket, mert a helyükön termékeny és jól művelhető földek alakulnak ki. A száradó tőzeglápok azonban üvegházhatású gázokat bocsátanak ki, a feltört területnek pedig csak mezőgazdasági értéke van, védelmi haszna viszont nincs. Néhány európai kormány most azon dolgozik, hogy a rossz állapotban lévő mocsarak kiszáradását visszafordítsák. Finnország és Lengyelország vezetői a Politico-nak elmondták, hogy aktívan vizsgálják a mocsarak helyreállításának lehetőségeit. A lengyel védelmi minisztérium például közölte, hogy a tavaly elindított, 10 milliárd zloty – azaz körülbelől 2,3 milliárd euró – értékű kelet-lengyel határvédelmi beruházás „biztosítja a környezet védelmét, többek között a tőzeglápok kialakításával és a határ menti területek erdőtelepítésével”.
“Ez egy olyan helyzet, amelyben mindenki nyer, és egyszerre több cél is megvalósul” – értékelte Tarja Haaranen, a finn környezetvédelmi minisztérium természetvédelmi főigazgatója.
Miért fontos ez?
Eredeti állapotukban a mocsarak finom mohákkal borított területek, amelyek a vízzel telített élőhelyeken nem tudnak teljesen lebomlani, így lassan puha, szénben gazdag talajjá, úgynevezett tőzeggé alakulnak, és válnak a Földön megtalálható szövetek közül a leghatékonyabb szén-dioxidtárolókká. Bár bolygónk területének csupán három százalékát fedik ilyen területek, a mocsarak a világ szén-dioxid-készletének egyharmadát megkötik, és ez a duplája az erdőkben tárolt szén-dioxid mennyiségének.
Amikor a lápok teljesen kiszáradnak, vagy azokat lecsapolják, több száz vagy akár ezer év alatt felhalmozódott szén-dioxid szabadul fel, ami berobbantja a felmelegedést. Jelenleg a világ tőzeglápjainak közel 12 százaléka éli az utolsó napjait. Ezek a bolygó felmelegedésének 4 százalékáért felelősek, míg a globális légiközlekedés körülbelül 2,5 százalékot tesz ki ugyanebben. Európában a helyzet különösen drámai: az Európai Unió tőzeglápjainak fele károsodott vagy tönkrement.
Az EU-s tagállamok 2022-ben 124 millió tonna üvegházhatású gázszennyezést jelentettek, ami lecsapolt tőzeglápokból származott. Ez közelít Hollandia éves gázkibocsátásához, sőt egyes tudósok szerint ez alulbecsült érték.
Jelenleg több tőzegláp-restaurációs projekt zajlik Európában, a mocsarak helyreállítása pedig az EU új természetvédelmi törvénycsomagja miatt új lendületre kapott. A vonatkozó paragrafusok előírják, hogy az alulírott országoknak 2030-ig helyre kell állítaniuk a leromlott tőzeglápok 30 százalékát, 2050-ig pedig azok 50 százalékát. A tagállamok kormányai vállalták, hogy 2026 szeptemberéig kidolgozzák a helyreállítási munkálatok módszertanát. A kutatók szerint Kelet-Európában a mocsarak helyreállítása viszonylag olcsó és egyszerű lenne.
A NATO mocsáröve?
Európa tőzeglápjainak nagy része NATO-országok Oroszországgal és Belarusszal közös határán található: a lápövezet a finn sarkvidéktől a balti államokon át, a lengyel-litván határon lévő Suwałki-folyosón át egészen Kelet-Lengyelországig tart. Ha a kiszáradt lápöv vizet kap, a terep a katonai járművek veszélyes csapdájává válik. A legutóbbi tragikus példa 2025 év elején történt, amikor négy Litvániában állomásozó amerikai katona azért halt meg, mert a mocsárban rekedtek egy 63 tonnás M88 Hercules tankkal.
Amikor egy alakulat képtelen nyílt terepen előre haladni, akkor olyan területekre kényszerül, ahol az ellenfél készen áll: ahogy Dmitrievék is felrobbantották 2022 februárjában az észak-kijevi gátat. „Az ott lévő oroszok elakadtak a bejáratnál páncélozott szállítóeszközeikkel, majd páncéltörő rakétával ölték meg őket. Amikor az oroszok pontonokat próbáltak építeni, a tüzéreink lőtték őket”, mesélte akkor a katona.
Lám-lám, láp: a finn példa
A mocsarak védelmi használata bevett taktika. A vízzel teli, süppedő terep a történelem során többször is megállított katonai csapatokat, legyenek azok germánok ellen küzdő rómaiak vagy a németeket támadó szovjetek. A Kijevtől északra fekvő mocsarak mindkét világháborúban hatalmas kihívást jelentettek a hadseregek számára.
Stratégiai szempontból újdonság lenne a lecsapolt tőzeglápok újbóli elárasztása. Az ötlet gyorsan terjed: a környezetvédők, a védelmi stratégák és a politikusok is erről beszélnek. Pauli Aalto-Setälä finn politikus (Nemzeti Koalíciós Párt) tavaly indítványt nyújtott be a finn parlamentnek, amelyben felszólította kormányát, hogy az állítsa helyre a tőzeglápokat a határok védelme és az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében.
„Finnországban történelmi mintái vannak arra vonatkozóan, hogy védelemre használtuk a természetet” – mondta akkor az őrnagy rangú Aalto-Setälä. „Rájöttem, hogy különösen a keleti határon van sok kiváló terület, amit helyre lehet állítani az éghajlat miatt, de azért is, hogy a lehető legnehezebb legyen átkelni rajtuk.”
Egyes források szerint a finn védelmi és környezetvédelmi minisztériumok ősszel arról kezdenek tárgyalni, hogy elindítsanak-e egy mocsár-helyreállítási kísérleti projekteket vagy sem.
Akadozó programok
A finn diskurzusnál még kevésbé tétovázó a lengyel, a védelmi jellegű természethelyreállításról szóló viták Lengyelországban haladnak a leggyorsabban. Klímaaktivisták és tudósok néhány évvel ezelőtt kezdtek bele egy kampányba a természetalapú védelem mellett, miután rájöttek, hogy a lengyel politikusok sokkal inkább hajlandóak pénzügyi és politikai tőkét fordítani környezetvédelmi erőfeszítésekre, ha azok a nemzetbiztonsághoz kapcsolódnak. Mostanra az ügy a varsói kormány szintjére jutott, a kutatók, illetve a lengyel védelmi és környezetvédelmi minisztériumok munkatársai kézzelfogható projektek megvalósításáról tárgyalnak.
A balti államok kormányai a lengyel kabinettel ellentétben eddig kevés érdeklődést mutattak a láphelyreállítási-projektek iránt. Egyedül Litvánia környezetvédelmi minisztériuma nyilatkozott úgy, hogy a védelmi célú vizes élőhelyek restaurációjáról jelenleg is tárgyalnak, de további részleteket nem közölt.
Az észt védelmi minisztérium és a lett vezérkar szerint a balti országok határainak megerősítésére irányuló új védelmi vonal tervei ugyan valóban természetes akadályokat, például mocsarakat használnának fel, de a védelmi program terve nem tartalmazza a tőzeglápok helyreállítását. Annak ellenére nem számolnak ezzel Észtországban, hogy még a miniszterelnök is elismerte, hogy azoknak lehet védelmi szerepe. A láprestaurációs programban ráadásul a balti tudósok is nagy potenciált látnak, ugyanis a tőzeglápok a balti államok területének 10 százalékát fedik.
Bár a láprestauráció programja mind tagállami, mind szövetségi szinten kiaknázható lenne, ezt a kelet-európai országok vezetői figyelmen kívül hagyják, a NATO-nak pedig annak ellenére nincs nyilvános cselekvési terve erre vonatkozóan, hogy számol a természeti környezet, így a domborzat általános védelmi funkcióival. A NATO "Keleti szárnyának" legfrissebb tervei az állandó forrópontok védelme mellett (Suwalki-folyosó) vízelvezető árkok mélyítését, a katonai akadályrendszerek tárolására alkalmas raktárak bővítését, illetve taposóaknák és aknaelhelyező berendezések telepítését irányozzák elő amellett, hogy a drónelhárításra helyezik a hangsúlyt. Mocsarakról a tervek között nincs szó.
Illúziók nélkül
A tudósok szerint a mocsaras területek helyreállítása és azok védelmi célú felhasználása nem oldana meg minden vonatkozó kérdést: sem Ukrajnát nem mentené meg az orosz agressziótól, sem a globális felmelegedést nem fordítaná vissza. „Természetesen továbbra is szükségünk van a hagyományos védelemre. De ez nem azt jelenti, hogy azt fel kell váltani” – nyilatkozta a Politico-nak egy tőzegláp-helyreállítási projekt tanácsadója. Mint azt mondta, a mocsarak nem tudják megállítani a drónokat vagy lelőni a rakétákat, ráadásul a háború sem a természetnek, sem a természetvédelmi erőfeszítéseknek nem kedvez.
Dimitriev ötlete, tehát az ukrajnai Irpin-medence elárasztása gazdasági és ökológiai szempontból is pusztító következményekkel járt. A régió lakosai elvesztették földjeiket és otthonaikat, a víz beáramlása pedig megtizedelte azokat a helyi fajokat, amelyeknek nem volt idejük alkalmazkodni a hirtelen környezeti változáshoz. Ukrajnával ellentétben az EU-tagállamok vezetőinek lehetősége van a tőzeglápok gondos helyreállítására, mivel a kontinensnek van ideje és kapacitása átfogó terveket kidolgozni. Ukrajnának viszont ideje és kapacitása sem volt erre.